Kevesen tudják, de A majmok bolygója franchise anno nem az első mozifilmekkel, hanem Pierre Boulle azonos című, 1963-ban megjelent sci-fi regényével kezdődött. Ezt adaptálta aztán Franklin J. Schaffner, bár eléggé átgyúrta az alapművet: a főhős például nem egy Ulysse Mérou nevű francia újságíró lett, hanem egy amerikai űrhajós, George Taylor, továbbá a filmben a majmok angolul, míg az eredeti regényben egy ismeretlen nyelven beszélnek, sőt az írott verzióban technológiájuk sem annyira fejlett, mint a moziban.
Mindenesetre a '68-as film Charlton Heston és Roddy McDowall főszereplésével beváltotta a reményeket, így sorban érkezhettek a folytatások. 1973-ig összesen öt darab mozifilm készült el. Hazánkban megjelent 1981-ben egy idézőjeles hatodik epizód is, de ez igazából nem egy különálló film, hanem egy '74-ben futott tévésorozat két epizódja összefűzve. Ezt követően úgy tűnt, hogy Hollywood teljesen elfeledkezett a majmokról, mígnem 2001-ben jött Tim Burton rendezésében és Mark Wahlberg főszereplésével a reboot. Bár ne jött volna, sok kritika szerint messze ez volt Burton munkásságának legrosszabb alkotása.
Messze nem kellett azonban temetni az emberek helyét átvevő majmok történetét, Burton bukása után egy évtizeddel, 2011-ben ugyanis megérkezett A majmok bolygója: Lázadás, egy új széria nyitánya. Az új kánon az egész történet legelején kezdte a mesélést, a James Franco főszereplésével készült filmben azt ismerhettük meg, hogyan indult útnak az emberekre nézve halálos vírus, ami a majmokat intelligensebbé tette, továbbá itt debütált az Andy Serkis által alakított főhős, Cézár, a majmok későbbi vezére. A folytatásokban, vagyis a 2014-es Forradalomban és a 2017-es Háborúban aztán a túlélő emberek és a majmok közötti egyre jobban elmérgesedő konfliktusokat ismerhettük meg. Cézár a Háború végén meghalt, így egyértelmű volt, hogy a negyedik rész, a most a mozikba kerülő A majmok bolygója: A birodalom egyfajta új kezdet is lesz egyben.
Egy csimpánz a világ ellen
Wes Ball filmje 300 évvel a Háború eseményei után veszi fel a fonalat, ebben a jövőben pedig messze nem úgy alakultak a dolgok, mint ahogy azt anno Cézár megálmodta. A majmok egymástól elszigetelt, zárt közösségekben élnek. Főszereplőnk, Noa egy sasok idomításával foglalkozó, alapvetően békés csimpánzklán tagja, egy napon azonban megtámadja őket egy vad, tengerparti majomklán. Ezt a gonosz bonobó, Proximus vezeti, aki minden áron hozzá akar jutni az emberiség korábbi technológiájához. Noa elindul, hogy megmentse fogságba esett barátait és családtagjait, mindeközben pedig nem csak a Raka nevű bölcs és jószívű orangután lesz alkalmi társa, hanem egy furcsa emberlány, Mae is. Ebben az időben az emberek már teljesen visszafejlődtek, gyakorlatilag ősközösségi szinten léteznek, csordákban járnak, és a beszédre is képtelenek - legalábbis ezt gondolják róluk a majmok, ugyanakkor kiderül, hogy a Vaják sorozatból is ismert Freya Allan különleges: pontosan annyira értelmes, mint a mai ember, képes a beszédre, szóval a jelek szerint mégis léteznek intelligens emberek a távoli jövőben.
A sztori terén egyáltalán nem kell hatalmas meglepetésekre, magasröptű megfejtésekre számítani, vannak jó majmok, rossz majmok, és ott van nekünk Mae, akit egy titkos küldetés hajt - utóbbi maximum az esetleges folytatásban lehet ténylegesen izgalmas. Ettől függetlenül az mindenképpen elismerést érdemel, hogy az új film úgy tudott friss lendületet adni az egész franchise-nak, hogy igazából elég nagy teher nyomta a készítői vállát, hiszen most először nem lehetett Andy Serkis zseniális játékára alapozni, és úgy általában is el kellett engedni az előző három rész kezét; ez bizony már egy teljesen másik történet. Mondjuk épp ezért lesz élvezhető A birodalom azok számára is, akik újoncként ugranak bele a szériába, gyakorlatilag nem sokat veszítenek azzal, ha nem látták a korábbi filmeket, hiszen amit tudni érdemes Cézár világnézetéről és tanításairól, azt kedvesen a néző szájába rágja a mozi is.
