2022 nyarán a The Boys, avagy A fiúk című széria harmadik évada kapcsán készült kritikánkban nem győztük dicsérni a Garth Ennis és Darick Robertson azonos nevű képregénye alapján készült sorozatot, ami megmutatta, ha az adaptálásért felelős szakembereknek van egy világos, jól kidolgozott koncepciója, ami cseppet sem öncélú, nem csak nevelni akarják a nézőt, hanem szórakoztatni, akkor bizony egyáltalán nem bűn változtatni, sőt óriásiakat módosítani az alapművön.
A helyzet ugyanis az, hogy a The Boys csak az alapok szintjén merít Ennis képregényeiből, rengeteg változtatást eszközöl és egy merőben más történetet mesél el, mindezt úgy, hogy a végeredmény sokkal több és jobb lesz az alapműnél. Az eredeti képregények ugyanis sokszor öncélúnak tűntek, a The Boys esetében erről viszont erről szó sincs, minden brutális gyilkosság, minden obszcén szexjelenet okkal került bele a forgatókönyvbe; ezekkel nem csak random sokkolni akarták a nézőt, hanem tényleg segítettek lefesteni azt, milyen lenne a valódi világ, ha léteznének benne szuperhősök. Olyan szuperhősök, akik egyáltalán nem földre szállt angyalként viselkednek.
Egyetlen félelmünk volt csupán tavaly a The Boys kapcsán: attól tartottunk, hogy az alkotók nem fogják majd időben elengedni a sorozatot, és addig facsarják majd, míg egyetlen csepp kreativitás sem marad benne. Nos, a Gen V, avagy magyarul V generáció című spin-off után kijelenthető: kár aggódni. Ezzel a mellékszállal ugyanis még távolabb mentek a készítők az eredeti képregényektől, mint eddig bármikor, a végeredmény pedig sok szempontból még a The Boysnál is jobb tudott lenni.
Világosan látszik tehát, nem az alapanyagon múlik a siker, Craig Rosenberg, Evan Goldberg és Eric Kripke képes bármilyen történetet elmesélni ebben az univerzumban, és nagyon reméljük, hogy még sokáig kamatoztatni fogják ezt a tehetségüket.
A legbetegebb egyetem, amit valaha láttál
A Gen V alapjául az eredeti The Boys képregénysorozat We Gotta Go Now című történetszála szolgált. Ebben a sztoriban a G-Men nevezetű szuperhőscsapattal ismerkedhettünk meg, akik elég nyilvánvalóan a Marvel-féle X-Ment parodizálják.
Csak hogy érezhető legyen, mennyiben más a képregények és a tévésorozat világa: a füzetekben a G-Men tagjait még gyerekkorukban elrabolta és megerőszakolta a szuperhőscsapat alapítója, John Godolkin, majd később magához a végletekig lojálissá tette az összes tagot azzal, hogy minden vágyukat teljesítette. Ezzel szemben a Gen V sorozatban nincs G-Men, a széria a Thomas Godolkin által alapított Godolkin Egyetem életébe enged betekintést. A Vought International fennhatósága alá tartozó felsőoktatási intézménybe a jövő szuperhősei járnak, egykor olyan szupik koptatták itt a padsorokat, mint Maeve Királynő, Expressz vagy Mélység.
Ez a sztori viszont most nem róluk szól, teljesen új karaktereket, fiatal hősjelölteket ismerhetünk meg. A történet egyértelmű főhőse az a Marie Moreau, aki hemokinetikus képességekkel bír, magyarán úgy tudja uralni és irányítani a vért, mint ahogy mondjuk Magneto a fémet. Borzasztóan tragikus eredettörténete pedig rögvest emlékezteti az embereket arra, hogy nem egy tündérmesét, hanem a világ egyik legbrutálisabb szuperhősös sorozatát nézik.
Marie árvaházban nő fel, és az egyetem jelenti számára az egyetlen lehetőséget arra, hogy végül ne a problémás szupik valamelyik felnőtt nevelőintézetében végezze, ezért mindent megpróbál beleadni, hogy jól teljesítsen a suliban. Mondanunk sem kell, a Godolkin Egyetemen semmi sem az, aminek látszik, hamar kiderül, hogy valamiféle mocskos összeesküvés húzódik meg a háttérben, Marie és társai pedig ennek próbálnak meg utánajárni.
