Bátran kijelenthetjük, hogy a Morbius lett a COVID-járvány egyik legnagyobb vesztese, a kész filmen ugyanis világosan látszik, hogy a többszörös csúszás miatt alaposan újra kellett vágni, és lehet, hogy a kimaradt jelenetek sem mentették volna meg a produkciót. Az azért az mindenképp fájó, hogy sosem fogjuk megtudni, Daniel Espinosa eredetileg hogyan képzelte volna el Dr. Michael Morbius történetét. Szerencsétlen Jared Leto pedig hiába zseniális színész, ismét sikerült egy olyan képregényes mozira aláírnia, ami garantáltam orbitális nagy bukás lesz.
A Morbius tükrében félve tekintünk a jövőbe, hiszen látszik, hogy a Sony Pictures egészen egyszerűen nem tud mit kezdeni a kezében lévő megfilmesítési jogokkal, és ha nem áll ott mellette a Marvel Studios, nem fogja a filmesek kezét Kevin Feige, akkor piszkosul kellemetlen lesz az a munka, amit letesz az asztalra. Pont olyan, mint a Morbius.
A film, amit unsz
A történet szerint a Jared Leto által alakított Dr. Michael Morbius születésétől fogva egy különleges vérbetegségben szenved, melyre a tudomány jelenlegi ismeretei szerint nincs gyógymód. Morbius azonban ki akarja tolni a tudomány határait, és az illegális eszközöktől sem riad vissza a gyógymód keresése közben. A vámpírdenevérek DNS-ét szeretné az emberével keverni a siker érdekében, és nagyon úgy fest, hogy siker koronázza erőfeszítéseit. Azonban ahogy azt sejteni lehet, komplikációk lépnek fel, Morbius pedig egy olyan emberfeletti képességekkel bíró szörnyeteggé változik, aki csak akkor maradhat életben, ha emberi vérrel oltja a szomját.
Eddig a pontig úgy tűnik, mintha a filmnek tényleg volna valamiféle narratívája, tényleges sztorija, de Morbius átváltozása után ez gyakorlatilag megszűnik létezni, teljesen szétesik a cselekmény. És minderről Jared Leto egyáltalán nem tehet, a Morbius íróit kellene deresre húzni azért, amit műveltek. Abszurd módon, bármiféle kontroll vagy elképzelés nélkül hömpölyög valahogyan előre a történet, megkapjuk a 2000 óta bemutatott összes Marvel-film legjelentéktelenebb főgonoszát - beleszámítva a Sony és a Fox minden idevágó filmjét is, nem csak a Marvel Studios alkotásait.
A harcjelenetek pontosan olyanok, mint a Venomban a szimbióták összecsapásai: a kamera kapkod, az egymással küzdő felek követhetetlenül gyorsan mozognak, majd kapunk pár nevetséges belassított jelenetet, és vége, ennyi volt az idézőjelesen "nagy" összecsapás. Egyébként az első Venomnak legalább megvolt a maga humora, ami egyeseknél betalált, másoknál nem, de legalább lehetett valamiért szeretni vagy utálni a filmet. Egészen a stáblista lepörgéséig azonban a Morbiust még csak istenesen gyűlölni sem lehet, annyira semmilyen, annyira logikátlan és annyira súlytalan a film, hogy épp úgy elvész a szélben, amint ahogy teljesen megmagyarázhatatlan módon a főhős is képes azon tovasuhanni.
Senki sem vár el tudományos disszertációkat a szuperhősképességek kapcsán, de legalább azért minimálisan körbe szokták járni azt, mit és miért tud megcsinálni egy hős, milyen fiktív magyarázat áll a kunsztjai mögött. Még csak a fáradságot sem vették, hogy ezt Morbius esetében is megtegyék, a vérszívó doki kitárt karokkal suhan át a városon, anyagtalanná válik és úgy teleportál, a rendőrség pedig (és tényleg ez a legnagyobb vicc) még csak meg sem rökönyödik az egészen. Az Al Madrigal és Tyrese Gibson alakította nyomozók a világ legfeleslegesebb karakterei, minden feladatuk kimerül annyiban, hogy kicsit a néző szájába rágják a szinopszist.
És a film, ami feldühít
Kanyarodjunk vissza a lezárásra, ami miatt a Morbius nemcsak semmitmondó és felesleges, hanem egyenesen dühítő film lesz. És most előre szólunk, hogy némi spoiler következik, ami ugyan nem vesz el a film érdemi élvezetéből (az egyébként is fizikai képtelenség lenne), de azért mégis szeretnénk figyelmeztetni az erre érzékenyeket.
Jöjjön tehát a feketeleves: két éven át elemeztük a Morbius előzeteseit, tanakodtunk azon, mire utalhat a "gyilkos" feliratú Pókember falfestmény a trailer egyik jelenetében, ami látszólag a Sam Raimi-féle trilógia főszereplőjét ábrázolta.
Teóriákat gyártottunk arról, hogy mit kereshet itt az MCU-ban bemutatkozott Adrian Toomes, vagyis Keselyű, ezúttal is Michael Keaton alakításában. Nos, az a helyzet, hogy az előzetesben látott mindkét említett jelenetet teljesen kukázták, kivágták őket a filmből. Keselyű csak és kizárólag a két stáblistás jelenetben bukkan fel, magában a filmben egyáltalán nem szerepel. Ez pedig a pofátlanság azon szintje, amit eddig nem igazán engedtek meg maguknak képregényfilmekben a stúdiók.
Világos, hogy a Morbius eredetileg 2020 júliusában mutatkozott volna be, bőven a Pókember: Nincs hazaút előtt, így pedig teljesen másként kellett volna felvezetni Keselyűt, hiszen az egész multiverzumos kavarást még nem élhettük volna át a harmadik MCU-s Pókember-filmben. Nagyon nehéz helyzetbe került a Sony, a látottaknál viszont csak jobb megoldások derengenek fel az ember fejében, amit kaptunk az - jobb szó híján - olcsó volt és bazári.
A Morbius megtekintése után az ember semmi reményt nem lát arra, hogy a készülő Kraven, a vadász vagy Madame Web filmek bármiben is jobbak lehetnének Daniel Espinosa mozijánál. A Sony Picturesnek nagyon nem megy ez, sokszorosan bizonyította, hogy képtelen univerzumot építeni, most mégis vadul próbálkozik ezzel úgy, hogy a Pókember-képregények mellékszereplőit állítja a fókuszba. Az elképzelés amúgy még működhetne is, ha találnának számukra tisztességes ellenfeleket, vagy ha a forgatókönyvírók legalább egy épkézláb sztorit össze tudnának rittyenteni. Adná az ég, hogy egyszer valahogy visszakerüljenek ezek a filmes jogok is a Marvel Studioshoz, mert amíg ez nem történik meg, nem számíthatunk semmi jóra a Pókemberhez köthető karakterek kapcsán. És mivel a hálószövőnek vannak a legjobb ellenfelei a teljes Marvel-felhozatalból, ez tényleg óriási csalódás.
