Sokféle tanulságot levonhatunk az Arcane történetéből, de ezek közül talán az egyik leghangsúlyosabb az, milyen értékes egy második esély. Míg a League of Legends világát feldolgozó sorozat karaktereinek tragédiája pont abból fakad, hogy sokszor nem kapnak újabb lehetőséget, hogy helyrehozzanak egy tragikus hibát (vagy ha igen, azt is elvesztegetik), nekem megadatott a lehetőség, hogy az első évadról írt, helyenként kisujjeltartva fanyalgó kritikámat ellensúlyozzam.
Ezt nem azért teszem, mert a Piltover és Zaun konfliktusa köré felépített történet második felvonása gyökeresen megváltozott volna az első kilenc részhez képest, de én egészen biztos, hogy jobban megtanultam eltekinteni az esetleges hibáitól, és még jobban értékelni az Arcane erősségeit. Mielőtt nekivágnánk a kritikának, annyit hadd emeljek ki, hogy a cikk vége felé néhány spoileres pontot is tárgyalni fogunk (ezek előtt majd ismét figyelmeztetlek), úgyhogy óvatosan görgessetek!
Szebb, mint egy triple kill
Ugyan ebből a szempontból nem sok újat tudok elmondani, az Arcane kritikájából nem maradhat ki, hogy vizuálisan továbbra is igazi csemegének számít a sorozat. Nem véletlen, hogy a 3D-s animációt rengeteg 2D-s, festett elemmel kiegészítő látványvilágot kidolgozó szakemberek neve a Riot és a Fortiche után elsőként jelenik meg a részek elején lepörgő főcím alatt. Amellett, hogy ezt a stílust ritkábban látjuk hosszabb filmekben vagy sorozatokban a teljesen 3D-s, vagy egészen anime-szerű, kizárólag kétdimenziós technikák mellett, a Fortiche csapata nem csak a koncepció, hanem a kivitelezés tekintetében is csillagos ötöst érdemel.
Vi és Jinx mellett az összes főbb és mellékszereplő megjelenése kiválóan sikerült, és az animációik is rendkívül kifejezők lettek a kulcsfontosságú pillanatokban, ahogy a környezet is szemet gyönyörködtető, az effektek pedig szintén hibátlanok, legyen szó egy egyszerű dohányfüstről, vagy egy mágikus képességeket és fegyvereket felvonultató csetepaté vizuális kellékeiről.
A művészeti teljesítményt pedig azért is illeti extrán dicséret, mert ebben a szezonban az Arcane bevett látványvilága mellett sok helyen villantottak meg más stílusokat is, amikor egy karakter különleges érzelmi vagy tudatállapotba kerül. A párizsi székhelyű csapat így a megszokott jelenetektől eltérő képi megoldásokkal jelzi a mélységes gyászt, az állati dühöt, vagy épp a mágia által megtévesztett elme állapotát.
A kiváló látvány mellett van két esztétikai elem, ami egyeseknek zavaró vagy fura lehet. Az egyik ezek közül, hogy az első évadból megszokott zenés betétek a második évadban is szerves részét képezik a sorozatnak, így gyakorlatilag minden részben előfordul, hogy a hagyományos tévés történetmesélés helyett egy-egy jelenet inkább emlékeztet egy videoklipre. Ez ízléstől függően telitalálat, vagy inkább kapufa lehet, de ha annyira nem lelkesedsz értük, szerintem akkor sem igazán zavarók.
A másik furcsaság, hogy az Arcane forgatókönyvében ugyan gyakoriak a kifejezetten felnőtt témák, és ezek vizuálisan is megjelennek, nekem kicsit inkonzisztensnek érződött, mikor döntöttek úgy az alkotók, hogy a kamerát - és így a néző tekintetét - inkább szemérmesen elfordítják egy-egy történésről. Legalábbis nekem kicsit skizofrénnek érződik az állapot, hogy az egyik zauni bűnbandát úgy tervezik meg, hogy elég kihívó latexgúnyákban mászkálnak, de azt már nem meri megmutatni a sorozat, ha valakit leszúrnak.
Persze, nem kell minden fantasy-sorozatnak a Trónok harcát imitálnia ebből a szempontból, és valószínűleg a kínai cenzúra is még durvább lenne, ha bátrabban megmutatott volna minden részletet a Fortiche, de az ellentmondás túl feltűnő volt ahhoz, hogy ne vegyem észre.
