A 2019-es Marvel Kapitány anno 153 millió dolláros bevétellel nyitott a mozikban, és végül egészen 1,1 milliárd dollárig menetelt a kasszáknál. Ebben az időkben csak a három akkor már bemutatott Bosszúállók-film, a Fekete Párduc, a Vasember 3 és az Amerika Kapitány: Polgárháború volt ennél többre képes anyagi fronton, és azóta is kizárólag Pókember második és harmadik kalandja, illetve a Bosszúállók: Végjáték tudta beelőzni. A pénzügyi siker tehát vitathatatlan volt, a kritikusok véleménye viszont már megoszlott, és a rajongókból is vegyes érzelmeket váltott ki a mozi. És nem csak maga a film, hanem a címszereplőt alakító Brie Larson is, aki bizonyos nyilatkozataival elérte, hogy legalább annyian imádják és emeljék a pajzsukra, mint ahányan végérvényesen meggyűlölték. Nyilván ennek is lesz valamilyen hatása a kvázi folytatás teljesítményére, de azért jóval több tényező alapján jutottak arra az elemzők, hogy a Marvelek az egész MCU egyik legnagyobb pénzügyi bukását hozhatja.
A néző talán akkor jár a legszerencsésebben, ha a prekoncepciók egyik szélsőséges hullámvasútjára sem ül fel, vagyis nem annak reményében vált jegyet a Marvelekre, hogy itt bizony kő kövön nem marad az elképesztően frenetikus girl power áramlása miatt, ugyanakkor nem is áll oda mellét döngetni a röfögő incelek közé, akik minden olyan produkcióra csípőből epét hánynak, melynek főhősei csak X-kromoszómával rendelkeznek. A Marvelek nem attól lesz jó vagy rossz, hogy három női szuperhőst állít a középpontba, nyilván nem is attól, hogy anno mit mondott a kamerák előtt Brie Larson és mit nem. Bármiféle előítélet nélkül le lehet vezetni azt, hogy mi működött ebben a filmben, és mi az, ami csúnyán elcsúszott.
Testcserés támadás
Nem titok, hogy jelenleg nem áll valami fényesen az MCU szénája, a mozifilmek és a tévésorozatok sem teljesítenek jól, az utóbbi időben pedig ez alól az egyetlen valós kivétel talán csak James Gunn mozija, a harmadik A galaxis őrzői film lett. Különösen fájdalmas lehet tehát a Marvelnek az, hogy Gunn átpártolt inkább a rivális DC-hez, hogy ott építsen egy új moziverzumot. A pletykák szerint jelenleg a háttérben masszívan megy az újratervezés, már nem bíznak a fejesek az előre eltervezett irányban, menetrendben, marketinges stratégiában. És jeles példája ennek maga a Marvelek is, melynek utolsó előzetese teljesen más képet mutatott a filmről, mint a korábbi kedvcsinálók. Ebben a trailerben ugyanis nemcsak ellőtték a film egyik meglepetés cameóját, és abszolút álságos módon nem csupán megvillantották Vasembert, Amerika Kapitányt és Thanost pár visszapillantás erejéig, akiknek igazából semmi közük sincs ehhez a történethez, de még azt is sikerült megoldani, hogy az avatottabb rajongóknak leessen, igazából mit készít elő ez a film, mi lesz a végső nagy csavar. A stúdió tulajdonképpen 19-re is lapot húzott, nem érdekelte már senki és semmi, ellőtte az összes puskaport annak érdekében, hogy valahogy sikerüljön becsábítani az embereket a vetítőtermekbe.
Ez különösen annak tükrében furcsa húzás, hogy korábban nem győzték hangsúlyozni, a Marvelek egy önmagában is élvezhető és érthető mozi lesz. És ez az első sarkalatos pont, ahol elcsúszik a film. A mindösszesen csak 105 percben letudott sztori, ami így az egész MCU legrövidebb filmje, meglehetősen gyorsan indul, pillanatok alatt összerántja a narratíva a három főhőst, vagyis Carol Danverst, azaz Marvel Kapitányt, a Ms. Marvel tévésorozatban megismert Kamala Khant, és azt a Monica Rambeau-t, aki a VandaVízió óta szintén szuperképességekkel bír. Ők hárman a körülmények különös összjátékának köszönhetően abban a fura helyzetben találják magukat, hogy ha használni kezdik a képességeiket, akkor véletlenszerűen helyet cserélnek egymással, oda teleportálnak, ahol épp valamelyik másik hősnő tartózkodott. Nyilván nagy kalamajkát szül az, hogy mondjuk Marvel Kapitány hirtelen Kamala gyerekszobájában találja magát, Rambeau kisasszony az ellenség karjaiba pottyan, Ms. Marvel meg New Jersey-ből az űrbe teleportálódik, de a főhősök olyan gyorsan hozzászoknak ehhez, hogy a nézőnek nem is marad ideje feltenni azokat az egyébként teljesen kézenfekvő kérdéseket, amikre nem igazán kapunk választ. Logikai bukfencek sora jellemzi a narratívát.
