Új megjelenési dátumot kapott a Delta Force egyjátékos kampánya
A Black Hawk Down az azonos című 2001-es film alapján készült.
A Black Hawk Down az azonos című 2001-es film alapján készült.
Eredetileg az új szezon indulásával párhuzamosan kellett volna debütálnia a sztorimódnak, de változtak a tervek.
Hollywood széles körben kedvelt rossz arcú jófiúja a héten ünnepelte a 45. születésnapját - kvízzel ünnepeljük.
A Ritual Entertainment (Star Trek: Elite Force II, SiN Episode 1: Emergence, Delta Force: Black Hawk Down - Team Sabre, Counter-Strike: Condition Zero) felvételt hirdetett: Keresnek művészeti vezetőt, 3D animátort, 3D környezeti művészt. Aki kellő önbizalmat és tudást érez magában, bátran jelentkezzen :)
A Vivendi Universal Games nyilvánosságra hozta előző évre vonatkozó pénzügyi adatait, amelyekből kiderül, hogy a kiadóvállalat nagy bevételnövekedést ért el. A 2005-ös évben összesen 641 millió eurót zsebeltek be az eladott játékok után, ami 34,9%-kal több az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ennek oka egyértelműen a World of Warcaft sikerjátékban keresendő. Emellett nagy siker volt a 50 Cent: Bulletproof is a negyedik negyedévben, de nem szabad megfeledkezni a Robots, Hulk II, F.E.A.R., Delta Force: Black Hawk Down és FlatOut játékokról sem. A World of Warcraftól származó bevételek folyamatosan növekedtek, ahogy egyre több régiót kapcsoltak be a szolgáltatásba. Észak-Amerika után Korea (január), Európa (február), Kína (június) és Tajvan (november) következett. És a növekedés továbbra sem állt meg: jelenleg több mint 5 és fél millió aktív felhasználója van a játéknak. Ami azonban az utolsó negyedévet illeti, a bevételek 7,2%-ot estek az egy évvel korábbi adatokhoz képest, így "csak" 245 millió dollárt sikerült begyűjteniük. Jobb azonban tudni, hogy a Vivendi Universal Games csak egy a sok "kisebb" csoport közül, amelyek mind a Vivendi Unviersalhoz tartoznak. Biztosan ismerős a Universal Music (zene), a Canal+ (televízió) nevek, és ezen kívül még telekommunikációs cégek is a Vivendi alá tartoznak. A vállalatóriás 2005-re vonatkozó összes bevétele elérte a 19484 millió eurót, ami az egy évvel korábbi 18237 millióhoz képest 7%-os növekedés. Az utolsó negyedévet tekintve 4%-os növekedéssel 5479 millió eurót könyvelhettek el.
A februári huszas lista is befutott, melyből megtudhatjuk, hogy az EverQuest legújabb kiegészítője igencsak bejön az embereknek :) 1. EverQuest: Gates Of Discord - Sony Online 2. Call Of Duty - Activision 3. The Sims Deluxe - Electronic Arts 4. MS Zoo Tycoon: Complete Collection - Microsoft 5. The Sims: Makin' Magic - Electronic Arts 6. MS Age Of Mythology - Microsoft 7. Delta Force Black Hawk Down: Team Sabre - NovaLogic 8. FS2004: Century Of Flight - Microsoft 9. The Sims Double Deluxe - Electronic Arts 10. Hoyle Casino 2004 - Vivendi Universal 11. Star Wars: Knights Of The Old Republic - LucasArts 12. The Sims: Unleashed - Electronic Arts 13. Battlefield 1942 - Electronic Arts 14. Halo: Combat Evolved - Microsoft 15. LotR: Return Of The King - Electronic Arts 16. Final Fantasy XI - Square Enix USA 17. The Sims: Superstar - Electronic Arts 18. Sim City 4 Deluxe - Electronic Arts 19. Tiger Woods PGA TOUR 2004 - Electronic Arts 20. Warcraft III Battle Chest - Vivendi Universal
