Mégsem lesz R-besorolású Fekete Özvegy film
Sőt, Kevin Feige szerint soha nem is volt tervben, hogy a Natasha Romanoff történetére koncentráló mozi durvább legyen, mint az MCU korábbi részei.
Sőt, Kevin Feige szerint soha nem is volt tervben, hogy a Natasha Romanoff történetére koncentráló mozi durvább legyen, mint az MCU korábbi részei.
A Marvel Studios saját képregény-filmjei eddig megmaradtak a családbarát PG-13-as besorolásnál, de egy pletyka szerint a Fekete Özvegy lehet az első mozi, amiben az MCU is inkább a felnőtteknek szóló hangnemet üt meg.
A Marvel fogta, és a Fekete Özvegy film íróját rakta a projekt élére.
Talán a Marvel kvízünk utolsó fordulójában volt a legjobb a hangulat az összes közül, ez pedig nem csupán számos emlékezetes pillanatot okozott, hanem egy minden eddiginél szorosabb versenyt is.
A rebesgetett Loki és Skarlát Boszorkány show-k kapcsán összeszedtünk 10 olyan Marvel sorozatot, ami szerintünk működhetne a Disney streaming szolgáltatásán.
Hosszas válogatás után a Marvel Studios végre megtalálta a választottját.
A Marvel elvileg 65 filmrendező közül választott most három potenciális jelöltet.
A hírek szerint a Marvel komoly energiát fektet a Fekete Özvegy film direktorának megtalálására.
Ha valaki megérdemelne végre egy önálló Marvel filmet az a képregényes filmvilág legmenőbb kémje. A Fekete Özvegy története megérne egy mozit, és egyre inkább úgy tűnik, hogy az MCU fejesei is így gondolják.
Azt pletykálják, hogy a Marvel egészen elképesztő összeget fizet a főszerepet játszó színésznőnek.
Régóta pletykálnak egy önálló Fekete Özvegy moziról, ami most nagyot lépett a megvalósulás felé.
Már régóta téma a rajongók között, hogy milyen jó is lenne, ha a Fekete Özvegy is végre a reflektorfénybe kerülne legalább egy film erejéig. Most végre úgy tűnik, hogy van remény.
Tovább bővül a magyar Zen Studios flipperes munkássága, ezúttal a Marvel Pinball kapott két új pályát, amiken a női hősök kapják a főszerepet.
A rajongók már jó ideje szekálják a Marvelt amiatt, hogy Scarlett Johansson Fekete Özvegye kapjon egy önálló filmet, most pedig Kevin Feige, a vállalat elnöke reagált az ismételten felvetődött kérdésre.
Egy amerikai tévéműsorban elkészítették annak a szuperhős-filmnek trailerét, amire senki sem vágyik, de ha másért nem, Scarlett Johansson alakításáért mindenképp megéri megnézni.
Négyrészes széria érkezik a Marvel-féle Fekete Özvegy sztorik írójától, Nathan Edmondsontól.
A Marvel ígéretéhez híven felkerült a második, végre teljes értékű előzetes az április végi brutális szuperhős produktumhoz, A bosszúállókhoz.
Nyugalom, aggodalomra semmi ok, a legújabb Pókember mozi nem kapott förtelmes magyar alcímet - legalábbis egyelőre. A fenti kis megjegyzéssel egyszerűen a filmből kiadott legújabb kép által sugallt darkos hangulatra próbáltam utalni - elvégre a képet a Sony Picturestől megszerző SuperheroHype szerint a kép nem fekete-fehér, Spidey igenis fekete ruciban feszít majd a harmadik részben. Ha ez így lesz, én kiváncsian várom, elvégre a darkos hangvétel már Batmannak is bejött. A tervek szerint Pókember harmadik kalandját 2007. május 4-től vetítik az amerikai mozik.
Azt, hogy a horror játékok reneszánszukat élik mi sem bizonyítja jobban, minthogy hétről hétre jelentenek be újabb és újabb játékokat, amelyek a horror játékok mezőnyében idnulva próbálnak utat törni a siker felé. Nem is emlegetném folyton a horror témát, ha nem érkezett volna az imént is egy friss bejelentés egy újabb ilyen stílusú játékról. A Black Widow Games (fekete özvegy, már itt jól indul a dolog) közhírré tétette, hogy az eddig HL MOD-ként funkcionáló They Hunger néven futó alkotásból egy sokkal profibban összerakott kereskedelmi kiadást szándékozik készíteni. A bolti változat They Hunger: Lost Souls néven fog az üzletek polcaira kerülni. A story-ról és a játék egészéről nem sokat árrultak el eddig a készítők, de elmondták, hogy az új változatot már a HL2: Source engine fogja hajtani és a túlélő horror-kaland játékban egy a 60as években Kelet-Európában kóricáló túrista kalandjait élhetjük majd át/túl a zombikkal teli világban. Az eddig megjelent két shotot ide kattanva tekinthetitek meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)