Vannak még új ötletek szuperhősös fronton
Bár ahogy említettük, dedikáltan Marie a főszereplő, azért a mellékszereplők kidolgozását sem vették félvállról az alkotók. Különösen jól sikerült például Emma Meyer, avagy Kistücsök, aki úgy képes a méretét változtatni, mint mondjuk a Marvel-mozikban a Hangya, neki viszont valami egészen egyedi dolgot kell megtennie ahhoz, hogy a méretváltás megtörténjen. Az alapötlet pofonegyszerű, még a sorozat is felhívja a figyelmet arra, hogy kölcsönvették egy teljesen más műből, mégis elképesztően frissnek, egyedinek hat, és sokadjára is bizonyítja, hogy a The Boys és annak spin-off szériái képesek elengedni az ezerszer lefutott köröket és valami mást, valami újat bedobni.
A nemváltásra képes Jordan Li karaktere hasonlóan remekül sikerült. Már az is érdekes ötlet, hogy eltérőek a szuperképességei női és férfi alakjában, Jordan viszonya az átváltozásokhoz, a férfi és női énje miatti problémák megjelenése, szüleinek a viszonya ehhez az egészhez mind-mind remekül lett megírva. Míg a Netflix valószínűsíthetően ezzel a karakterrel is csak a jól megszokott közhelyeket ugrándozta volna körül, a Gen V alkotóinak sikerült ésszel és érzékkel hozzányúlni a témához, Jordan egyetlen megmozdulása sem tűnik erőltetettnek vagy mesterkéltnek.
A konkrét karakterek mellett számos más megoldás és kreatív döntés is a készítők kompetenciáját és kreativitását dicséri, és nyilván nem akarunk most ezeken sorban végighaladni, nem felmondani szeretnénk nektek a teljes cselekményt, de azért a bábos jelenet (aki látta, tudja, melyik) kivételesen ötletes. Amíg ilyen ötleteket elő tudnak rántani az alkotók, nem kell aggódni ennek a filmes univerzumnak a sorsa miatt.
Az univerzumépítés pedig jól láthatóan az elsődleges célok között szerepel. Ezt támasztotta alá az összes, okosan megválasztott cameo is. Nem arról volt szó, hogy az eredeti széria minden szereplőjét az arcunkba tolták, nagyon rövid ideig bukkant fel egy-két régi közönségkedvenc karakter, az ő szerepeltetésüknek viszont egytől egyig oka volt. És gyakorlatilag ide térünk vissza folyamatosan: Craig Rosenberg, Evan Goldberg és Eric Kripke munkásságát a gondos tervezés és a tűpontos koncepció jellemzi, ennek lett újabb ékes bizonyítéka a Gen V is. Mindezt ráadásul sikerült úgy összehozni, hogy a Gen V tökéletesen és hibátlanul megállja a helyét a The Boys ismerete nélkül is, ennél pedig nehezen kaphatna nagyobb dicséretet egy spin-off sorozat.
Merre tovább?
Az agyeldobós finálé ugyanakkor világossá teszi a néző számára, hogy a látottak nem, vagy maximum csak részben képeztek felvezetést a The Boys valamikor a jövőben érkező negyedik évadához, ez a sztori a Gen V második szezonjában folytatódik majd ténylegesen. Megvan persze az átfedés és az átjárás a két tévésorozat között, ezek a kapcsok pedig remekül szolgálják az univerzumépítést, de szó sincs arról, hogy egy átlagos nézőnek minden már elkészült és esetleg a jövőben érkező, ebben a világban játszódó sorozatot ismernie kellene. Nagyon úgy fest tehát, hogy Eric Kripkéék nem akarnak és nem is fognak belesétálni a Marvel-féle csapdába. Ha valaki csak a Gen V-re kíváncsi, akkor elég a folytatást várnia - ezt a folytatást pedig októberben hivatalosan is bejelentették.
Nyilván a Gen V sem egy hibátlan széria, itt-ott bele lehetne kötni a forgatókönyvbe, a jól eltalált casting, az erős karakterek viszont gond nélkül elviszik a hátukon az egész évadot, a kapcsolódási pontok remek csemegéket jelentenek a masszívabb The Boys-rajongóknak, a klasszikus szuperhősös produkcióktól merőben eltérő formula pedig továbbra is működik. Azokban az időkben, amikor futószalagon érkeznek a mainstream szuperhumánok mozifilmjei és tévésorozatai, amik legyenek bármennyire is szerethetők, általában ezredszerre is nagyjából ugyanazt a történetet mesélik el, hatalmas szükség van arra, hogy készüljenek még olyan szériák, mint a The Boys és a Gen V.
Eddig úgy tűnik, hogy az alkotók nem szeretnék a minőséget mennyiségre cserélni, nem jelentettek be rögvest 200 újabb spin-off sorozatot a The Boys univerzumában, de az igazság az, hogy ha mindnél olyan szintet tudnánakl hozni, mint a Gen V esetében, akkor akár 201-et is szívesen megnéznénk ezekből.