Ellopja a szíved, mint jó dzsungeles a buffot
Na de térjünk át az Arcane második évadának a történetére, hiszen sokak számára az fogja eldönteni, mennyire marad emlékezetes a történet lezárása, ahogyan az alkotók az egyes szereplők útjának különálló fonalaiból egy komplex képet szőttek. Eközben pedig a második évadban is kimaxolták azt, ami a LoL, mint videojáték lazán kezelt háttértörténetének legnagyobb erőssége volt: a karakterek közötti kapcsolatok mozgatják a történetet, ami egészen dinamikusan alakul az évad folyamán.
A szezon végére egy egészen kerek lezárást kap Jayce és Viktor szétszakadása, illetve az, ahogyan megpróbálják kezelni a Hextech varázs-technológia nemvárt következményeit, ahogy Jinx és Vi családi drámája is, ami összefonódik más karakterek sorsával, illetve a Piltover és Zaun közötti konfliktussal. Ennek kapcsán elmondhatjuk, hogy néhányszor még feltűnik az első évadot uraló motívum, ahol a karakterek azzal a kérdéssel birkóznak, hogy vajon megmenthető-e Vi húga, Powder, vagy a kaotikus és erőszakos Jinx teljesen átvette a helyét. De ez a dilemma inkább csak kiindulópontja a második szezon konfliktusainak, mintsem a központi kérdése.
Az első szezon viszonylag egységesen egy irányba tartó narratívája helyett az Arcane második évadának fináléjához érzetre kicsit több csavarral jutottunk el, amik egészen szappanopera-szerűnek érződnek, de ezt most nem pejoratív jelzőnek szánom. A váratlan fordulatok között az olyan, elsőre abszurdnak tűnő történések is feltűnnek, mint egy karakter kvázi visszatérése a halálból, illetve a korábban szorosnak tűnő szövetségek felbontása egy váratlan pálfordulás kíséretében sem ritka. Ezek ráadásul sokszor olyan szoros egymásutánban követik egymást, hogy a néző csak kapkodja a fejét, de szerintem azt még épp sikerült elkerülnie az íróknak, hogy összecsapott legyen a történet lezárása. Az Arcane alkotói ráadásul megdolgoznak érte, hogy ezek a csavarok ne váljanak fárasztóvá vagy röhejessé, és ehelyett az évad végéig életben tartsák bennünk az elemi kíváncsiságot, amit egy jó sztori tud ébreszteni a nézőben és csak az járjon a fejünkben, vajon hogyan folytatódik a szereplők kálváriája (és persze, hogy milyen látványos csatajelenetekbe kerülnek legközelebb).
Egyfelől a forgatókönyvírók sikeresen alátámasztják a karaktereik választásait: azt, hogy melyik oldalra állnak egy-egy kiélezett helyzetben, általában olyan, érthető okok döntik el, hogy egy másik hős (vagy mellékszereplő) belegázol egy általuk fontosnak tartott értékbe vagy közösségbe, erőszakkal fenyeget egy másik, hozzájuk közel álló karaktert, vagy egyszerűen rájönnek, hogy közös ellenségük van. Másfelől okosan adagolják az utalásokat és nyomokat, amik alapján egy-egy szereplő megjelenése vagy viselkedése kitalálható, ha valaki ismeri a LoL háttérsztoriját (igaz, a korábban ismert lore-ba némileg belepiszkál az Arcane), vagy csak egyszerűen kellően odafigyel.
De a csavarok előadása az, ami miatt igazán sikerül eladni őket a nézőknek, kezdve a szinkronszínészek kiváló munkájával, a performanszok képi oldalát adó, elképesztő minőséget képviselő animációkon át, a korábban már említett zenei aláfestésig.
Ezek az Arcane ritka boldog pillanatai mellett csodálatosan működnek a náluk sokkal gyakoribb tragikus, melankolikus, vagy éppen keserédes jelenetekben, amik túlzás nélkül állíthatom, hogy napokkal később is teljes mértékben a hatásuk alatt tudják tartani a nézőt.
Kérdezzétek csak azokat, akiknél a harmadik etap megjelenése óta megállás nélkül pörög ez a Stromae-dal.