Csodaszép emberszabásúak
Freya Allannek biztosan nem ez lesz élete alakítása: a Vajákban megismert rémült arcot persze most is gond nélkül hozni tudja, de ennél több nincs benne ebben a szerepben. Amit viszont dicsérni érdemes, az maga a látvány. Ezúttal a 20th Century Studios stúdió mögött álló Disney illetékesei úgy döntöttek, nem használják A Mandalóriban már sikerre vitt The Volume technológiát, vagyis a virtuális díszletet, hanem inkább valós helyszíneken forgatnak, és az így készült felvételekre utólag kerül rá a CG. Ebben közreműködött a legendás Wētā FX csapata is, ennek tükrében pedig egyáltalán nem véletlen, hogy a látványt sokan az Avatar: A víz útjához hasonlítják. Itt értelemszerűen nem kellett megalkotni egy idegen bolygó teljes fiktív flóráját és faunáját, viszont maguk a majmok annyira részletgazdagon ki vannak dolgozva, olyan élethűen mozognak és harcolnak, hogy az illetékesek maximálisan megérdemlik a serény kalapemelgetést.
És pontosan ez az az aspektusa A majmok bolygója: A birodalomnak, ami képes teljesen beszippantani a mozinézőt: hiába papírvékony a történet, hiába próbálja meg a narratíva nagyívű megfejtésként eladni az alapvetéseket, azért nem fullad unalomba az egyébként meglehetősen hosszú film, mert a vizuális élmény kitépi az embert a moziszékből, és a cselekmény kellős közepébe hajítja őt. A 145 perces játékidő mondjuk ellek ellenére is véleményes. Egyáltalán nem baj, sőt kifejezetten üdítő, hogy lassan kezd el építkezni A birodalom, így kellő időt kapunk arra, hogy kötődjünk Noához, majd vele együtt ismerjük meg szépen lassan a film világát. A baj inkább az, hogy ez a komótos tempó egészen a fináléig megmaradt, után pedig a gyors zárást követően azon vakargatja az ember a kobakját, hogy hol maradt a csúcspont, a katarzis.
Minden adott ahhoz, hogy A majmok bolygója: A birodalom megfelelően teljesítsen a kasszáknál, 160-165 millió dolláros költségvetését és a képzeletben hozzápasszintott marketinges költségeket simán túl kell szárnyalnia majd a jegybevételek után realizált profitnak. Ha jön új rész, az említett hiányosságokra nagyon oda kellene majd figyelnie az alkotóknak. Az teljesen világos, hogy látvány terén egy hozzáértő csapat rakja össze a közel tökéletes végeredményt, ezen a fronton egyetlen panaszos szavunk sem lehet, ugyanakkor a feszesebb tempó és a jobb írás rengeteget hozzá tudna tenni a nagy egészhez. Freya Allan nem egy rossz színésznő, kicsivel több tapasztalattal a mostaninál kompetensebb főhőssé is válhat a franchise-ban, Owen Teague pedig bár nyilván nem egy új Andy Serkis, a világon semmi gond sem volt a játékával - már amennyire ez át tud jönni egy ennyire fejlett CG animáció mellett, ahol tényleg nehéz megtalálni a beszélő majomfej mögött meghúzódó mocap-ruhás ember vonásait. Mindenképpen ki kell emelni egyébként azt is, hogy a film operatőre az a Pados Gyula volt, akinek korábban olyan mozikat köszönhettünk, mint az utóbbi két Jumanji-film, a Shazam! Az istenek haragja, a 2010-es Ragadozók, az Elemi ösztön 2, vagy a Sorstalanság.
A birodalom lehetne rövidebb, lehetne érdekesebb vagy fordulatosabb, de jól időzített premierjének hála jelenleg nem nagyon tudna mást ajánlani az ember, ha valaki a friss bemutatók között szeretne válogatni, és egy olyan filmre akar beülni, ami úgymond "moziban nézős", vagyis érdemes kifizetni a jegyárat azért, hogy nagyvásznon élvezhessük.
