A Netflix 2017-ben felvásárolta a Millarworldöt, vagyis Mark Millar saját képregényes cégét, így bolond lettek volna, ha nem kezdi el adaptálni a mester munkásságát. Millar képregényei alapján korábban olyan sikeres filmek születtek, mint a Wanted, a Kick-Ass és a Kingsman, ezek tükrében pedig nem csoda, hogy jó ötletnek tűnt sorozatot csinálni a Jupiter's Legacy, avagy Jupiter hagyatéka története alapján is. Ma már tudjuk, hogy Steven S. DeKnight sorozata hatalmas bukás lett, a Netflix pedig (lévén sosem szokott szégyenlős lenni ilyen esetekben) azon nyomban el is kaszálta a sorozatot, a második évadot már nem rendelte meg. Tévésorozatos formában így tehát pont a legérdekesebb résznél vágták el a történetet, a nagy fordulatra és az igazi izgalmakra nem maradt idő.
Szerencsére az eredeti mű, Mark Millar képregénye itt van nekünk, és a Fumax kiadónak köszönhetően magyar nyelven is olvasható a teljes sztori, egyetlen vaskos kötetben. Millar munkásságára jellemző, hogy teljesen új aspektusokból vizsgálja a szuperhősös műfajt, és olyan héroszok világába kalauzolja el az olvasót, akik egyáltalán nem a feddhetetlenek. A Jupiter hagyatéka épp azért nagyon izgalmas, mert alapvetően klasszikus hősök védelmezik benne a bolygót, akik világos morális kódexszel rendelkeznek. Aztán egyik pillanatról a másikra minden felborul.
Apai elvárások
Történetünk szerint Sheldon Sampson és legközelebbi barátai elutaznak egy titokzatos szigetre (ezt a szálat egyébként teljesen feleslegesen nyújtotta el annyira a netflixes tévésorozat), ahol emberfeletti képességeket kapnak. Superman szintű hősök válnak belőlük, akik innentől kezdve a világ jobbá tételén munkálkodnak, és kezdetben úgy tűnik, remek munkát végeznek. Később azonban kiderül, a hősök kora nem valamiféle utópia, hiába választotta épp ezt a hősi nevet magának Sheldon is. Testvérével, a szintén szuperhősként ténykedő Walterrel egészen másként látják a dolgokat: Walter tevékenyen részt akar venni a világ sorsának alakításában, míg Sheldon szerint a szuperembereknek a háttérben kell maradniuk, nem játszhatnak isteneket.
Időközben felnőtt egy újabb generáció is, az eredeti szuperhősök gyerekei, akik maguk is jelmezt húztak. Sheldon apaként nem büszkélkedhet annyi sikerrel, mint amilyen hatékonyan Utópiaként védelmezte a bolygó népességét: mindkét gyerekével rossz a kapcsolata. Fia, Brandon fel szeretne nőni valahogy apja elvárásaihoz, de rendre kudarcot vall, egy idő után pedig a megfelelési kényszer szimpla gyűlöletté alakul át. Ezeket az érzelmi mélységeket még csak karcolgatni sem tudta a tévésorozat.
A kötet felénél elérkezünk aztán egy fordulóponthoz, melyet értelemszerűen nem akarunk elspoilerezni azoknak, akik esetleg még nem futottak bele, nem látták a sorozatot, és a képregénnyel szeretnének inkább kezdeni - egyébként ők teszik jól. Maradjunk annyiban, miután a sztori Brandon testvérére, Chloe-ra és az ő családjára fókuszál, picit talán veszít a döbbenetfaktorból a széria, de azért az utolsó pár füzet is tartogat meglepetéseket, és a lezárással sincsenek komoly gondok. Kerek egészet kapunk, a sztorinak van rendesen eleje, közepe és vége, az utolsó oldalak lepörgetése után pedig a Jupiter hagyatéka nem fogja rögvest elereszteni az olvasót.
Hősök vagy istenek?
És Millar épp ebben nagyon erős, alkotásai elgondolkodtatnak, ebben az esetben pedig ez több téren is igaz. A Jupiter hagyatéka egyrészt érdekes képet fest arról, mi lehetne jobb az emberiségnek: ha hagynák szépen, hogy elkövessük a saját hibáinkat és ezekből tanuljunk, vagy pedig esetleg az, ha levennénk rólunk a felelősség terhét, cserébe a következményeket ugyanúgy nekünk kellene viselnünk. Mindezektől függetlenül pedig ott van az a teljesen hétköznapi kérdéskör is, hogy milyen nehéz lehet a sikeres szülők gyerekeinek, hiszen még ha apu és anyu nem is támasztana emberfeletti elvárásokat, ők maguktól is érezhetik úgy, hogy soha a büdös életben nem érhetnek majd az ősök nyomdokaiba.
Épp ez volt Mark Millar alapötlete, amikor elkezdett dolgozni a képregényen, aminek eredetileg Jupiter's Children lett volna a címe. Az író ugyanis Carrie Fishernek, a Star Wars univerzum Leia hercegnőjének a memoárját olvasta, melyben a színésznő leírta, ő személy szerint egyáltalán nem érezte különleges karakternek Leiát, hiszen a hercegnő szülei sokkal híresebb és érdekesebb szereplők voltak, mint ő maga. Millar ezután még annyit lőtt be magának, hogy Hamlet-szerű generációs konfliktus sem ártana, végezetül pedig egy olyan csapásvonal felé indult el, aminek azt kellett meghatároznia, milyen lehetne Superman és Wonder Woman gyermekeként felnőni.
A folytatás, vagyis a Jupiter's Legacy: Requiem képregénysorozat jelenleg a felénél jár, eddig hat füzet jelent meg, némi pihenő után érkezik majd a többi. Remélhetőleg minél előbb, és idővel hozzánk is ellátogat.