Egyszerűen hihetetlen, ám mégis jóérzés, hogy már több hete a toplisták élén van a Call of Duty. Végre egy játék, ami beint a Simsnek, és az élen marad. Igazi felüdülés, hogy különösen változatosan vásárolgattak az emberek a Március 6-ával záruló héten, nézzétek csak: 1. Call of Duty 2. The Sims Deluxe 3. Rise of Nations 4. Age of Mythology 5. Zoo Tycoon: Complete Collection 6. The Sims: Makin' Magic 7. Hoyle Casino 2004 8. Delta Force Black Hawk Down: Team Sabre 9. Microsoft Flight Simulator 2004: Century of Flight 10. Neverwinter NIghts: Hordes of the Underdark
Megérkezett az idei első top 20-as lista, mely a Januári eladások alapján készült. Igazából, semmi olyat nem mutat, amit ne tudtatok volna, de azért érdemes vetni rá egy pillantást. 1. Call Of Duty 2. The Sims Deluxe 3. The Sims: Makin' Magic 4. MS Age Of Mythology 5. The Sims Double Deluxe 6. MS Zoo Tycoon: Complete Collection 7. Star Wars: Knights Of The Old Republic 8. Sim City 4 Deluxe 9. The Sims: Unleashed 10. Final Fantasy XI 11. Halo: Combat Evolved 12. The Sims: Superstar 13. Neverwinter Nights: Hordes Of The Underdark 14. Madden NFL 2004 15. Lord of the Rings: Return Of The King 16. Delta Force Black Hawk Down: Team Sabre 17. Warcraft III Battle Chest 18. MS Flight Simulator 2004: Century Of Flight 19. Hoyle Casino 2004 20. The Sims: Vacation
Manapság egyre "normálisabban" alakul a heti 10-es lista. Nézzétek csak meg az első 3 helyen lévő játékokat. Láttok valami furát? Igen, nincs közte Sims! Ilyen is rég volt, de remélhetőleg ezen túl is lesz. Lássuk hát, hogyan is alakultak a Február 7-el záruló hét eladásai: 1. Call Of Duty 2. Delta Force Black Hawk Down: Team Sabre 3. MS Age Of Mythology 4. The Sims Deluxe 5. The Sims: Makin' Magic 6. MS Zoo Tycoon: Complete Collection - 7. The Sims: Unleashed 8. The Sims Double Deluxe 9. MS Flight Simulator 2004: Century Of Flight 10. Hoyle Casino 2004
Nos, a jelek szerint, január 31-ével bezáróan kicsit megkavarodott a az amerikai eladási lista. Kevesebb Sims, több változatosság. A Vice City-t megint kapkodják... dehát miért is ne? Isten játék nemde? :D 1. The Sims: Makin' Magic - Electronic Arts 2. Call Of Duty - Activision 3. The Sims Deluxe - Electronic Arts 4. Age Of Mythology - Microsoft 5. Zoo Tycoon: Collection - Microsoft 6. GTA: Vice City - Rockstar Games 7. DF Black Hawk Down: Team Sabre - NovaLogic 8. The Sims Double Deluxe - Electronic Arts 9. Star Wars: Knights Of The Old Republic - LucasArts 10. Halo: Combat Evolved - Microsoft
Ha valaki igen erős kényszert érez arra, hogy új matériával töltse meg a Delta Force: Black Hawk Down című akciójátékot, most lehetőségi nyílik rá. Ha letöltöd az itt található csöppnyi csomagot, módosíthatod a játék összes szövegét, az ojjektumokat, a terepet, és minden mást is. Mindehhez még segítséget is kapsz, igaz csak angolul.
NovaLogic bácsi ma nagyon aranyos hozzánk! Előhalászott finomságokkal teli zsákjából egy animációt, méghozzá a Delta Force: Black Hawk Down: Team Sabre című akciójátékból, ami mellesleg egy kiegészítő. Na szóval a 2 és fél perces animot innen cibáljátok... Eltarthat egy kis ideig, amíg leér a durván 22 mega, de addig elárulom, hogy hamarosan elkezdik szállítani a boltokba a cuccost. Hopp, már le is ért! :D
Nem is emlékszem, hogy pontosan mikor is érkezett "arany-jelentés" utoljára. Lényeg, hogy most a Novalogic háza tájáról bizony jó hírrel szolgáltak. Teljesen elkészült ugyanis a Delta Force Black Hawk Down: Team Saber, melyben a játékos a dzsungelek sejtelmes világába küzdhet az igazáért. Január 21-én kerül a boltok polcaira, addig esetleg csekkoljátok a hivatalos oldalátt itt.
