Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 36

Howard Shore, mint játékzene-szerző

Hír | 2005.04.25 22:20

Howard Shore neve ismerős lehet a Gyűrűk Ura filmtrilógia rajongóinak. Többek között annak is ő szerezte a zenéjét, de mondhattam volna a Bárányok hallgatnakot, New York bandáit, vagy az Aviátort. Sőt, ez most nem épp ide tartozik, de most tudtam meg, ogy a készülő új King Kong film zenéjét is ő szerzi majd, ami egyébként nem meglepő, hisz azt is az a Peter Jackson rendezi, aki a Gyűrűk Ura trilógiát. Azt hiszem ez az első eset, hogy elvállalta egy játék zenéjének komponálását. Fogalmam sincs, hogy sikerült, de megállapodott vele a Webzen, hogy készülő SUN című játékuk alá megírja a zenét. Mondjuk elég különleges alkotásról van szó, mert egy szándékosan konzolszerű MMORPG, középkori köntösben. Elvileg még idén meg fog jelenni, az első képeket itt találjátok.

[MOZi] RotK: EE trailer!

Hír | 2004.07.27 08:51

Biztosan tudjátok, hogy a Gyűrűk Ura filmtrilógia minden részéből kiadtak, ill. kiadnak bővített változatot úgy DVD-n, mint VHS-en. Az előbbit megvásárlók abban a kiváltságban részesülnek, hogy akár különféle, a Weta Workshop által készített szobrocskákat is kapnak a drágább és vérbeli fanatikusoknak szóló csomaghoz. De most nem is ez a lényeg! Az utolsó rész, a Király visszatér bővített verziója 50 percnyi új jelenetet fog tartalmazni, hosszasabb csatározások, kidolgozottabb jellemek, 20 órányi extra, 300 új CG jelenet és minden ... !!! És a legjobb, hogy ebből a nemrég megtartott Comic Con-on bemutattak egy előzetest, melyben Peter Jackson is szól néhány szót a rajongókhoz. Egyetlen hibája a videónak, hogy kézikamerás... Ezen az oldalon megnézhetitek, hogyan is fog kinézni a Király visszatér ajándékcsomagos verziója. Most már azt is tudjuk, hogy két változatban lesz kapható: egyikben Minas Morgul, másikban Minas Tirith kicsinyített mása lesz.

[MOVIE] Nagy rakás

Hír | 2004.04.22 20:22

Tetemes mennyiségű animáció lepte el a netet. A hatóságok felszólították a szörfözőket, hogy lehetőleg behajtott visszapillantó tükrökkel és kiengedett kézifékkel közlekedjenek a járdán. Főleg most, hogy vannak ezek a szigorú legalitás-ellenőrzések világszerte... Na, haladjunk :D

  • Beyond Divinity Fejlesztői Videóinterjú (65.5 MB) A játék hamarosan megjelenik - Sven Vincke mesél a történetéről, játékmenetről, egyebekről. Angoltudás nem árt :) Az EA üdvöskéje: Tolkien háromkötetes regényén alapuló filmtrilógián alapuló stratégiai játék, mely ütni fog, mint a bot! :) Már az nVidia is rátette a mancsát, nem véletlenül. Grafikailag is nagyot fog alakítani a kicsike. Most ennek első gyümölcsét szakajthatjuk le a fenti linkek valamelyikéről. Az nZone ugyanis egy szépséges és hosszúságos filmecskét. Mark Skagg is feltűnik benne. Hogy ki ő? Nem mindegy? :) Egyébként a játék producere.
  • Thief: Deadly Shadows "lámpaoltás" Warren Spector remélhetőleg újabb remekművet alkot, jobbat, mint a DX2 :) Az IGN csapata összehozott egy kétoldalas előzetest a játékról, melyhez kapott egy videócskát is, na meg vannak képek is. Érdemes itt is körülnézni.
  • Silver Wings Trailer (33 MB) Egy orosz szájt tette ki a fent említett "raptor style arkád játék"-ból. Hogy ez mit takar, ne kérdezzétek... inkább nézzétek meg és... hát valami olyasmi :) (Thanks: Blues)

  • The Matrix Online képek

    Hír | 2004.03.21 00:06

    A filmtrilógia PC-s megvalósításainak legújabb alanya ismét megmutatta önmagát. Két gyönörű képet kaptunk a fejlesztő gárdától, melyeken tényleg látszik, hogy nem akármivel van itt dolgunk... Kellemesnek tűnő környezet, kidolgozás és grafika, de én azért szeretnék többet látni a dologból. Reméljük hamarosan igazán kielégítő dologgal csiklandoznak meg minket.

