Végéhez érkezett A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi első évada, ami elé sokan hatalmas várakozásokkal ültek le. Ez teljesen érthető, az Amazon valóban csillagászati összeget áldozott fel azért, hogy elkészülhessen a sorozat, mely a világ talán legismertebb high fantasy univerzumában játszódik. Sejteni lehetett, hogy nem egy az egyben fogják adaptálni J. R. R. Tolkien munkásságát már csak azért sem, mert nem A szilmarilokban elmesélt Első korban és nem is A Gyűrűk Urában, valamint A hobbitban bemutatott Harmadkorban játszódik a történet, hanem abban a Másodkorban, ami Tolkien munkásságának leghomályosabb időszaka. Ez biztosította az alkotóknak a legnagyobb szabadságot, de még ezzel együtt is borítékolhatók voltak a változtatások.
Azok a változtatások, amiket anno Peter Jackson A Gyűrűk Ura trilógiája és a három A hobbit film sem úszott meg. Előbbit ma már mindenki feltételek nélkül imádja, de mikor bemutatták őket, nem minden rajongó volt kibékülve azzal, hogy Bombadil Toma teljesen kikerült a sztoriból, ahogy Glorfindel szerepét is Arwen vette át. Nem nehéz kitalálni, ilyen módosításokat ma milyen címkével illetne az átlagos kommentelő - 2002-ben, A Gyűrű Szövetsége idején viszont még nagyon máshol volt az ingerküszöb. Máshol tartott még a 2010-es évek elején is, mikor A hobbit-trilógiában Evangeline Lilly a tünde Tauriel szerepében habarodott bele egy törpbe. Tauriel ugyanúgy nem szerepelt Tolkien műveiben, teljesen a filmek miatt találták ki, mint A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűiben például Arondir. 2022-ben viszont úgy tűnik, elkezdtük elfelejteni, mit is jelent az adaptáció. Ahhoz pedig, hogy véleményt tudjunk formálni az Amazon sorozatáról, első körben ezt a kérdést kell tisztába tennünk.
Ha a latin eredetű adaptáció szó jelentéséből indulunk ki, akkor ez egészen konkrétan átalakítást jelent. A gyakorlatban pedig valamilyen már kész mű egy új közönség igényeinek megfelelő átformálását, új formátumban való tálalását, mondjuk színpadra vagy filmre vitelét. Természetesen nem szeretnénk ezt a kritikát szemantikai vitává alakítani, de azért az egyértelműen látszik és már itt masszívan kidomborodik, hogy az adaptálás nem egyenlő a szolgai másolással. Ezer és egy módon változhat a történet, a helyszín, a szereplők, ha a végén a kész, megújult produktum ugyanúgy eléri a célját, ahogy az eredeti mű. Ha valamilyen könnyed tartalomról van szó, akkor szórakoztasson hasonlóképp, ha mélyebb történetről, akkor ugyanúgy gondolkoztasson el. A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi sikere vagy bukása nem azon dől tehát el, hogy betűről betűre követték-e az alkotók Tolkien könyveinek szövegét, hanem azon, hogy a sorozat önmagában hogyan állja meg a helyét. És bizony nem sziklaszilárdak az alapok.
Az, hogy megjelentek a sorozatban színes bőrű tündék, törpök és hobbitok olyan szinten lényegtelen, hogy azt nehéz elmondani. És annak tükrében a legfurább az ezek miatti háborgás, hogy ezer és egy módon bele lehet kötni ténylegesen a sorozatba, annak történetvezetésébe és az adaptációs folyamat révén eszközölt konkrét változtatásokba. Ráadásul egyetlen, már korábban megismert szereplőt sem "színeztek át", ami esetleg ronthatott volna az immerzión, mivel egy régóta szeretett karakter küllemének átalakítása esetén ez azért benne lehetne a pakliban. Itt erről szó sincs.
Változtattak viszont sok egyéb dolgon. A sztori szerint Középfölde Másodkorában járunk, abban az időben, amikor a Sauron által megvezetett tündék elkészítették a hatalom gyűrűit. Történetünk egyértelmű főszereplője a Morfydd Clark által alakított Galadriel, aki úgy érzi, hiába számoltak le a tündék az első Sötét Úrral, Morgoth-szal, legfőbb követője, Sauron még mindig fenyegetést jelent a világra. Ez a Galadriel teljesen más karakter, mint akit A Gyűrűk Ura-trilógiában megismerhettünk. Az egy dolog, hogy nem egy bölcs uralkodóról, hanem egy harcosról van szó, elvégre évezredekkel a trilógia eseményei előtt járunk. Galadriel viszont nemcsak sokkal harciasabb, de fényévekkel megfontolatlanabb, esendőbb is.
Sosem gond, ha egy főhős tud hibázni és tanul belőle, de a tünde nőnél a "tanul belőle" rész általában kimerült abban, hogy sejtelmesen bámult a kameraképen túlra, egy egyébként is lassú iramban haladó sorozatban pedig a "Galadriel dolgokat néz" címkével illethető jelenetek nem segítenek sokat a narratíva felpörgetésén. Morfydd Clark színészi játéka ugyanakkor kifejezetten jónak mondható, az íróknak kellett volna inkább egy jóval érdekesebb Galadrielt felvázolniuk, akinek személyisége több annál, hogy minden áron fel akarja kutatni és el akarja pusztítani azt a gonoszt, aki mindent elvett tőle.
