Nagyjából az aktuális évtized elején indult el a youtuber-forradalom, akkortájt kezdett el mindenki, akinek volt egy közepesen jó kamerája és/vagy egy nem túl zajos mikrofonja gameplay videókat gyártani, játékokat kommentálni, valós időben reagálni a világ dolgaira, a net újdonságaira. A legtöbben mindenféle videós előképzettség nélkül vágtak bele, és pusztán egyéniségükkel, stílusukkal egyre több érdeklődőt vonzottak. Ugyanolyan emberek voltak, mint bárki más - úgymond a népből emelkedtek ki, erősen szubjektív véleménnyel értékeltek játékokat (vagy üdítőket, kismacskákat, mások videóit, épp amiről érdemesnek találtak szólni), és gyakran pusztán azzal követőkre találtak, hogy szembementek a hagyományos média véleményével - bármilyen témában.
A független vélemény
Tirivális példa, de nézzük a gamer világot, ahol a lehető legegyszerűbb a recept: ha a trendekkel szemben határozom meg magam, máris van követőm. Hiába kapott egy játék mindenhol pozitív értékeléseket, aki valamilyen oknál fogva nem szimpatizált vele, az egy olyan youtuber szavát itta, akivel egyetértett. Gyorsan jegyezzük meg: ezzel nincs is semmi baj, nyilván mindenki azt szereti, ha a saját véleményével egyezőt talál a világban. Eleve az, hogy valaki megüt egy olyan hangot, amit korábban sem az újságban, sem a tévében nem tett senki, nyilván figyelemfelkeltő, újszerű, sokkal természetesebb. Pont ez az emberközeliség, felesleges sallangoktól mentes természetesség emelte ki az új hangadókat és bálványokat, hiszen
itt a fókusz nem egy elérhetetlen popsztár, nem egy híres márka vagy sajtótermék, hanem az a fiatal, aki a szomszédból mondja meg, hogy mi a jó és mi a nem.
A videósok véleményvezérekké váltak, legtöbbjük egyre ügyesebb lett vágóként és "műsorvezetőként" is, a cégek pedig szépen, lassan (ahogy általában szokták) felismerték az ebben rejlő potenciált - képbe jöttek a szponzorok. A támogatás pedig mindig jól jön, főleg egy feltörekvő videósnak. Napjaink legnépszerűbb youtubere, PewDiePie sem pusztán a YouTube-on futó hirdetésekből lett milliárdos.
Kezdetben a videósok egyetlen bevételi forrását a YouTube-os videók előtti és közbeni hirdetések után járó részesedés jelentette. Bizonyos nézettség felett a Google százalékot fizet, amiből megélni még a legnépszerűbbek közül is kevesen tudnának. Nem minden néző hoz pénzt (az AdBlockert használók például egyáltalán nem), sok faktor beleszól abba, hogy mely megtekintés generál bevételt. 2015 végi adatok szerint átlagosan 1000 megtekintésenként jön be 1-5 dollár. A hazai videósok (hiába van egyébként pár nemzetközi szintet is megütő tehetség köztük) nincsenek közel sem ilyen jó helyzetben, pedig minőség és számok tekintetében is megérdemelnék, de ez egy másik történet.
Legyél te is brand
Aztán megjelentek a merch-ök (pólók, bögrék, táskák, sapkák stb.), majd bejelentkeztek különböző cégek, akik vagy közvetlenül saját, vagy partnereik termékeit szerették volna népszerűsíteni - és mondjuk volt annyi eszük, hogy tudták, jobban megéri direktben natív hirdetési felületet, termékelhelyezést venni (vagyis szerepelni a videóban termékként, a videós által dicsért brand lenni), mint pre-roll kampányt vagy bannert vásárolni a Google-nél (ezek olyan hirdetési formák, amelyekkel a YouTube-on találkoztok minden nap, a videók előtt futó pár másodpercig futó reklámok, vagy a videók közben látott hirdetési csíkok).
A komolyabb hirdetők már olyan pénzeket kínáltak, amire senki nem mondana nemet. A probléma forrása a szponzoráció nem megfelelő jelzése volt - nem mindenki említette videójában, hogy pénzért mond pozitív dolgokat; a videók leírását túl kevesen nézik meg ahhoz, hogy kielégítő legyen csak oda leírni. Ebből alakult ki a Warner Bros-botrány is, melynek nem egyetlen szereplője, de központi figurája lett PewDiePie.