    [MOZi] Gyűrűk Ura Maraton

    Hír | 2004.03.02 10:01

    A tegnapi Oscar-gála alkalmából a Gyűrűk Ura filmtrilógia készítői hivatalosan is közzétették jó minőségben azt a csodálatos, hat és fél perces maratoni "trailert", amely megpróbálja keretbe foglalni a három film történetét, mondanivalóját. Nagyon szépre sikeredett, így akinek van egy kis fölös ideje és 70 megányi szabad helye, bátran ajánlom letöltésre. Mellesleg láttátok már a Király visszatér japán bemutatóját? Kicsit durva, hogy a húzott szeműeknek mennyi mindent meg mertek mutatni... mi meg itt izéltünk, hogy nem nézzük meg, csak majd a moziban :D


    A legapróbbak is képesek fordítani
    a jövő alakulásán

    [PATCH] ETM

    Hír | 2004.02.24 06:45

    Az Atari kezeiből kiragadván egy újabb patch érkezett, ezúttal az Enter the Matrix világát színesíteni. A közkedvelt filmtrilógia PC-s változata sem okozott csalódást, de akinek mégis, az most kijavíthatja az eddig orrot piszkáló hibákat az 1.2-es javítással. A CD és DVD verziókra egyaránt jó, de KIZÁRÓLAG Intel 845-ös tulajdonosok tudják használni. Innen kaparinthatjátok meg...

    [MOZi] RotK Werkfilm

    Hír | 2003.12.11 18:55

    A Gyűrűk Ura: A Király visszatér hivatalos oldalán közzétettek egy igen érdekes werkfilmet arról, hogyan is valósították meg a filmtrilógia befejező részében azokat a jeleneteket, amelyeket élő lóval és lovassal lehetetlen vagy életveszélyes lett volna. Valóban érdekes a kisfilm, de éppen ezért olyat is mutathat, amit esetleg a film megnézése előtt nem akarunk látni, így tehát Spoiler Warning! Ha jobban körülnéztek az oldalon, találhattok néhány új képet az új-zélandi premierről is. Ja, a QuickTime kisfilmet innen tölthetitek le. Update: Találtam egy új filmrészletet is, amit itt még nem híreztünk ki (egy másikról már írtunk). Ebben Pippin küzdelmét láthatjuk a Palantírral... Erre tessék.

    [MOZi] RotK Premier

    Hír | 2003.12.01 19:15

    Új-Zélandon (a Gyűrűk Ura filmtrilógia forgatóhelye) ma tartották a Király visszatér világpremierjét. Amerikában még 16 napot aludnia kell a jónépnek (dec. 17), nekünk pedig még a szilveszteri bulizás kiheverésére is marad időnk, mert csak január 8-án nézhetjük meg azt, amit egyesek már most láthattak... ez van. A díszbemutatón természetesen ott volt a filmet készítők egész serege, beleértve a színészeket, rendezőt, stb. Az eseményről rengeteg kép készült, melyeket itt, itt, és itt tekinthettek meg. Az egyik helyi tévé leadott egy rövid filmrészletet is (A Holtak útja), amit szintúgy meg lehet lesni, itt (QT) vagy esetleg itt (WMP).

    [MOZi] Új RotK képek

    Hír | 2003.11.26 14:44

    Előkerült három vadiúj (magazinból szkennelt) kép a Peter Jackson által rendezett fantasy-filmtrilógia utolsó darabjából, a Gyűrűk Ura: A Király visszatérből. Magyar mozipremier 2004 január 8., addig van még némi idő... De érdemes lesz várni a több mint 3 órás alkotásra? Tegyük felejthetetlenné az élményt, néhány jótanács a moziba:

  • Félidőben állj fel és kifelé menet hangosan kérdezd meg: Hol van Harry Potter?!
  • Te legyél az első, aki bemegy a moziterembe, álld el az utat és üvöltsd: Itt úgyse jöttök át!
  • Elrond minden mondatának végén tedd hozzá, hogy Mr. Anderson!
  • Kérdezd meg a körülötted ülőket, hogy ki lesz a következő Terminátor, aki visszautazik a jövőből, hogy megsemmisítse Zsákos Frodót.
  • Az érzelgős rész előtt add a közönség tudtára, úgy tudod, lesz egy meztelen tünde is valahol a háttérben.

  • [MOZi] Két Torony Bővített

    Hír | 2003.11.14 22:21

    Mint az tudvalevő, a Gyűrűk Ura filmtrilógia középső darabja, a Két Torony tavaly decemberben (itthon idén januárban) került a mozikba, majd ezt követően augusztus végén jelent meg a film 2 lemezes DVD változata. Az első rész hagyományait követve ebből is lesz bővített változat, november 25-én, ami a mozisat fogja kiegészíteni mintegy 43 percnyi eleddig soha nem látott jelenettel, illetve bővít ki meglévő jeleneteket. Ez csak DVD-n jelenik meg, 4 és 5 lemezes csomagolásban. Ez utóbbi a díszdobozos változat, amihez mellékelnek egy színes Gollam-szobrot is. Nos, beindult a marketing gépezet, mert már egy hete pakolgatják ki a LordOfTheRings.Net-re az új interjúk, werkfilmek rövid részleteit, melyeket itt frissítenek egy-egy újabb darabbal minden nap. Az eddig felkerülteket alant le is tölthetitek:

  • Humanity at Helm's Deep
  • Sounds of the Beast
  • Sword Mastery
  • Score Cameo
  • Homage to Tom Bombadil
  • The Theme of Rohan
  • A Question of Towers
  • Tea With the Trees

  • Matrix Online oldal

    Hír | 2003.11.14 21:28

    Beindították vala a Matrix Online hivatalos weboldalát, mely egyelőre ugyan még gyér infókkal szolgál, de alakul ez :) A Monoltih Mátrix világában játszódó MMORPG-je jövőre fog boltokba kerülni... 2004-ben a Mátrix rabjai belemerülhetnek a filmtrilógia után történő eseményekbe, hisz minden vég az új születését vonja maga után (With every end, there is a new beginning). Szemléljétek meg az új képeket is!

    [MOZi] Trója (Troy)

    Hír | 2003.11.07 22:52

    Akik már látták moziban a Mátrix Forradalmakat, azok a film előtt megtekinthették 2004 egyik legnagyobb kasszasikerének ígérkező filmjének előzetesét - a Trójáról van szó. Igazi sztárparádéban lehet majd részünk: feltűnik a Gyűrűk Ura filmtrilógiából megismert Orlando Bloom (Legolas) és Sean Bean (Boromir), a Hulkból és a Sólyom végveszélyből Eric Bana, de ne feledkezzünk meg Brad Pittről és Brian Cox-ról sem. A történetet mindenki ismeri. Az ókori Görögországban Spárta királynője (Helen - Diane Kruger) és Trója hercege (Paris - Orlando Bloom) egymásba szeretnek. Paris elrabolja szíve választottját, ami a lány apjának, Menelaus királynak (Brendan Gleeson) cseppet sem tetszik, s itt indul a bonyodalom. A filmet jövő májusban mutatják be, a hivatalos oldalán fotók, poszterek és filmes információk mellett megtalálhatjátok az ominózus másfél perces előzetest.

    [MOZi] RotK finomságok

    Hír | 2003.10.28 14:06

    Frissült a Gyűrűk Ura filmtrilógia hivatalos oldala! Az első körben három új tapétával lettünk gazdagabbak, melyeket alul megleshettek, s akár be is állíthattok háttérnek. A második menetben találkozhatunk David Wenham (Faramir) interjújával, s vele együtt egy újabb wekfilmmel is, melyet az oldal közepe táján találhattok (Battle of Pelennor Fields). Nos, már csak január 8-ig kell várnunk a hazai premierre... azt már féllábon is :D Viszont a film, a Király visszatér 3 és fél órás lesz (210 perces!)

    LotR: The Battle for Middle-Earth

    Hír | 2003.09.22 14:12

    A GameSpy leközölt egy négyoldalas exkluzív cikket az EA Games új gyermekéről, mely a The Lord of the Rings: The Battle for Middle-Earth (A Gyűrűk Ura: A Csata Középföldéért) címet viseli, mellesleg stratégia. Mivel rendelkeznek a Peter Jackson féle LotR filmtrilógia licenszével, csodálatos látványban és játékmenetben lehet részünk, ha 2004 negyedik negyedévében kézbe vehetjük ezt a gyöngyszemet! Hatalmas egységek százait irányíthatjuk egyszerre, megküzdhetünk Tolkien óriási világának minden színterén, megmenthetjük, vagy elpuszíthatjuk egész Középföldét. A játékot a C&C Generals-t készítő csapat heggeszti egészen március óta. Nem is lehet mást mondani, ez a játék nagyon ütni fog, mert ehhez minden megvan. Jó fejlesztőgárda és remek alapanyag. Angolul tudóknak érdemes elolvasni a teljes cikket, de az idegen nyelvekkel hadilábon állóknak is, mert találhatnak jónéhány képet az oldalakon!

    [MOZI] Gyűrűk Ura poszterek

    Hír | 2003.08.20 19:42

    A Gyűrűk Ura filmtrilógia hivatalos oldalára feltették a legújabb posztereket a befejező Király visszatér címet viselő részből. Emellett megtalálható a háttérképként használható változatuk is. Akit érdekel, kattintson ide! Jövő kedden érkezik a Két Torony 2 lemezes DVD kiadása - ha kíváncsi vagy a bővített verzióra (mely november 18-án jelenik meg), néhány képséget lelhetsz róla itt.

    Király visszatér poszter

    Hír | 2003.06.27 13:03

    Végre! Beindult a Gyűrűk Ura filmtrilógia befejező részének marketing-gépezete. Már épp ideje volt. Egy plakátsorozattal kezdtek, melynek első tagja magát a Királyt ábrázolja, majd a sort a többi szereplővel folytatják, júliusban várható egy rövid előzetes a filmből (ami a következő DVD mellékletünkön is megtalálható lesz), majd szeptemberben kiadják a végleges, legfullosabb előzetest. A hivatalos oldalról elérhető több felbontásban is, illetve magát a plakátot is megtekinthetjük.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)