És hogy ezen a ponton reflektáljak az első évaddal szemben felhozott saját kritikámra, miszerint az Arcane sok érdekes elvi, politikai, vagy már-már filozófiai kérdést érint anélkül, hogy érdemben megtárgyalná, vagy foglalkozna velük, nos, azt kell mondjam, ez nem sokat változott. A LoL-sorozat ezúttal is megjelenít olyan brutális, a mai világunkat is érintő, vagy a történelemben felbukkanó kérdéseket, mint a teljes elnyomás a biztonság nevében, vagy a kémiai fegyverek bevetése, és viszonylag könnyen átsiklik azon, mennyire súlyosan érintik vagy érintették ezek számtalan ember életét.
Viszont a karakterekkel történő érzelmi azonosulás, amiről feljebb írtam, olyan szinten felülírja ezeket a történeti elemeket, hogy nekem személyesen ezek sem szúrták annyira a szemem, mint három évvel ezelőtt. Hogy ez jó vagy rossz dolog, azt mindenkinek az egyéni temperamentumára bízom, de a Riot anyavállalatát ismerve nem számítok rá, hogy a későbbiekben mély emberi jogi kommentár bukkanna fel a cég kezei közül kikerülő alkotásokban.
A Riot Marvel-pillanata?
Zárásként kanyarodjunk rá az Arcane második évadának fináléjára, hogy ezúttal spoilereket is érintve beszéljünk kicsit arról, hogyan láthatjuk viszont Runeterra világát a League of Legendsen kívül a jövőben, illetve arról, hogyan viszonyul a sorozat a játék és az univerzum korábbi kánonához.
Tavaly ősszel kihangsúlyozta a Riot, hogy a LoL háttértörténetét egységesíteni szeretnék, ennek részeként pedig az Arcane is a fő kánon része lesz. Viszont ettől felelősségtől némileg elhátráltak a sorozat alkotói, amikor az első etap végén felfedik, hogy az Arcane valójában egy multiverzumban játszódik, aminek a különböző síkjai között létezik átjárás - ahogy azt később a kiváló hetedik részben láthatjuk. Ez a tény pedig anélkül nyitotta meg az utat számukra néhány bátor történeti döntés felé, hogy feltétlenül viselniük kelljen annak következményeit.
Az Arcane során könnyen azt érezhette a néző, hogy a MOBA-ból ismert fő karaktereken plot armor van, hiszen a Riot nem vetemedne arra, hogy a világuk szempontjából definitív történetben megöljék mondjuk Jinxet, Viktort, Warwicket, vagy valamelyik másik karaktert. Ezzel a második évad fokozatosan szembefordul, először, mikor Caitlyn ellövi Jinx egyik ujját, akkor, a fináléban pedig amikor a piltoveri mesterlövész maga is elveszíti az egyik szemét, végül az utolsó harci jelenetben, ahol Jinx látszólag feláldozza magát, hogy megölje a teljesen a Hextech hatása alá került Warwricket/Vandert. Más kérdés, hogy a zárójelenetek nagyvonalúan nyitva hagyják a kérdést, hogy tényleg meghaltak-e, és ha Warwick túlélésére nem is, Jinx trükkös megmenekülésére mindenképp utalnak.
A multiverzumban rejlő lehetőségekkel együtt pedig engem ez a lezárás kísértetiesen emlékeztetett a Bosszúállók: Végtelen háború által alkalmazott receptre. A finálé egy tragikus hős önfeláldozó végét vázolta fel, amit viszont, ha szeretnének, egy csettintéssel visszafordíthatnak az írók.
Persze az Arcane megjelenését követő nyilatkozatok felfedték, hogy a Riot és a Fortiche kooperációja minden bizonnyal új vizekre fog evezni, és nem azért, mert túl drága lett volna a produkció, vagy mert más okból kellett volna elkaszálni a szériát. Az alkotók egyszerűen kilenc Piltover és Zaun között eltöltött év után új alapanyagra vágynak, a legfrissebb értesülések szerint pedig Noxus, Demacia, és Ionia mind a jövőbeli célállomások között vannak.
Ezzel együtt biztos sokan vágynának rá, hogy folytatódjon az Arcane is abban a formájában, ahogy két rendkívül erős évad alatt megismertük, az eddigiek ismeretében pedig a történetet is könnyen lehet úgy alakítani, hogy ennek ne szabjon gátat. Ha viszont erre mégsem kerülne sor, biztos, hogy az Arcane örök emlék lesz rengeteg rajongónak.