A svéd videós elmondta, nem érzi hibásnak magát, és bizonyos szempontból valóban nem tekinthető annak. A Warner Bros. állítása szerint sem őt, sem mást nem kért meg rá, hogy tüntesse fel a szponzoráció tényét, ami ha valóban így van, egyértelműen a kiadó hibája. Az ügyet bonyolítja, hogy az FTC (avagy a helyi fogyasztóvédelem) csak 2015-ben adott ki a közösségi média szereplőire vonatkozó szabályokat, de a játék 2014-ben jelent meg - akkor ez az egész még egy szabályozatlan, szürke témának számított (ahogy most a CS: GO szerencsejáték egyébként, amit szintén nem szabályoz rendelet még, és ezért abszolút vadnyugat).
Csak a kellő élettapasztalattal rendelkezőknek juthatott eszébe, hogy elárulják nézőiknek, pénzt kapnak egy adott termék bemutatásáért, és nem feltétlenül a saját véleményüket mondják el - Pewds elárulta, igaz, nem hangsúlyozta túl. Rajta kívül egyébként még I Am Wildcat, Silentc0re és Siv HD neve merült fel, de nem csak ők érintettek, és alapvetően nem is hibáztathatók. 2014 júliusában egyébként a mindig egy lépéssel előrébb járó TotalBiscuit is hasonló botrányba keveredett, de ő magától gondolta úgy, szükség van egy egyértelmű jelzésre videói elején.
Én tuti jobb vagyok...
Érdekes látni, hogy ezen botrány kapcsán is elég gyakran olvasni kommentekben, hogy "a nagy videósok eladták magukat, bezzeg én sosem fogom, nézzétek a csatornámat". A videózás tömegtermék, egy olyan modern média, ahol mindenki a független véleményalkotás zászlóvivőjének gondolja magát, aztán valahogy csak odaköszön a pénz is.
A vicc persze az, hogy a közvélekedéssel ellentétben ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenkit azonnal lefizetnek (ahogy a GameStar szerkesztősége is mindig kap egy táska aranyat a tesztek előtt), hogy ne írjon rosszat, egyszerűen csak arról van szó, hogy az üzleti alapokra helyezett működés feltételez bizonyos önszabályozást, szakmai gondolkodást.
Már a YouTube dráma jelenség is jól mutatja, hogy a YouTube szépen lassan kezd pontosan ugyanolyan médiává válni, mint ami elől a felhasználók ide menekültek. Kérdés, hogy ez vajon mennyire baj, vagy mennyire elkerülhetetlen folyamat? Ha a felhasználó tudatos, és képes megfelelő kritikával, gondolkodással és szűréssel kezelni az elképesztő mennyiségű ingert, ami éri, talán tisztában lehet azzal is, hogy amit az interneten lát, az ugyanúgy egy vetített kép. Már az is befolyásoltság, ha valami ellenében határozzuk meg magunkat, nincs teljes függetlenség. Ez egy valóságshow, ha úgy tetszik, csak kevesebb a producer és több a reflektorfény.
A cégek tehát a véleményvezéreket fizetik meg, akik képesek hatni a közönségre, ez pedig egy teljesen érthető üzleti modell. Lehet, hogy valaki a nép hangjaként kezdte karrierjét, de miután beszippantotta a világ, elég népszerű lett ahhoz, hogy marketingeszközzé váljon. Nincs persze gond, ha valaki pénzt keres azzal, amiben ügyes, de érdemes tisztában lenni vele, hogy nem csak az írott médiában vagy a televízióban léteznek szponzorált cikkek, reklámok, fizetett tartalmak - a youtuberek videói is hirdetési felületnek számítanak. Ettől még lehetnek hitelesek, és nem adták el a lelküket, csak tovább erősítik a szabályt, hogy reklámok nélkül nincs média. És legyünk kíméletlenül őszinték: nem is lesz.
Ha képesek vagyunk ezt a tényt a fentebb említett tudatos felhasználóként nézni, akkor máris nem tűnik olyan nagy problémának.
