Batman legalább olyan érdekes utat járt be a mozifilmek és tévésorozatok világában, mint a képregényfüzetekben. Volt már bohókás hős, aki kívül hordja az alsógatyáját és mókás vagy annak szánt egysorosokat pattogtat, láthattuk a 60-as évek mutatványos nevettetőjeként, egy gótikus Gotham Sötét Lovagjaként, valamint színes-szagos, két lábon járó Happy Meal játékfiguraként is. Aztán jött Nolan, és megmutatta a minden eddiginél komorabb Sötét Lovagot, végül pedig Zack Snyder prezentálta nekünk a csapatban játszó, kozmikus fenyegetésekkel szembenéző Denevérembert.
Mindegyik inkarnáció megfordult már a képregényekben is, ezeket hol jobban, hol kevésbé sikeresen tudták az alkotók adaptálni. A néhai Joel Schumacher munkásságát rugdalták már éppen elegen, szóval maradjunk csak annyiban, hogy a Mindörökké Batman, valamint a denevérpáncélokat mellbimbókkal feltupírozó párja, a Batman és Robin a "kevésbé sikeres" kategóriát képviselik. Egyvalamiről azonban eddig az összes mozifilm megfeledkezett: a DC Comics kiadványaiban Batman cseppet sem mellékesen a világ legnagyobb detektívje.
Egy bűnös város
Matt Reeves új Batman mozija viszont pontosan erre, a mogorva szuperhős nyomozásaira, a detektívmunkára fókuszál, és teszi ezt úgy, hogy történetében és képi világában is a felnőtt nézőközönséget célozza meg. És itt most nem kell attól tartani (vagy épp feleslegesen annak örülni), hogy tonnaszám ömlene esetlegesen a vér, nincs erről szó, a film megmaradt a PG-13-as határok között. Ugyanakkor látványosan eszköztárat váltott, és egy bűnügyi thriller elemeinek segítségével építkezik, ami kifejezetten jól áll neki.
Gotham City egy korrupt, mocskos, bűnözőkkel teli metropolisz, aminek minden negatívuma ellenére azért megvan a saját szabályrendszere: a rendvédelmi szervek összedolgoznak a helyi önjelölt igazságosztóval, a Robert Pattinson által alakított Batmannel, aki civilben Bruce Wayne-ként Andy Serkis Alfredje társaságában, annak állhatatos próbálkozásai mellett próbálja meg kezelni valahogy a sűrű sötét masszaként rátelepedő konstans mélabút. Ez a Batman és ez a Bruce Wayne nem viccelődik, nem süt el kósza poénokat (de tényleg, egyetlen egyet sem), teljesen felemészti őt az, hogy valahogy kirángassa a várost a pusztulásból. Küldetésében társa is akad a gothami rendőrség nyomozója, a Jeffrey Wright által eljátszott James Gordon személyében.
Batmannek és Gordonnak egy minden korábbinál nagyobb fenyegetéssel kell szembenéznie, felbukkant ugyanis egy sorozatgyilkos, Paul Dano magát csak Rébuszként emlegető karaktere, aki azon nyomban fel is borítja a hatalmas gothami sakkjátszma tábláját. A bábuk szétgurulnak, a néző pedig szépen lassan Batmannel együtt döbben rá arra, hogy a korrupció sokkal mélyebben gyökeredzik, mint azt bárki sejthette volna. Közben még Zoë Kravitz Macskanője és a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Colin Farrell Pingvinje is érintett lesz az ügyben, de a fókusz végig magán a nyomozáson marad.
Ha Nolan trilógiája anno egy földhözragadt adaptáció volt, akkor Matt Reeves filmjének lábai egyenesen gyökeret eresztettek a talajba. Senkinek sincs emberfeletti képessége, de egy titkos nindzsaszervezet sem bukkan fel hirtelen, nincs különleges kiképzés, és nem lapátolja a mozi tonnaszám a sci-fibe illő high-tech kütyüket. Van persze egy-két ügyes játékszere Batmannek, de ezek elsősorban a nyomozást segítik elő, mert ahogy írtam, ez a Denevérember tényleg a világ legnagyszerűbb detektívje. Vagyis inkább az akar lenni.
Szomorú vámpírból mélabús denevér
A The Batman nagyon lassan építkezik, alkotói a közel háromórás játékidő alatt gondosan ügyelnek arra is, hogy ne csak szavakkal, hanem képekkel és zenékkel is tovább meséljék a történetet. Egy olyan sztorit, amit egyszerűen jó nézni a kommersz szuperhősös produktumok tengerében, mivel sokkal másabb, sokkal emberibb. És maga Batman is emberi, azaz egyáltalán nem tévedhetetlen. Ez furának tűnhet, hiszen a legalább annyiszor jön rá saját magától Rébusz fejtörőinek megoldására, mint ahányszor valaki más segíti ki őt a válasszal. De épp ugyanilyen gyakran fordul elő az, hogy hatalmas bakot lő és gyakorlatilag mindent félreértelmez.
Elképzelhető, hogy egyeseknek épp ez nem fog tetszeni a filmben, hiszen megszokhattuk már, hogy az olyan hősök, mint Batman mindig fején találják a közmondásos szöget és egy lépéssel a rosszfiúk előtt járnak. Ez Pattinson Batmanje esetében fordítva igaz. És ha már amúgy is szóba került az egykor a Harry Potter- és még inkább az Alkonyat-filmekkel a köztudatba robbant főszereplő, érdemes megemlíteni, hogy Denevéremberként nem vallott kudarcot. Azt is muszáj hozzátenni azonban, hogy a marcona, illetve a világ legnagyobb fájdalmát és összes terhét magán hordozó tekintetek váltogatása mellett nem kívánt meg elképesztően sokat ez a szerep.
Ez pedig talán annak köszönhető, hogy az igazi főszereplő nem külön kiemelhetően Batman, Rébusz vagy bárki más, hanem maga a történet. Egy jól megírt forgatókönyv, ami meg fogja érinteni azon képregényrajongók szívét, akik szeretik a nyomozásra fókuszáló Batman füzeteket, amelyekben olykor hibázik a főhős, de a végén csak helyére kerül minden apró eleme a kirakósnak. Ugyancsak be fog találni a film azoknál a képregényekre laikusként tekintő nézőknél, akik kedvelik a lassan kibontakozó, sötét tónusú és erőszakos thrillereket, mert a Batman sokkal inkább ilyen, és nem egy száztizenegyedik szuperhősös mozi. Megfigyelhető egyébként némi párhuzam a Telltale-féle Batman videojátékokkal, szóval ezek rajongóinak is javallott beülniük egy vetítésre.
A történet kerek, folytatás nélkül is meglenne a világ, de az sem gond, ha érkeznek még további részek Pattinsonnal, azokban esetleg még több teret lehetne engedni Andy Serkisnek, aki az eddigi filmes próbálkozások legtökösebb Alfredjét mutatta meg nekünk. Rébusz, Pingvin és Macskanő esetében is nagyon jó döntésnek bizonyult az, hogy a lehető legminimálisabbra mérsékelték a képregényes áthallásokat: színes ruhákban parádézó vásári szökevények helyett anarchista sorozatgyilkost, önös érdekeivel foglalkozó maffiózót és egy jobb sorsra érdemes leányzót kaptunk.
Most már kimondhatjuk, hogy a DC-adaptációk jövőjét nem az egységes filmes univerzum, hanem az olyan, saját lábukon megálló alkotások jelentik, mint a 2019-es Joker vagy Matt Reeves Batmanje. Csak örülhetünk annak, hogy a Warner ebben a vonalban is lát fantáziát.