Az Elrondot alakító Robert Aramayo is tisztességes munkát végzett, sőt a törp Durinnal az ő közös jelenetei voltak talán a sorozat fénypontjai, remek kémia alakult ki a jóbarátok között, a folytatásban nagyon sokat szeretnénk még látni őket. A Másodkorba hirtelen a semmiből berántott hobbitok már jóval kevésbé lettek izgalmasak. Hiába végtelenül aranyos a kis Borláb Nori, ha az ő egész történetszála letudható lett volna pár bővített mondatban. Pedig ebben a szálban kaptuk meg a két meglepetéskarakter egyikét, azt a titokzatos idegent, akinek rejtélyes kilétét is csak részben fedte fel az évadzáró. Daniel Weyman remek választás volt a szerepre, és minden esély megvan arra, hogy épp az ő vonala lehessen a későbbi évadok gerince.
A tengeren Galadrielhez csapódó Halbrand volt a másik joker karakter, kinek kilétét az évadzáróig találgatták a rajongók, és bár mi most itt nem fogjuk szánt szándékkal berúgni a spoilerek képzeletbeli kapuját, maradjunk annyiban, a legtöbben már a kezdetekben is sejtették, ki ő valójában. Halbrand és az Idegen esetében működött az adaptáció azon hozadéka, hogy bár változik a sztori, alakul a történet, az újdonságok nem válnak súlytalanná és érdektelenné, sőt még arra is lehetőséget biztosítanak, hogy az eredeti művek legnagyobb tudorai is izguljanak, találgassanak hétről hétre, hogy vajon mi lesz és mikor történik meg a nagy leleplezés. Ezt a vonalat egyébként a Marvel szokta csúcsra járatni, ők ugyanis úgy tudnak adaptálni közismert képregényes történeteket, hogy az alapoktól gyúrják azokat újjá, ezért a fanatikus rajongók is izgalommal telve ülhetnek be a mozitermekbe.
Elendil és Isildur behozatala is nagy változás, de ez is teljesen jól magyarázható, az alkotók nem egy századokon át húzódó történetet akartak elmesélni (ami sorozatos formában tényleg nehezebben lenne követhető), ezért összesűrítették a történéseket. Az orkokat vezető uruk, vagyis Adar, illetve leginkább a silvan tünde, Arondir és az ő teljes sztorivonaluk viszont a levegőben lóg, és egyetlen pillanatig sem bánkódtunk volna, ha ezeket teljesen kihagyják, helyettük inkább Galadriel, Halbrand, Elrond, vagy mit ad isten, Celebrimbor és Gil-galad karaktereinek sokkal, de sokkal részletesebb kibontása mellett döntenek az alkotók.
Nem bűn zanzásítani és tömörebbé varázsolni egy hosszú történetet, de pont ezt a törekvést üti az, ha felesleges töltelékkaraktereket keverünk bele a mixbe. Nyolc rész alatt pedig különösen bajos, ha rájuk is szánunk a játékidőből. A Gyűrűk Ura-, de még a sokak által szívesen megcsapkodott A hobbit-trilógiában is jutott idő arra, hogy árnyalják a szereplőket, részletesen bemutassák céljaikat és motivációkat, és ott idézőjelesen "csak" mozifilmekről beszéltünk (legyenek azok bármilyen hosszúak), nem egy tévésorozatról.
Pont A hatalom gyűrűi sorozatos jellege biztosít azonban lehetőséget arra, hogy kiköszörüljék az alkotók a csorbát. Túl vagyunk a nagy leleplezéseken, és hátravan még a tervek szerint négy teljes évad, melyekben bőven el lehet mesélni, hogyan jutottunk el a nagy trilógia legelején látott csatához, hogyan vált Galadriel egy zabolázhatatlan harcosból bölcs királynővé, és hogyan változott meg egész Középfölde a Másodkor során. Az a Középfölde, ami rengeteg mindenben különbözik Tolkien elképzelésétől.
Egy hullámzó intenzitású és minőségű első évadra futotta most 700 millió dollárból - ha az első évad költségei mellé hozzávesszük a licencdíjakat is. Az Amazon mellett a jogokért egyébként mások is versenyben voltak, az HBO az eredeti trilógiát akarta remake-elni sorozatként, a Netflix az MCU-t szerette volna másolni és minden fontosabb karakternek saját sorozatot szeretett volna, míg a Russo fivérek egy Aragorn fiatalkorát bemutató szériában gondolkodtak. Ezen opciók közül választották végül az illetékesek az Amazon terveit, és egyelőre csak bízni tudunk abban, hogy annak fényében döntöttek így, miszerint ők az alagút végét is látják, tudják, hogyan épül majd fel a következő négy évad, és ennél csak jobbra számíthatunk tőlük.
Teljes mértékben megvan a potenciál A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűiben, hogy az Amazon történetének legnagyobb sikere legyen, de ehhez az első évad kevésnek bizonyult, és ha nem változnak a dolgok pozitív irányba, nem biztos, hogy mindenki itt marad, hogy megnézze majd az ötödiket is.