Bár még van egy nap az évből, feltételezem, ez az utolsó képcsokor idén, amit prezentálhatunk Nektek. Ennek örömére - mivel kicsit elmaradt az utóbbi napokban - most elég sokat összegyűjtöttem. Legalábbis ahhoz képest, hogy szinte sehol se találtam semmit :) Aztán ki tudja... lehet, holnapra megjelenik még egynéhány versenyző. Lássátok feleim szümtükkel!
A Novalogic szépen csendben, már jónéhány napja feltett az oldalára két titkos videót, Delta Force: Black Hawk Down kiegészítéséről, a Team Savre-ről. Noha a játék eredeti változatától nagyon sokat többet vártak, egész jól sikerült. Ez a kiegészítés pedig szerintem még izmosabb összehangot mutat majd a harcokról. A Novalogic-os srácok valóban kitesznek megukért. De beszéljenek helyettem a videók... Thanks Lazy.
NovaLogic bácsi elárult néhány részletet a Delta Force - Black Hawk Down című játékuk kiegészítőjéről, a Team Sabre-ről. Már a kezdetektől két játszhatunk amerikai Rangerként, vagy brit SAS-két; kapunk új fegyvereket, járműveket, pályákat, 2 szingli módban játszható kampányt, illetve 30 multisat, valamint a MOD-készítőknek is kedvezni akarnak a fejlesztők. Kaptunk egy megjelenési időpontot is, ami 2004 eleje.
A Novalogic jóvoltából a Delta Force: Black Hawk Down-hoz is érkezett egy javítás, mely -hogy egy kedves látogatónkat idézzem- olyan sokoldalú, hogy már gömb. Ezt bizonyítja maga a verziószáma is, mely... v1.3.0.37. Aki úgy gondolja, hogy enélkül nem teljes az élete, annak itt a helye.
A NovaLogic ma végre elárulta, hogy mikor is jelenik meg a Black Hawk Down: Team Sabre. Állításuk szerint jövő tavasszal kerül majd a boltok polcaira a kiegészítés. Engem nagyon elszomorít ez a hír, hiszen ez majdnem egy év még. Igaz, ennyi idő alatt minőséget illik produkálni, de a NovaLogicot ismerve, nem hiszem hogy egy TFT (The Frozen Throne) színvonalú küldetéslemezt kapunk.
Amerikában idén májusban éppúgy vásárolgattak PC-s játékokat, mint a világ más pontjain. Nem tudom pontosan, hogy mifelénk miképpen alakulna a Top 20-as eladás, de van egy olyan érzésem, hogy az első helyek valamelyikében némi változás lenne :) 1. The Sims: Superstar - Electronic Arts 2. Grand Theft Auto: Vice City - Take 2 Interactive 3. Enter The Matrix - Atari 4. The Sims Deluxe - Electronic Arts 5. Planetside - Sony 6. Rise Of Nations - Microsoft 7. Command & Conquer: Generals Electronic Arts 8. The Sims: Unleashed - Electronic Arts 9. Delta Force Black Hawk Down - Nova Logic 10. Battlefield 1942 - Electronic Arts 11. Sim City 4 - Electronic Arts 12. Zoo Tycoon - Microsoft 13. Diablo 2 - Vivendi Universal 14. Roller Coaster Tycoon 2 - Atari 15. Warcraft III: Reign Of Chaos - Vivendi Universal 16. Roller Coaster Tycoon 2: Wacky Worlds - Atari 17. Mall Tycoon - Take 2 Interactive 18. Battlefield 1942: Road To Rome - Electronic Arts 19. Backyard Baseball 2003 - Atari 20. Medal Of Honor: AA - Electronic Arts
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)