Lassan kezd súlytalannak hatni az, hogy az ember "a Marvel eddigi legkülönlegesebb sorozata" felütéssel indít egy MCU-s szériáról szóló kritikát, hiszen igaz volt ez anno a WandaVisionre, a Lokira és a What If...?-re is. Jó, a The Falcon and the Winter Soldierre nyilván nem, de azért értitek, mire gondolok. A maga nemében még a Hawkeye is egyedi tudott lenni.
És akkor most itt van nekünk a Moon Knight, ami valóban az egész képregényes Marvel univerzum egyik legizgalmasabb szuperhősét helyezi a középpontba. Ugyanis Holdlovag, vagyis Marc Spector disszociatív személyiségzavarban szenved. Az alkotók pedig már ott csavartak egy hatalmasat az egészen, hogy a sorozat elején egyáltalán nem Marc szemszögéből kezdjük megismerni a történetet.
Ehelyett első körben a kemény, marcona zsoldos, Marc egyik alternatív személyiségét, a kedves, eszes, ugyanakkor végtelenül esetlen Steven Grantet mutatja be nekünk a Moon Knight, és vele együtt kezdjük csak megérteni, mi folyik itt valójában. Oscar Isaac remek választás volt a főszerepre, simán tud váltogatni az egyes személyiségek között, ráadásul ekkor más akcentussal beszél, ami rendesen feladja a leckét a magyar szinkroncsapatnak. Marc és Steven szép lassan elkezdik megismerni egymást, összedolgoznak a nagy ellenség, vagyis Ethan Hawke karaktere, Arthur Harrow ellen, aki egy Ammit nevezetű gonosz istenséget akar újra szabadjára engedni. Fontos szereplő még a May Calamawy által alakított Layla El-Faouly, Marc felesége, aki a nézőhöz hasonlóan szintén nincs tisztában férje meghasadt tudatával, a kaland elején ő maga sem érti, mi a fene történik Marckal, vagy épp Stevennel - a személyiségek ugyanis villámgyorsan váltogatják egymást.
A Moon Knight sorozat narratívája nagyon izgalmas ívet ír le, az első pár rész után el sem tudja még képzeni az ember, hogy hová fog kifutni ez az egész, illetve hogy lesznek képesek az alkotók mindössze hat epizód alatt pontot tenni a sztori végére. Nos, szerencsére még így sem érződik összecsapottnak a lezárás, az odáig vezető út pedig egyszerre izgalmas, sorozathoz mérve látványos (nyilván nincs mondjuk a Doctor Strange az őrület multiverzumában szintjén), és bizony elképesztően megrázó. Marc Spector eredettörténetét alaposan megváltoztatták a képregényekhez képest, az a tragédia viszont, ami előhívta másodlagos személyiségeit, sokkal szörnyűbb, mint amit anno a képregényírók papírra vetettek. Tényleg nem gondoltuk volna, hogy egy Marvel-sorozatban ennyire szívfacsaró képsoroknak leszünk egyszer szem- és fültanúi.
Sokan szokták Batmanhez hasonlítani Holdlovagot, Bruce Wayne azonban hálás lehet azért, hogy az ő gyerekkori tragédiája csak annyira traumatikus, amennyire, és nem éri el Marc múltjának mélységeit.
Nagyon ötletes módon sikerült továbbá ábrázolni a Marc fejében lezajló vívódást, azt, ahogy megpróbál saját magával is végre egyenesbe kerülni. Ha már a vizualitásnál tartunk, szintén jár a piros pont az összecsapásokért és úgy általában Holdlovag minden jelenetéért, legyen szó épp a klasszikus gúnyában lenyomott bunyókról, vagy a képregényekből átemelt öltönyös Mr. Knight jelmezhez kacsolódó jelenetekről. Még a Holdlovagnak emberfeletti erőt biztosító istenség, Khonsu, avagy magyarul Honszu is jól néz ki, sőt amíg közelebbről meg nem ismerjük őt, kifejezetten ijesztőnek hat.
Ethan Hawke estében megint az az alapvetés jött be, hogy a Marvel írói akkor tudnak érdekes gonoszokat alkotni, ha nem a legismertebb antagonistákat veszik elő. Nyilván vannak erre ellenpéldák is, elég csak Thanosra vagy Lokira gondolni, de Arthur Harrow úgy lett egy kifejezetten jól sikerült Marvel-gonosz, hogy képregényes eredetiét még a keményvonalas rajongók közül is csak nagyon kevesen ismerik. Egyáltalán nem gond tehát, hogy ezúttal nem Holdlovag nemezise, Bushman került elő. Harrow-nak nincsenek bonyolult, csavaros motivációi, de érthető, mit miért tesz, honnan jött és hová szeretne tartani, és már ez is nagy szó.
Oscar Isaac játszott már szörnyen egy alapvetően is pocsék, ugyanakkor szintén bizonyos szempontból egyiptomi vonatkozású képregényfilmben. A vállalhatatlanul rossz X-Men: Apokalipszis után azonban most bőven kárpótolt minden rajongót. A Moon Knight olykor vicces, máskor viszont elképesztően megrázó is tud lenni, ráadásul mindösszesen hat epizód alatt, ami tényleg megsüvegelendő teljesítmény. Az egyiptomi istenek világából jó lett volna talán picivel többet is látni, jobban is kibonthatták volna az istenek és avatarjaik közötti kapcsolatot, de legalább van indok a folytatásra, amit egyelőre hivatalosan még nem jelentettek be, de hatalmas hiba lenne itt és most elbúcsúzni Holdlovagtól, annyira szívünkhöz nőtt a karakter, és persze Marc összes személyisége is.
Idén biztosan kapunk még egy Ms. Marvel és egy She-Hulk sorozatot (előbbi ugyebár kifejezetten a legfiatalabb nézőket célozza meg), valamint egy egyelőre cím nélküli halloweeni különkiadást, illetve a karácsonyi The Guardians of the Galaxy Holiday Specialt. Nem fognak unatkozni tévésorozatos fronton az MCU-rajongói. Azt pedig csak remélni lehet, hogy Holdlovaggal sem most találkoztunk utoljára. Minden adott ahhoz, hogy érkezzen második évad is a Moon Knighthoz, a stáblistás jelenet után és úgy általában az utolsó rész eseményeit követően erre tényleg nagy az esély.
