Predator reboot készül a Disney felügyelete alatt
Sőt rendezőt és forgatókönyvírót is találtak a projekthez, mégpedig olyanokat, akik már bizonyítottak a szakmában.
Sőt rendezőt és forgatókönyvírót is találtak a projekthez, mégpedig olyanokat, akik már bizonyítottak a szakmában.
Egy újabb fontos lépést tett a megvalósulás felé az előkészítés igencsak korai fázisában tartó Deadpool 3, amely bennfentes források szerint elődeihez hasonlóan R-besorolású lesz.
Kilenc rutinos forgatókönyvíró dolgozik majd a Vaják előzménysorozatának szkriptjén.
A legendás sorozatból készülő mozi a játékiparból igazolta le forgatókönyvíróját.
A végül a kukában landolt Star Wars: Underworld egyik forgatókönyvírója mesélt arról, hogy milyen volt a sorozaton dolgozni, és milyen szomorú véget ért az egész.
A berni követ, a Félvilág, az Örök tél forgatókönyvírója mesélt a jelenlegi projektjeiről, a jövőbeli terveiről és arról is, hogyan telik számára az önkéntes karantén.
Sok történetben van jelentősége annak, hogy ki ölte meg Bruce Wayne szüleit, de úgy tűnik, hogy a Joker forgatókönyvírói szerint nem volt lényeges a történet szempontjából.
Rutinos forgatókönyvíró, Steve Kloves érkezik Rowling mellé, szinte az összes Harry Potter film írásában részt vett, de a producerként a Legendás állatok szérián is rajta tartotta a szemét.
Han Solo önálló mozija nem lett egy kasszasiker, és ezzel úgy látszik, tisztában van a produkció egyik kulcsfigurája is.
Elég ködös, hogy pontosan mi is a helyzet a következő Indiana Jones-filmmel, de elméletileg ismét fontos változás történt körülötte.
Az előző részek forgatókönyvírói most is gőzerővel dolgoznak valamin, ami nagy valószínűséggel a következő Pókember mozi lesz.
A filmhez már egy ideális rendezőt, egy nagyszerű forgatókönyvírót és egy új dolgokra nyitott forgalmazót is találtak már.
A klasszikus 80-as évekbeli rajzfilm adaptációját ugyanazok jegyzik majd, akiknek a Marvel filmes univerzumának első sikerét is köszönhetjük.
A játék egyik forgatókönyvírója az Instagramon osztott meg egy képet, ahol éppen egy motion capture felvételre készül.
Az Activision-Blizzard felbérelt egy forgatókönyvírót a Call of Duty filmadaptációjának következő részéhez.
91 éves korában meghalt Neil Simon amerikai drámaíró és forgatókönyvíró, akihez olyan remek darabok kötődnek, mint Mezítláb a parkban és a Furcsa pár.
Emlékezetes karakterek vagy fordulatos történet? Lehet-e a kettőt egyszerre? Hogyan dolgozik az intuitív és a koncepcionális forgatókönyvíró? Forgatókönyvírással foglalkozó cikksorozatunk legújabb darabjában ezeket a kérdéseket járjuk körbe.
Forgatókönyvírót kapott a Kraven film, még egy pókos projektet indított be a stúdió.
A forgatókönyvírókra így már valószínűleg nem lehet panasz.
Létrehoztak egy írószobát a Netflixre készülő The Witcher szériának, amelyben számos forgatókönyvíró kapott helyet: van, aki az Odaáton dolgozott, más a Jessica Jones-on.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)