Talán többen (remélem sokan) végigjátszottátok már a Wolfenstein II: The New Colossus kampányát, nekem az idei év egyik legjobb élménye volt. Nem lehet erről tovább spoilermentesen beszélni, szóval most szólok, hogy aki teljes burokban akarja tartani magát, az kattintson el, olvasson vissza később, ha vége a játéknak.
Pont azt írtam a kollégáknak a közös chatünkben a minap, hogy ebben a játékban két olyan jelenet is van, ami minden szempontból kiemeli ezt az alkotást a sima Wolfenstein feelingből, az eleve erős történet és atmoszféra olyan lökést kap általuk, ami nagyon magas polcra teszi a művészeti értékét. Talán a The Witcher 3 volt az utolsó olyan játék, ami ennyire ügyelt arra, hogy a játékost meghökkentő fordulatokkal vegye le a lábáról. Mintha csak egy filmet néznénk. Most éppen egy Tarantino hangulattal átitatott remekművet. A MachineGames egyszerűen remekül építette fel Blazkowicz erőszakos, néha meglepően drámai és ugyanakkor végtelenül abszurd eposzát, amit pont és annyira kellett komolyan venni, amennyi a náci irtáshoz szükséges, de olyan jelenetekkel tűzte tele a sztorit, ami moziban is simán megállná a helyét. Sőt, nálam kultfilm is lehetne belőle.
De ez persze ízlés dolga.
Nem akarom senkinek sem megmondani, hogy mi a vicces, min kell röhögni, miért érdemes leborulni. Ugyanakkor azt sem szeretem, ha nekem akarják megmondani. És most nagyon örülök, hogy nem Németországban élő játékos vagyok. Mert ott éppen a hatályos törvényeknek kényszeredetten megfelelve olyan elbaltázott módon sikerült cenzúrázni a Wolfenstein II egyik (szerintem) ikonikus jelenetét, hogy a fal adja a másikat. Azt már a trailerből is tudtuk, hogy bizony feltűnik (ismét) a játékban
maga a 72 éves Hitler is,
aki egyébként olyan csodálatos szerepet kapott itt, hogy Az ember a Fellegvárban öreg Hitlere minden tekintetben eltörpül mellette. Ennek fényében fájó igazán a német megoldás, ami még csak annyira sem volt tökös, hogy kivetesse egy az egyben a jelenetet. Alább látható az eredeti, majd a német változat, ha jó példát keresnétek a "kasztrálás" szó szemléltetéséhez, akkor ajánlom figyelmetekbe ezt az abszurd parádét:
A művészi szabadság kivéreztetése ez, ráadásul egy olyan groteszk módon, mintha struccot ijesztegetnénk a betonon. A náci szimbólumok tiltása önmagában érhető modell, főleg Németországban, de a szellemiségének megcsúfolása az, ahogy ráerőlteti magát olyan dolgokra is, amelyek éppen segíthetnének egy borzalmas kor abszurditásának feldolgozásában. Eleve nagyon kényes téma, hogy egy háborús játékban miért csak a politikailag elfogadható oldallal lehet játszani, miért tilos, hogy a játékos
szembesüljön keményebb témákkal is, legyen lehetősége levonni saját következtetéseket.
Nem azt gondolom, hogy a Hatred szintű elmerülés az emberi gonoszságban építő dolog, de annál azért többet nézek ki az emberiségből, mint hogy Hitlert ki kelljen venni 2017-ben egy játékból, ráadásul úgy, hogy maga a jelenet megmarad, csak éppen nincs ott a horogkereszt és a bajusz. Úgy bújtatjuk a gonoszt, mint az emlékezetes Monthy Python jelenetben Mr. Hiltert.
Ez a módszer pedig ugyanolyan eszetlen, mint amitől óvni akarja a mai generációt.
És egyáltalán nem újkeletű a dolog, a 2008-as EA Mobile gondozásában kiadott mobilos Wolfenstein RPG című játékban Mr. Hilter például így nézett ki:
Vagy a 2002-ben megjelent Gameboy Advance-os Doom II Wolfenstein pályája is érdemel egy vastapsot, ahol a Hitler festményeket felváltotta Mr. Hilter, és a horogkeresztek sem maradhattak:
Tökéletesen abszurd az egész. A történelemmel való szembenézés nyilván mindenkinek mást jelent, számomra nem azt, hogy betiltjuk a múlt bármilyen ábrázolását, mintha ez lenne az egyetlen levonható tanulság.
Egyébként a másik ikonikus jelenete a játéknak Blazko szülinapja, sírtam a röhögéstől.
