Kacagó elégségest érdemel a Ubisoft idei táncos játékáért. Megkockáztatom, nem is törekedett többre. Miután a Just Dance 2016 immár a franchise hetedik része (ha szigorúan csak az évente megjelenő alapjátékokat számoljuk), nagy rutinnal tették bele a fejlesztők a játékba azt, amit a közönség - a mozgást szertelenül élvező hat-hétévesek (és az ő szüleik), a rockyórákon edződött tinik és az otthon partizó majdnem vagy egészen nagykorúak - elvárnak tőle. Sok toplistás zeneszámot a közelmúltból és még jó párat a régi slágerekből, neonszíneket a diszkóhangulat kedvéért, csilingelő jutalom-hangeffekteket, feloldható vicces avatárokat. Csakhogy megszokásból nem lesz dicséretes végeredmény, csupán éppen megfelelő.
Házibuliba ez kell
Könnyed kis zenei egyvelegnek tűnik a tracklista, de azért elég ravasz is ahhoz, hogy a játékban feldolgozott 43 számból mindenki találjon minimum kettőt, amelyik személyes kedvence lehet. Csak ízelítőként: az All About That Bass (Meghan Trainor) és a Hey Mama (David Guetta) mellett megfér a Junto a Ti Violettától (mit megfér, ahol tinilányok vannak, ott ez szól majd a legtöbbet), a hatvanas éveket idéző Hit the Road Jack vagy éppen a kétezres évek elején nagy sikert befutott Ievan Polkka (nekem a Loituma-féle eredeti jelent csak valamit). Végül a legkisebbek kedvéért - tényleg csak mézes madzagként - a Kis hableányból az Under the Sea (és az Angry Birds tánc is érdemel egy rövid említést).
Miután egy táncosjátékról beszélünk, illendő végre rátérnem a mozgásra. Semmi újdonság nem fogja érni az alapvető játékmenetben a régi justdance-előket. Egy klipet nézünk, és megpróbáljuk minél precízebben leutánozni a látott táncmozdulatokat, ebben segítenek a képernyő sarkán látható, a mozdulatokat előre jelző kis pálcikafigurák is.
Teljesítményünket a játék egy kamera, egy mozgásérzékelő kontroller vagy akár egy mobiltelefon segítségével követi, és értékeli. A legkézenfekvőbb kamerával játszani a Just Dance-t, ekkor ugyanis vissza is nézhetjük a táncmozdulatainkat, illetve abból egy kis ízelítőt (és jókat mulathatunk rajta), mi több, fel is tölthetjük a mozgásunkat megörökítő videót a Facebookra vagy a JDTV-re (hogy a világ is rajtunk nevessen). Szelfizőknek biztosan nem idegen gondolat ez, tőlem nagyon távol áll. (A férjem konkrétan kikapcsolta a Wi-Fi-routert a lakásban, olyannyira elfogadhatatlannak tartotta, hogy a nappalinkat - és a közepén idétlenkedő családot - egy, az internetre kötött kamera figyelje, rögzítse. A megossza egyenesen szitokszó lenne.)
Karjával hadonászó csaj a bulikirálynő
Táncolhatunk szólóban, egy-három partnerrel együtt a helyszínen vagy online multiplayerben. Nyilván a verseny a lényeg, ha már csak egy kihívónk is akad. Tehát reflektorba kerül, hogy hogyan pontozza a játék a teljesítményt. Már a 2015-ös kiadásnál is gyanús volt, hogy nem teljesen igazságos az ítélet, nem követi precízen a mozgást a kamera, illetve a játékban megbúvó intelligencia.
Nos, ez a 2016-os kiadásra fokozottan igaz, olyannyira, hogy karikírozott kézmozdulatokkal, a test, a fej és a láb mozgását tökéletesen figyelmen kívül hagyva el lehet verni bárkit, feltéve, hogy az ellenfél nem ugyanezt a csaló taktikát űzi. Részemről azonban az igazi pontlevonás azért jár a fejlesztőknek, mert alacsonyra tették a mércét, amikor a látványt és a koreográfiákat centizték. Ezzel a fel-felcsillanó ötleteket is agyonvágták. Táncolhatunk például egy operarészletre is, de amit Rossini Tell Vilmosának elhíresült nyitányára lejtenünk kell (vágta), az oly mértékig felszínes, hogy kár is volt idecitálni. Maradjunk akkor inkább Violettánál.
