Bizonyára ti is tudjátok - elvégre a GSO-n is többször szóba került -, hogy a napokban debütált The Witcher sorozat alapjául Andrzej Sapkowski lengyel fantasyszerző könyvei szolgálnak. Ahogy annak idején a CD Projekt RED, úgy a Lauren Schmidt Hissrich showrunner vezette stáb is határozott elképzelés mentén gyúrta át az egyes karaktereket, és ez még csak az első a különbségek hosszú sorában.
Adjunk hozzá még egy kis színt
Az égadta világon semmi meglepő nincs abban, hogy a lengyel fejlesztők javarészt fehér bőrű NPC-kkel népesítették be játékaikat, hiszen hazájukban, ahogy a teljes régióban, mindig is elenyésző kisebbséget alkottak a sötétebb árnyalatú polgárok. Más kérdés, hogy Sapkowski maga állítja az általa teremtett univerzumról, hogy a történeteknek otthont adó kontinens hatalmas, lakossága pedig változatos úgy fajok, mint bőrszín tekintetében. Emellett bizonyos szereplők leírása korántsem terjed ki az összes apró részletre. Ha mindez nem biztosított volna elegendő mozgásteret a sorozat alkotóinak, akkor még ott volt aduásznak a művészi szabadság, így fordulhatott elő, hogy Fringilla Vigo szerepére Mimi Ndiwenit szerződtették. De az indiai felmenőkkel rendelkező Anya Chalotra sem épp úgy fest, ahogy a CDPR grafikusai Yennefert megálmodták. Nem is szólva Anna Shafferről, kinek a bőrszíne és a hajszíne sem stimmel, amennyiben a játékokkal vetjük össze.
Melyik út megyen Cintrába?
Sapkowski számára az univerzumépítés sokadlagos, ami abból is látszik, hogy sosem rajzolt vagy rajzoltatott hivatalos térképet. Így aztán mindenki, aki megpróbálkozott vele, a könyvekben elhintett információmorzsákból igyekezett kikövetkeztetni az egyes országok egymáshoz viszonyított elhelyezkedésére, kiterjedésére, geográfiájára, és hogy merre is húzódnak a határvonalak. Emiatt nem létezik két egyforma térkép. Míg például a Skellige-szigetektől délre a partvonal befelé görbül a játéktrilógiában, addig a sorozatban kitüremkedő, fogazott formát vesz fel. Ezen kívül a nilfgaardi Gemmerea és Etoola tartományok helyet cseréltek egymással, miközben Mag Turga északabbra tolódott.
Ha csak egyet kívánhatnék
Sapkowskinál Geralt és Yennefer egymásra találása Az utolsó kívánság című novellában következik be, és ebben jelentős szerepet játszik egy dzsinn is. Mindkét adaptációban ugyanezt a felállást követi, ám míg a CDPR abból indul ki, hogy kizárólag a varázslat miatt bontott szirmot szerelmük (a Witcher 3 egyik küldetésében véget is vethetünk neki), addig a sorozat forgatókönyvírói csupán sejtetik, hogy mi lehetett az a bizonyos kívánság, és többször is utalnak arra, hogy érzelmeik valóságosak.
Szerelmi kétszög
Ha már szóba került Geralt hódításainak legfényesebben ragyogó fekete gyémántja, akkor ne feledkezzünk meg arról mélyvörösen lángoló rubinról sem, amelyik a trilógia mindhárom részében egészen közeli kapcsolatba kerül(het) vele a játékos döntéseinek függvényében. Sajnálatos módon az Anna Schaffer alakításában életre keltett Triss és Geralt között nem izzik a levegő, nincs szikra, mi lángra lobbanhatna, sőt úgy általában a kémia is hiányzik. Tegyük hozzá, hogy a szkript egyáltalán ösztönzi a szereplőket ilyesmire, nem csoda hát, hogy még a flört legapróbb megnyilvánulását sem látjuk a képernyőn.
Kettő lett, maradhat?
Tudtátok, hogy a CD Projekt miatt hisszük normálisnak, hogy Geralt mindig két kardot cipel magával a hátán átvetett hüvelyekben? Sapkowski írásaiban a vaják csak akkor emelte le Keszeg nyeregtartójáról az ezüstpengét, ha valamilyen szörnyet készült levadászni, és ugyanezt a megközelítést láthatjuk viszont a sorozatban is. A döntés egyébiránt már csak amiatt is praktikus, mert az ezüst puha és sérülékeny, emellett feltűnő és értékes, ami mágnesként vonzaná magához a haramiákat.
Virágom, virágom
Kökörcsint, Geralt levakarhatatlan útitársát és kalandjainak kéretlen krónikását Jaskierként ismerték meg a lengyel olvasók. Ez a becenév magyarul Boglárkát jelent. Az angol fordításban viszont - és így a játékokban is - már Dandelion (Pitypang) néven fut a piperkőcként ábrázolt figura, aki láthatóan sokat ad külsejére, és mindig a legújabb divat szerint öltözködik, akárha egyike volna a dandy-knek. Hissrich csapata mégis visszatért az eredeti verzióhoz, mivel az ő dalnokukra kevésbé jellemző, hogy páváskodna.
Törpék vagy törpök?
Valójában nem is az a fontos, hogy melyik elnevezést favorizáljuk a fantasyben, hanem hogy milyen formában jelennek meg az említett faj képviselői a képernyőn. A CDPR ragaszkodott a klasszikus ábrázolásmódhoz, azaz miközben nem nőnek túl nagyra, alkatra szívósak és erősek, szkanderban szinte bármelyik közönséges embert lenyomná egy átlagos törpe. Ezzel szemben a Netflix talán költségvetési megfontolásból nem kívánta A Gyűrűk Ura és A hobbit filmek nyomdokaiba lépni, inkább a Willowban látott megoldást választotta, és törpe termetű színészeket alkalmazott. Amúgy jómagam a törpét részesítem előnyben, mert az én szememben minden törp hupikék. Ha kérdeznétek, de úgysem teszitek...
Ti milyen eltérésekre figyeltetek fel az itt felsoroltakon kívül?
