Apró mérete ellenére is szép sikereket tudhat maga mögött a magyar videojáték-ipar - annyit, hogy ezeket másfél órában bemutatni szinte lehetetlen feladat. A Vakondok 4 című dokumentumfilm mégis erre vállalkozott, iszonyat munkával és majdnem ötven megszólalóval dolgozta fel a témát a nyolcvanas évek elejétől az ezredfordulóig, vagyis az első spectrumos és commodore-os magyar játékoktól nagyjából az Imperium Galactica 2-ig. Bár a dokumentumfilm műfaja önmagában sokaknak nem tűnhet annyira izginek, mint egy menő tévésorozat vagy bármilyen sikerfilm, amiben a főhős nevének az a vége, hogy "man", ezt megnézni kötelező mindenkinek, akit kicsit is érdekel a hazai videojátékok története. És ráadásul a 2017/05-ös GameStar magazin digitális mellékletében, vagyis a GameStar Plus felületén most ingyen megnézheted (ez a lehetőség csak a következő GS megjelenéséig él) a teljes filmet, kicsit részletesebben beszéljünk is róla, miért fontos, hogy lásd a hazai játékfejlesztés történelmét.
Érték a felszín alatt
De hogy kerül egy föld alatt élő, rovarevő kisemlős a címbe? Az alkotók független filmesek, akik fejükbe vették, hogy bemutatják azokat az underground szubkultúrákat, amikkel találkoznak. Underground, azaz föld alatti, ééérted - na, hát innen jön a vakondok. Volt már három film a sorozatban, amiket zenei, képzőművészeti és demoscener diaszpórákról forgattak, ezt a negyediket viszont mindannyiunk kedvenc szórakozásáról, a videojátékokról, illetve arról, hogy azok hogyan készültek, amikor az egész móka még épphogy csak megszületett Magyarországon.
Vannak persze hasonló filmek más országokból is, az egyik leghíresebb például a 2014-es From Bedrooms to Billions, amely a brit hőskort mutatja meg. Bő harminc év távlatából dokumentumfilmet készíteni egy korszakról nehéz úgy, hogy az eredmény látványos legyen. Leginkább azokat lehet megkérdezni, akik akkoriban a játékokon dolgoztak (és még ma is élnek), és persze ezeket az interjúkat szét lehet szabdalni vágóképekkel, de a középpontban akkor is a beszélő fejek maradnak, ebből kell kihozni valamiféle ívet, lehetőleg úgy, hogy a néző ne unja halálra magát. A From Bedrooms to Billions erre nem volt maradéktalanul képes - én egyszerűen elveszítettem az érdeklődésemet a végére. A Vakondok 4 viszont mindent megtesz azért, hogy feldobja az interjús formátumot: a volt fejlesztők visszaemlékezéseit az adott játékokhoz illő hátterek, rajzok és kis pixeles gegek dobják fel, az aláfestés mindenféle chiptune-zene, illetve a készítők az egész mesélgetést egy videojátékos keretbe helyezték (mondjuk ezt egy picit túltolták szerintem, de ez ízlés dolga). És a magyar dokumentumfilm azért is lehet nyerőbb, mint a brit, mert egyszerűen sokkal jobb sztori az, hogy miként próbáltak a magyarok érvényesülni a szárnyait bontogató játékpiacon akkor, amikor még javában dúlt a szocializmus.
Last Ninja és a többiek
Matusik Szilárd rendező jól vette észre, hogy a magyar játéktörténelemnek ez a legérdekesebb fejezete, nem véletlenül szól a film első, hosszabb fele kizárólag az 1982-88 közti időszakról. Megszólalnak az első magányos hősök (gyakorlatilag az első magyar indie fejlesztők), akik közül talán a kalandjátékokban utazó Rátkai István neve a legismertebb, de persze a prímet a Novotrade viszi, hiszen a nyolcvanas évek elején gyakorlatilag csak ez a cég forgalmazott játékokat. De a Novotrade indulása sem volt könnyű: kellett egy nyugati kapcsolat - ez volt az ötvenhatban Londonba kivándorolt Stein Róbert -, és az, hogy a Kádár-rendszer szocializmusa éppen puhulófélben legyen. Meg persze rengeteg tehetséges ember, akik videojátékot akartak fejleszteni.
