Hogy már rögtön az elején egy teljes képzavarral éljünk, képzeljünk el egy olyan valóságot a multiverzum végtelen számú párhuzamos világában, ahol Colin Trevorrow nem dobbant a Star Wars: Skywalker kora rendezői székéből. Valószínűleg pontosan úgy zárult volna le az új Csillagok háborúja trilógia, mint ahogy a Jurassic Park filmsorozat hatodik része, avagy a Jurassic World-hármas záróakkordja pontot tett a dinós franchise végére. Maradjunk annyiban, nem vesztettünk azzal, hogy Trevorrow forgatókönyveit egytől egyig a szemétbe hajította a Lucasfilm, mivel a Jurassic World: Világuralom jól prezentálja, hogy a rendező-forgatókönyvíró egyébként egészen jó ötleteket is rétestészta módjára szét tud nyújtani, hogy aztán a végén ne álljon össze az egész egyetlen nagy konzekvens egésszé.
Le kell azonban szögezni, hogy a Jurassic World: Világuralom messze nem annyira tragikusan pocsék film, mint ahogy azt egyes kritikák pedzegetik. Mindössze arról van szó, hogy nem is egy jó mozi, közel két és fél órás játékideje pedig teljesen indokolatlan. Az egész széria alapvetése, hogy az emberek mindig nagyobb látványosságra, nagyobb rémületre és nagyobb fogakra vágynak, de ez nem mindig elég. Ezúttal sem volt az.
A hatodik filmre eljutottunk odáig a széria világában, hogy a parknak indult, majd globális szenzációvá fejlesztett, végül pedig teljesen befuccsolt dinós projekt gyökeresen átalakította az egész bolygót. A dinoszauruszok immár hatalmas populációban bóklásznak szabadon, repkednek az égen, vagy épp lubickolnak az óceánokban. Értelemszerűen nem könnyű hozzászokni ahhoz, ha toronyházak tetején szárnyas gyíkok fészkelnek, az emberiség pedig veszettül keresi is a megoldást a globális krízisre. Hamarosan azonban egy még nagyobb világégés kezd el kopogtatni az ablakon: génmanipulált óriássáskák zabálják a termést, és ha nem kezdenek velük villámgyorsan valamit hőseink, akkor a közeljövőben már nem attól kell félni, hogy egy dinó szalad át a főutcán, hanem egyszerűen nem lesz mit ennie a haszonállatoknak és végül maguknak az embereknek sem.
Az egész kalamajkába persze belekeverednek a klasszikus Jurassic Park filmek és az új Jurassic World mozik főbb szereplői is, villámgyorsan egy össznépi osztálytalálkozóvá változik az egész kaland, csak épp az a baj, hogy a nosztalgia már messze nem elég, főleg akkor nem, ha ennyire direkt és elcsépelt módon mímelik az egészet. Nagyon sok jelenet egy az egyben át van véve a korábbi részekből, de ezekbe még csak annyi kreativitás sem szorult, mint az újabb Star Wars mozik hasonszőrű homage-aiba, szóval ha valakit már ott kiégetett ez a tudatos alkotói eszköz, akkor itt a moziszék karfáját fogja kapargatni.
Abban az esetben viszont, ha a nézőt ez nem zavarja különösebben, sőt a logikai bukfencek és a hézagos történetvezetés sem emeli meg a vérnyomását, egyáltalán nem szégyen, ha jól szórakozik a Jurassic World: Világuralom megtekintése közben. Lehet ugyanis élvezni, és ha már a tuningolt csúcsverdák szerelmeseinek van egy saját filmsorozata, akkor igenis adassék meg a dinoszauruszok imádóinak is a manna. Márpedig az őshüllők piszkosul jól néznek ki, és van is belőlük jó pár. A Giganotosaurus láttán ráadásul még a Tyrannosaurus rex is csak ipari tanoncnak tűnik, ha rémisztgetésről és arcokba ordítozásról van szó.
Chris Pratt és Bryce Dallas Howard most is nagyon szerethető Owen Grady és Claire Dearing szerepében, a régi nagy trióval viszont nem voltak kegyesek a forgatókönyvírók. Laura Dern, Sam Neill és Jeff Goldblum karakterei olykor már tényleg a Jurassic Park filmekben látott szereplők karikatúráinak tűnnek, egyes, önironikusnak szánt egysorosaik pedig inkább kellemetlenek, mint humorosak. Akik tehát kifejezetten miattuk akarnak jegyet váltani a Világuralomra, könnyen lehet, hogy csalódni fognak, ahogy a régi iskola, vagyis a Park filmek kedvelői is.
A Jurassic World-vonal iránt fogékonyak nagyjából azt kapják majd, mint az előző két részben, mindössze az látszik, hogy nem túl okos módon próbálták meg az alkotók emelni a tétet és a léptéket, közben pedig kicsit billegőssé váltak még az alapok is. Látszik, hogy nagyon sok idő és energia ment el a film forgatására, számos helyszínt bejárhatunk, alaposan meg akarják nekünk mutatni, mivé lett a világ a dinók kirajzása óta, és mindezek közepette még egy elég hosszú történetet is el szeretnének mesélni nekünk. Úgy tart két és fél óráig a Világuralom, hogy villámgyors vágások pörgetik túl a narratívát, teleportáló emberek teremnek itt és ott, minden és mindenki rohan, csak közben a néző marad valóban érdemi sztori nélkül.
A film hibáinak nagyja viszont simán rásüthető lenne egy átlagosnál kicsit rosszabb Marvel vagy DC, netán Star Wars mozira is, ha pedig azoknak a franchise-oknak könnyebben megbocsát a rajongói szív, akkor kár lenne éppen szegény dinókat sarokba állítani. Ha valaki világmegváltást vár a filmtől, akkor kerülje el messze, de ettől függetlenül egyáltalán nem kár, hogy elkészült a Jurassic World: Világuralom.
Viszont túlzottan sokat nem is nyertünk vele. Ilyenek ezek a közepes alkotások, van akinél betalálnak, mások az órájukat nézegetik már a film felénél. Jelen esetben a kérdés leginkább az, hogy a nap végén a Universal Pictures mennyire lesz elégedett, és tényleg érdemes volt-e 165 millió dollárt költeni a dinók hatodik eljövetelére.
