Egy pocakos motoros feszülős, piros ruhában nem az a tuti csajozós farsangi szett, de Joe Danger 2010 óta népszerű, tudhat valamit. Igen, kicsit sokat kellett várni a hordozható verzióra, még a mobilos változat (Joe Danger Infinity néven futott be az év elején) is hamarabb jelenhetett meg, mint a handheld kiadás. Ezzel együtt a Danger név már védjegy, újra és újra bebizonyítja, hogy egy egyszerű, de idegesítően nehezedő játékélmény négy év elteltével is tökéletesen megállja a helyét. Mert hát alapvetően erről van szó; az újabb platform kapcsán elmondhatom, hogy megint ráfüggtem a motoros mókára, erre a Tony Hawk és Trials élménnyel dúsított kaszkadőr-motoros őrületre, amely szálanként őszít, táncol az idegeimen, és a Hello Games összes tagjának anyját számra véteti egy ősi mesterséggel felruházva őket.
Régi motoros
Ha valakinek kimaradt az élmény (létezik még ilyen ember?), annak nem árt tudnia, hogy egy oldalnézetes ügyességi, mondhatni casual játékról van szó, amelyben egy veterán motoros kaszkadőr (barátoknak csak Joe, de a közönség csak Danger néven ismeri) visszatérésének kell megágyazunk. Az ehhez vezető út sok látványos bemutatóval tarkított, rengeteg feladat, verseny és mutatvány vár ránk; könnyű megtanulni, nehéz profivá válni. Hosszú órákra képes lekötni az embert ez a csoda, de senki ne gondolja, hogy megússza idegbaj nélkül a versenyzést. A kihívás enyhe kifejezés rá.
Új platform, új élmény?
Miután már Xbox 360-on, PC-n és telefonon is elég sok órám van benne, erősen kérdőjeles volt, hogy PS Vitán vajon mi újat adhat ez a játék. Szerencsére nem kellett csalódnom, megérte várni a portra: élénk színek, tűéles kép és folyamatos 60 fps várja a PS Vita-tulajokat. Összesen 84 pályán (köztük vadonatúj PlayStation Laboratory-s akadálypályákkal), 25 karakterrel mutathatjuk meg tudásunkat, mindezt a platformhoz igazított irányítással, de akár saját pályákat is készíthetünk az egyedi szerkesztővel, amely kihasználja az érintőképernyő előnyeit. Ez egyébként az újrajátszhatósági faktort a végtelenbe emeli; pont ezért mindegy, hogy milyen gyakran és éppen milyen platformon játszik az ember, a móka végtelen.
A korábban említett Trialst hozhatnám fel példaként, aki azt szerette, a Joe Dangerben sem csalódik (és pont ezt már egyszer leírtam 2012. elején is, időtlen igazságról beszélünk). A vitás port tehát minden elemében remek megoldás: az összes olyan élmény, amely a „nagyobb testvérek” esetében adott volt, itt is megvan, de még a Joe Danger 2 újítása, a „ghost” (vagyis korábbi futamunk szelleme) is színesíti az élményt. Az Ultra Hard mód pedig „fej vagy gyomor” szintű válaszlépést érdemel, majdnem földhöz vágtam egyszer a Vitát, pedig engem aztán békés embernek ismernek errefelé. Persze ezek szerint tévednek.
Apróbb bukkanók, kisebb bökkenők
Alapvetően süt a frusztráció ebből az írásból, de ez ne vezessen félre senkit, a Joe Danger még mindig remek játék, csak a HP nehezen tűri a szívatásait. Ugyanakkor azt mindenképpen hozzá kell tenni, hogy például az Xbox 360 kontroller után a Vita-irányítás kissé nehézkesebb, az előre-hátra mozgást a két hátsó gombbal nem olyan könnyű finomhangolni, és két óra játék után a kézi konzol kevésbé kényelmes tartása is árt a teljesítménynek. Ezzel együtt a handheld élmény szinte hibátlan, a játékélmény ezen a képernyőn is magával ragadó, Danger úr még mindig egy valódi legenda két keréken. Észre sem vettem, és már le is merült az aksi. Ez azért sokat elárul.
