A 2020-as Sonic, a sündisznó több szempontból is igazi sikertörténetnek tekinthető. 320 milliós bevétele ugyan elmaradt például a Pokémon - Pikachu, a detektív 449 milliójától, de az Egyesült Államokban és Kanadában a videojáték-alapú filmek legnagyobb bevételt hozó megnyitóhétvégéjét produkálta, ezzel magát a Pikachut is maga mögé utasította. A Sonic annak lett ékes bizonyítéka, hogy érdemes hallgatni a rajongókra, és nem szabad elengedve a gyeplőt, eszetlenül az alkotók kreatív irányait erőltetni akkor, ha ettől gyakorlatilag mindenki azonnal epét fog hányni a nézőtéren. És így történhetett meg az, hogy miután mindenki megrugdosta a címszereplő eredeti kinézetét, a stúdió teljesen átdolgozta Sonic küllemét, és visszatértek a videojátékos alapokhoz, nem akartak újítani, változtatni.
A rajongók megnyugodtak, a kész film remek lett - nagyban Jim Carrey Dr. Robotnyikjának köszönhetően -, a folytatás pedig elkerülhetetlen volt. 2022-ben meg is érkezett a Sonic, a sündisznó 2., amitől nem voltak teljesen elmosva a kritikusok, de a bevétel még jobb lett, mint az első film esetében volt. Sonic mellett megérkezett két másik ikonikus karakter, Tails és Knuckles is, és teljesen egyértelmű lett, hogy itt bizony masszív franchise-osodásról van szó filmes fronton is, ennek eredményeként pedig nem csak a harmadik Sonic mozi fog megérkezni idén, hanem egy spin-off, a Knuckles széria is. A tévésorozatot a Paramount+ már áprilisban leszállította az amerikai piac számára, most viszont végre mi sem maradunk ki a buliból, augusztus 3-án startol ugyanis a Knuckles a SkyShowtime kínálatában. Aznap rögvest nézhető lesz az első három rész, a maradék három epizód pedig hetente érkezik majd a platformra. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már a premier előtt rendelkezésünkre bocsátotta a SkyShowtime a teljes évadot, így már most tudunk mesélni az élmény egészéről - persze teljesen spoilermentesen.
Knuckles odacsap
Nem maradt ki természetesen teljesen a sztoriból Sonic és Tails sem, de azért világos, hogy ez most nem az ő kalandjuk. Az Idris Elba által még mindig zseniálisan szinkronizált forrófejű vörös hangyászsün, Knuckles meséjét nézhetjük meg, hozzá pedig Adam Pally karaktere, Green Hills kissé ügyefogyott seriff-helyettese, Wade Whipple csatlakozik. Közvetlenül a második mozifilm után járunk, Knuckles pedig, nincs mit szépíteni, piszkosul unja magát, nem ideális terep számára ez, hogy épp nem kell megmentenie se a világot, se pajtásait. Épp ezért új feladatot talál magának: harcost akar faragni a szerencsétlen Wade-ből, aki, maradjunk annyiban, nem a legtökéletesebb alapanyag az efféle tervekhez.
Nyilván akadnak rosszfiúk is, akik megpróbálnak keresztbe tenni hőseinknek, de a fő fókusz egyértelműen a két főszereplőn van, és bizony több jut a rivaldafényből Wade-nek, mint a hangyászsünnek. Ezt nem mindenki vette jó néven Knuckles rajongói közül, de ha jobban a mélyére ásunk a dolgoknak, akkor teljesen világos, hogy egészen egyszerűen többet lehetett mesélni Wade-ről, jobban ki lehetett bontani az ő múltját, és szebb ívű fejlődéstörténetet tudott kapni, mint Knuckles, aki egy úgymond kész karakter. Wade családját külön öröm megismerni, igazán mókás figurákból áll.
Persze mindez nem jelenti azt, hogy ne derülne ki a hangyászsünről is sok érdekesség, csak ezt épp az elég rendhagyó narratív megoldásokat alkalmazó negyedik résztől kapjuk meg, ami ugyancsak rendesen kiégette az amerikai nézők egy részét, holott egy igazán kreatív vizualizáció segítségével sikerült bővíteni a nagy Sonic lore-t, és többet is elárulni arról, honnan is jött Knuckles. Az a Knuckles, aki legyen bármennyire is menő, bármennyire is kemény, önmagában, Wade nélkül messze kevés lett volna ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy teljes tévésorozatot. Épp ezért kell megdicsérni nagyon az alkotókat amiatt, hogy eszükbe jutott ez a páros, és sikerült remek buddy movie hangulatot kölcsönözni az ember és az animált társ duójának. Konkrétan egymás teljes ellentéteiről beszélünk, egy kőkemény harcosról, a hangyászsün klán utolsó tagjáról, és egy gyermeki lélekkel megáldott nyámnyila férfiemberről.