A filmből szépen lejön, hogy már az első egy-két év után szervezetten, profi keretek között működött a Novotrade: Stein szerezte az üzletet és a hardvert, Kiss Donát volt a technikai főnök, Révbíró Tamás a művészeti vezető, a játékokat pedig kisebb csapatok készítették, amelyek tele voltak zsenikkel. Ebből a felállásból olyan sikerek születtek, mint a kimondottan nyugati piacra készült Eureka, aminek társalkotója Ian Livingstone (a Kaland, Játék, Kockázat könyvsorozat egyik szerzője, illetve a Tomb Raideren is dolgozott). De megemlíthetnénk a Japánban is népszerűvé vált Trafficet, az Epyxnek készített Impossible Mission II-t vagy a magyar játékfejlesztés nagy tüskéjét, a System 3 által megrendelt The Last Ninját. Ez utóbbi nem jöhetett volna össze egy magyar csapat nélkül, mégsem szerepel a nevük a játékban sehol - a System 3 főnöke, Mark Cale gyakorlatilag most, a Vakondok 4-nek adott interjújában ismerte csak el a magyarok értékes hozzájárulását.
A játékok mellett pedig sok érdekes sztori és életút kerül elő, megtudhatjuk például, hogy az egyik legismertebb magyar kutató, Mérő László is készített C64-játékokat (még nagyon a Novotrade elején), hogy Kissék hackeltek maguknak egy NES-fejlesztőgépet, amivel a szívbajt hozták pár japán kiadóra, vagy hogy Révbírónak először Steve Jobs mutatott egeret egy amerikai techkiállításon. Percenként elpuffan egy-egy hasonló patron, miközben a szocializmus sajátosságairól is szó esik a COCOM-listától a dollárboltokig (a pórnép kizárólag ezekben vásárolhatott valutával). Csodálatosan intenzív, izgalmas élmény hallgatni a rendszerváltás előtti játékipar szemtanúit.
Nyolcvanasok, kilencvenesek
Ugyanakkor a film nem tökéletes, bár azért hibáinak nagy része nem feltétlenül objektív hiba, inkább amolyan "én nem így csináltam volna" típusú kötekedés. Én rögtön két filmet vágtam volna: egyet a nyolcvanas évekről, egyet pedig a kilencvenesekről. Érezni ugyanis, hogy bőven van kétfilmnyi kakaó a nyersanyagban, és a két évtized hangvétele is eléggé más. Amikor a Vakondok 4 második fele elkezdődik, kicsit megtörik az íve is, mert egész más stílusban nyilatkoznak az akkori fejlesztők, és egész más problémákkal jönnek, mint azok, akik a szocializmusban kezdték. Ebben az időszakban is megvannak a nagy magyar sikerek (Digital Reality) és az elszánt indie-k (például a kalandjátékguru Olessák Róbert vagy a Newcomer fejlesztői), de például a DR-nek már az volt az egyik nagy drámája, hogy az Imperium Galactica 2-höz elektronikus zenét akart a kiadó, de a producer beintett nekik -kicsit éles a váltás a "féltünk, hogy elkapnak minket a vámon becsempészett C64-ek" típusú sztorik után.
De persze könnyű a partvonalról okoskodni, és elvárni, hogy Matusikék két filmbe feccöljenek melót, energiát, kettőhöz szervezzenek vetítéseket és így tovább. A Vakondok 4 így is egy elképesztő sok munkával és szeretettel készült, hiánypótló alapmű a magyar videojáték-fejlesztés hőskoráról, informatív és szórakoztató. Simán egy ligában van a hasonló külföldi próbálkozásokkal, sőt a legtöbbet kenterbe is veri. Büszkék lehetünk rá, akárcsak a magyar fejlesztésű videojáték-klasszikusokra.
