Mike Pondsmith közel három és fél évtizede, 1988-ban fektette le annak a világnak az alapjait, amelyet játékosok milliói ismerhettek meg a 2020 decemberében debütált Cyberpunk 2077 révén. S bár a CD Projekt Red alkotásának technikai állapota bőven hagyott maga után kívánnivalót, Night City atmoszférája, a sztori gerincét alkotó központi narratíva és a hozzá csak érintőlegesen vagy leginkább sehogyan sem kapcsolódó mellékküldetések alakjában testet öltött cselekményszálak, valamint a működésükhöz nélkülözhetetlen, jól megírt karakterek miatt sokan még mindig nem mondtak le róla, és azt várják, hogy patchről patchre jobb legyen az élmény.
A Cyberpunk 2077 világa van olyan érdekes, hogy önálló kötetet érdemeljen (erről is olvashattok hamarosan), és van olyan terebélyes, hogy számos további történetnek otthont adjon V és a Keanu Reeves alakította Johnny Silverhand emlékezetes kalandján kívül. Az egyik például Night City meg nem énekelt hőseiről, a Trauma Team International minden körülmények között bevethető mentőtisztjeiről szól. Ez az a vállalat, amelyik a megfelelő összegért cserébe garantálja, hogy alkalmazottai hét percen belül a helyszínre érkeznek (különben visszatéríti a pénzt), és biztonságban kimenekíti az ügyfelet bármilyen rázós helyzetből. Az akciót hatfős osztagok hajtják végre: ketten maradnak a felfegyverzett légi szállítójárműben, ketten pedig fegyveres kíséretként funkcionálnak a két orvos mellett.
Bizonyára emlékeztek még a Cyberpunk 2077 hosszúra nyúlt prológusának egyik korai küldetésére, amelyben V és Jackie azt a feladatot kapta Wakako Okadától, hogy mentsenek meg valakit, mielőtt a fosztogatók megszabadítanák a nőt a jó állapotban lévő szerveinél is értékesebb beültetéseitől, hogy aztán túladjanak rajtuk a feketepiacon. A sikeres küldetés végén az öntudatlan ügyfelet átveszi az érte jövő traumacsapat. Nadia, a Cyberpunk 2077: Trauma Team főszereplője is egy ilyen osztaggal dolgozik már két éve, amikor az egyik bevetés néhány perc leforgása alatt kontrollálhatatlan káoszba, majd tragédiába torkollik. Minden társát elveszíti, miközben a kötelességét teljesíti, azaz megóvja az ügyfél életét.
Egy ilyen eset valószínűleg bárkit megviselne, nem véletlenül tartják Nadiát munkáltatói szoros megfigyelés alatt, és hallgatják ki többször, mielőtt visszaengednék a terepre dolgozni. Végül azonban csak megkapja az aktív szolgálatra kész státuszt, és beosztják egy másik csapathoz, amelyet kevéssel később egy pacifikai lakótömbben ragadt, sebesült ügyfélhez riasztanak. Valakihez, akit Nadia szíve szerint hagyna elvérezni, sőt ha rajta múlna, még siettetné is az illető elmúlását.
A Marvel Comics (pl.: Ölégia, avagy Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot és mindenki mást), a DC Comics, az Image Comics és a Dark Horse Comics számos kiadványát jegyző Cullen Bunn által papírra vetett történet az imént említett kihallgatás részletein túl Nadia emlékeire is támaszkodik, a múltbéli eseményeket felidézve ágyaz meg hősnőnk későbbi döntéseinek, és persze teszi valamelyest kiszámíthatóvá azokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy Bunn egy-két meglepőbb momentumnak vagy morális dilemmának ne tudott volna helyet szorítani a keménytáblás kötet oldalait elárasztó akció mellett.
Ahogy sejteni lehet, a második kimenekítés sem zajlik flottul, óriási túlerővel néz szembe a traumacsapat, és mivel a modern tűzfegyverek mellett a harci beültetések is szerephez jutnak, el lehet képzelni a pusztítás nyomait, ami azután tárul a szemünk elé, hogy elült a füst. Az erőviszonyok, sőt az egész slamasztika, amibe történetünk szereplői kerültek, A rajtaütés és a Dredd filmeket idézik.
Miguel Valderrama (Giants) paneljei tobzódnak az erőszakban, de egy kimondottan felnőtteknek szánt képregény esetében ez aligha róható fel az alkotóknak. Nem is tesszük, sőt valójában ez a fajta ábrázolásmód tökéletesen passzol mind Pondsmith világához, mind a CDPR játékához. Ennélfogva a Cyberpunk 2077: Trauma Teamnek bérelt helye kellene, hogy legyen mindenki könyvespolcán, akiben nem okoztak végleges és visszavonhatatlan törést a Cyberpunk 2077 bugjai. És mivel nem ez az egyetlen képregény, ami a Dark Horse égisze alatt a témában született, reméljük, a Fumax a többit is elhozza majd a hazai közönségnek.