Ennél jóval nagyobb baj, hogy a korábbi ígéretekből nem sokat sikerült betartani, aki nem látta az első Marvel Kapitány mozit, a Ms. Marvel sorozatot, az nem sokat fog érteni ebből az egészből. A VandaVízió sem árt persze, de ha megelégszik az ember egy kurta félmondattal annak kapcsán, hogy Monica Rambeau hogyan tett szert különleges erőkre, akkor az azért kihagyható. És szögezzük le gyorsan: az MCU már akkorára nőtt, hogy bizonyos esetekben konkrétan lehetetlen úgy felépíteni egy filmet, hogy a sztori megértéséhez ne kelljenek előtanulmányok. A baj csak az, hogy itt bőven megugorható lett volna a feladat. De továbbmegyünk: ha az alkotók úgy érzik, hogy nem jön össze a dolog, akkor egészen egyszerűen el kellett volna engedniük a folyamatos próbálkozást a gyorstalpalókra és visszatekintő magyarázókra, és úgy kezelni a helyzetet, hogy oké, ez a film annak készült, aki már letudta az említett produkciókat.
Mérges kree nő kalapáccsal
A film fő konfliktusa persze nem csak annyi, hogy a három hősnő folyamatosan helyet cserél egymással: van itt egy főgonosz, a Zawe Ashton által alakított Dar-Benn, aki mindent megtenne azért, hogy megmentse népét, a kree fajt. A motivációja világos, szegény mégis simán csak az ezredik sablonos MCU-gonosz lett, papírvékony karakterrel és egyszer használatos, eldobható személyiséggel. Nagyon hiányzott a Marvelekből egy tisztességes antagonista, akiről úgy érezzük, valós fenyegetést jelent a három szuperhősre és nem mellékesen a világra is. Egyáltalán nem volt alátámasztva az, miért csinál mindenki a nacijába Dar-Benn hatására, és itt a mindenki alatt a Nick Fury által vezetett S.A.B.E.R. űrállomás teljes legénysége is értendő. Apropó Fury: bár valószínűleg csak kevesen őriznek kellemes emlékeket a Titkos invázió tévésorozat kapcsán, az ott történteket teljesen figyelmen kívül hagyja a Marvelek.
Mindezek ellenére szó sincs arról, hogy a Marvelek vállalhatatlanul rossz film lenne, mert minden hibája, buktatója ellenére olykor tényleg tud szórakoztatni. A stábból magasan kiemelkedik a Ms. Marvelt alakító Iman Vellani, aki most is elképesztően cuki, tényleg csak imádni lehet azt az őszinte naivitást, ahogy a világra pillant, és az is nagyon aranyos, hogy mennyire kellemetlenbe fordul már a rajongása Marvel Kapitány irányt - rendben, a szülei kapcsán azért simán csak a kellemetlen jelzőt is elég használni, de nem a Khan család miatt fog maximumra csavarodni a cringe-mérce a nézőkben. Hiába mondható ugyanis a Marvelek egy nagyjából közepes MCU-s mozinak (és azt már tényleg mindenki maga döntse el, hogy ez a jelző elég inger-e a számára a jegyvásárláshoz), de ennek a filmnek köszönhetjük a teljes moziverzum eddigi két legkínosabb jelenetét. Spoilerek nélkül maradjunk annyiban, hogy a táncolós és az evakuálós jelenetsorokra gondolunk.
A harcjelenetek azoknak fognak leginkább tetszeni, akik szeretik a nagyon gyors vágásokat. A helycserés képességhasználat miatt kézenfekvő volt ez a megoldás, és saját keretrendszerén belül jól is bánt ezzel az eszköztárral az alkotógárda.
Egy kérdés maradt: miért?
A Marvelekkel az a legnagyobb probléma, hogy gyakorlatilag nem látszik, mi értelme volt elkészíteni ezt a filmet az utolsó pár perc és leginkább a stáblistás jelenet kivételével. Utóbbi most kifejezetten fontos lett és hatalmas változásokat hoz az egész MCU életébe, szorosan kapcsolódik ahhoz a nagy fináléhoz, ami felé a jelenleg futó multiverzum saga is tart. Ráadásul mindez egyáltalán nem volt olcsó mulatság, a gyártási költség nagyjából 270 millió dollár volt, és nyilván ehhez jönnek még a marketingre fordított összegek. Sosem fogjuk továbbá megtudni, hogy eredetileg milyen film lett volna a Marvelek, mivel többszöri újraforgatásokon is átesett, végül egy négyhetes utolsó etapban elvileg teljesen újragyúrták az egész filmet. Beszédes, hogy ezen folyamat közepén a rendező, Nia DaCosta egyszerűen lelépett, mert közben már Tessa Thompsonnal forgatta a Hedda című filmjét Londonban. Ezért egyébként nem feltétlenül kell kárhoztatni DaCostát, ő is elmondta, hogy négy különböző alkalommal lett elhalasztva a Marvelek bemutatója, ő egy kétévesre tervezett projektre végül három és fél évet áldozott, azzal pedig a stúdió is tisztában volt, hogy le van kötve már az említett másik forgatása.
A 105 perces játékidő azért nem gond a Marvelek esetében, mert egyáltalán nem érzi azt az ember, hogy ebből a sztoriból valami kimaradt volna. Az viszont már egy teljesen jogos gondolat, hogy volt-e ebben a történetben bármi, ami miatt érdemes volt elmesélni azt.