A harcos útja
Hiába kapunk remek főszereplőket, az antagonisták oldalán nagyon hiányzik egy Dr. Robotnyik kaliberű figura, ezen a vonalon sajnos messze elmarad a tévésorozat a már bemutatott két mozifilmtől, a 300-as IQ-val rendelkező őrült tudóst semmilyen formában sem sikerült pótolni, a helyén keletkezett űr pedig tapintható. Rory McCann, vagy mondjuk Julian Barratt karakterei nyomába sem érhetnek Jim Carrey-nek, és az okok nem az esetlegesen gyengébb színészi játékban keresendők, sokkal inkább ott bújik meg a hiba, hogy ezek a figurák nem annyira érdekesek és nincsenek olyan jól megírva, mint Robotnyik - plusz messze nem annyira viccesek, ami szintén nem tekinthető utolsó szempontnak.
Ahhoz, hogy ne érje az embert csalódás a Knuckles sorozat kapcsán, még egy nagyon fontos dologgal tisztában kell lenni, ez pedig a széria célközönsége, ami bizony eléggé a fiatalabb nézőkre redukálódik, még annyi felnőtteket szórakoztató, lekötő szegmens sem került ugyanis be, mint amivel a két film rendelkezett. Ez sem gond feltétlenül, csak érdemes úgy leülni a Knuckles elé, hogy tudjuk, itt bizony mind a poénok, mint a sztori elsősorban a kisebbeket fogja térdcsapkodós kacagásra késztetni - őket viszont nem kis mértékben, elvégre ez a sorozat lett premierjének hétvégéjét tekintve a Paramount+ abszolút rekordere.
Látvány tekintetében elmondható, hogy a széria fikarcnyit sem marad el a mozifilmektől, ennél nagyobb dicséret pedig talán nem is kell egy sorozatnak, hiszen a stúdiók általában nem szeretnek annyit áldozni erre a műfajra, mint a mozitermekbe küldött blockbuster filmekre. Ha valaki háttérismeret nélkül ülne le nézni bármelyik epizódot, akkor teljesen bizonyos, hogy képtelen lenne megmondani, egy új Sonic filmet, vagy egy "csak" streamingre szánt, rövidke szériát néz éppen.
A Knuckles nem egy hosszú sorozat, mindösszesen hat darab, nagyjából 20-30 perces epizódból áll, szóval akár egyetlen hétvége, sőt kifejezetten lelkes nézők esetében egyetlen délután alatt lepörgethető lesz, ha már elérhető az összes rész. Mindenképpen egy kiváló felvezetőnek tekinthető a decemberben érkező harmadik Sonic mozifilm előtt, és egy újabb remek példának arra a szerencsére egyre erősebb tendenciára, hogy igenis lehetséges épkézláb, tisztességes filmes vagy tévésorozatos adaptációkat készíteni kedvenc videojátékainkból. Remek döntés volt a Sega részéről az, hogy anno 2020-ban nekiugrott ennek a filmes univerzumnak, és azt már most látni lehet, hogy határ a csillagos ég, szinte bármeddig elnyújtózkodhat a kis és nagy vásznon is a Sonic filmes univerzum.
Annak tükrében pedig, hogy a harmadik részben felbukkan majd Shadow is, akit nem más, mint Keanu Reeves szinkronizál, a jövő továbbra is remekül fest minden Sonic-rajongó számára. Reeves vörös csíkos fekete sündisznójának érkezéséig pedig egy egyszerű, de szórakoztató, kedves sorozattal üthetik el az időt, ami hiányosságai ellenére is az alkotók felsőpolcos kreativitásáról árulkodik. Ha pedig maradnak ezen a vonalon, akkor idővel minden mellékkarakter megkaphatná a hasonló bánásmódot, csak megfelelő emberi társakat kell találni hozzájuk, hogy olyan jól tudjon működni ez a mix, mint mostani kritikánk tárgyának esetében.
