Nem feltétlenül szép szavak kíséretében adtam hangot döbbenetemnek és a hirtelen rám törő izgalomnak, amikor megláttam először a hírt a szerkesztőségi chatben, hogy az HBO sorozatot tervez a The Last of Us játékból. Ugye 2014-ben a Sony már bejelentett egy mozis adaptációt, amit már akkor is tapsikolva vártam, de a hosszú évek hallgatása azt jelentette számomra, hogy szépen lassan el lehet engedni a nagy álmokat. Szerencsére nem pusztán a feledés homályába veszett most a projekt, a mozis álmokat a tévé viszi tovább. Volt egy animációs filmes próbálkozás is, de ezt is kaszálta a Sony, szóval csak sóhajtoztunk egy ideje, hogy de jó is lenne egy normális feldolgozás, vagy akár egy teljesen új történet ebbe a világba helyezve. És hogy ez akár sorozat is lehetne? Na, ez minden álmomat felülmúlja!
Egy film nem elég
A Sony persze eddig sosem mondta ki, hogy egyáltalán nem lesz film, de az Uncharted mozi kapcsán is olyan mértékű a szerencsétlenkedés, hogy az ember inkább jegelte a vágyait. Eleve nehéz olyan videojátékból készült adaptációt mondani, ami méltó tud lenni a játékélményhez. Őszintén szólva szerintem ez szinte megugorhatatlan feladat, mivel egyszerre kellene valami értelmes, önálló, szélesebb tömegek számára is befogadható sztorit és élményt letenni az asztalra, és kielégíteni a produktumot nagyítóval vizsgáló hardcore rajongói bázist, akik már akkor is vért hánynak a netre, ha rossz irányba van fésülve a főszereplő haja. Az első Mortal Kombat film bűnös élvezete, valamint a Silent Hill mozi egészen korrekt átirata volt számomra egyedül emlékezetes, a kedvenc Resident Evil játékom adaptációja viszont olyan torzszülött, aminek a legelvakultabb rajongói imádatom sem tudott otthont adni szívemben.
Ebből talán következhet is mostani agymenésem első pontja: egy komolyabb világot építő, általában elnyújtott narratívával bíró játékot nem filmben a legjobb elmesélni.
A The Last of Us a világ egyik legjobban felépített sztorija, amit játékban láthattunk, mind a karakterek és azok "jellemfejlődése", mind a dráma és a lineáris történet mentén végigvitt kaland olyan hullámvasút-élményt adott, amit még csak meg sem lehetne karcolgatni egy 90-110 perces filmváltozatban. Az egy dolog, hogy a Neil Druckmann, Bruce Straley, Emilia Schatz, Jacob Minkoff és Ricky Cambier nevével fémjelzett eredeti játék nyitánya a legtöbb zombi- (vagy bármilyen más hasonlóan nyomasztó lényekkel teli) inváziós filmet kenterbe verte dinamikában, rendezésben és drámában egyaránt, de az utána kibontakozó világ összetettsége, nyomasztó hangulata, karaktereinek kapcsolatrendszere túl nagy falat lenne egy egész estés filmhez.
Nem lehet Joel és Ellie kapcsolatát, a világ pusztulását is elviselő szeretet kialakulását pár CGI akciójelenettel és Marvel-féle egysorossal elintézni, márpedig Hollywood jelenlegi futószalagja jórészt ezt az irányt diktálja. Ugyanakkor az HBO sosem ijedt meg a komolyabb tónusú, mélyebb mondanivalójú produkcióktól, a Csernobil sorozat sikere (a most is felbukkanó Craig Mazin zsenijével, aki egyébként korábban gagyi vígjátékok alkotásában vett részt, de ezt felejtsük is el neki gyorsan) bebizonyította: nagyobb tömegek is fogékonyak a minőségi történetmesélésre, nem sikerült még popcornt pattogtatni mindenki agyából. A Druckman-Mazin kombó tehát elég erősnek tűnik, és mivel az HBO és a Sony ismer más szavakat is a profiton kívül, ezért komolyan reménykedhetünk abban, hogy egy kellően drámai, komoly hangvételű, erősen sztori- és karakterorientált feldolgozást kapunk. Állítólag a játék történetéből, illetve akár a hamarosan debütáló The Last of Us Part II-ból is meríteni fognak.
Nem egy The Walking Dead
Lássuk be, nehéz ma már zombis fronton bármilyen érdemi újdonságot letenni az asztalra. A The Last of Us nem is zombi-apokalipszist dolgoz fel, de hordozza magában a zsáner minden fontosabb elemét, klasszikus világégés történet, amelyben a szereplők érzelmi mélysége, az emberi jóság és gonoszság palettája, a megváltozott világhoz történő alkalmazkodás ugyanolyan fontos a narratíva szempontjából. Ettől lesz ugyanannyira The Walking Dead, mint például Days Gone (abból is milyen remek sorozat lehetne, le sem tudom írni szavakkal). Persze előbbinél is inkább a Telltale-féle történetmesélés lehetne megkapó, főképp a Lee-Clementine vonallal, nem az a néhol már egészen groteszk irány, amit a fő tévésorozat képvisel. Eleve fontos a környezet hitelessége: a The Last of Us esetében ugyebár meglehetősen indokolt a gyors világégés, mivel a Cordyceps gombafajhoz hasonló nem túl emberbarát törzs a vírusok terjedésének jellemzőivel (sajnos ezt éppen most éljük a koronavírus árnyékában) pillanatok alatt bedarálta a civilizációt.
Ezzel szemben a császkáló zombik serege azért ne hozzon már el egy évtized alatt teljes vadnyugatot, akkor inkább olvassuk el Max Brooks World War Z - Zombiháború című regényét, kicsit valóságosabbnak hat.
Nyilván vicces, amikor a kockák nem létező zombiapokalipszisről, vagy a szuperhősök világának törvényszerűségeiről vitatkoznak, de minden történet annyira lesz hiteles, amennyire képes a saját világában és szabályrendszerében következetes maradni. A The Last of Us ebben hibátlan darab, remek alapokat fektet le emberi drámák és globális jelenségek elmeséléséhez is. Az ellenfelek pedig sokkal félelmetesebbek ebben a világban, ráadásul mutálódnak, így egyszerre működik a zombis feeling és a Hang nélkül filmekből ismerős "erős és gyors lények, akik minden hangra azonnal támadnak" para. Ezek tökéletes feszültségteremtő eszközök, és persze az ember maga - mint a civilizációs korlátokból kivetkőzött ösztönlény, ugyanolyan lehangoló díszlet ebben a tragédiában - is remek táptalaj a reménytelenség érzéséhez. Nem, ez nem lesz felemelő, vagy szívhez szóló utazás, de a játék sem ígért semmi hasonlót, emlékezzünk csak vissza erre a nagy port kavart előzetesre:
Játék ÉS sorozat
Valahogy nem ártana jobban szinkronba állítani az egymásra építkező platformokat egy franchise esetében, meggyőződésem, hogy a Netflixes Vaják sorozat sikere még több bevételt hozhatott volna a CD Projekt RED számára, ha nem teljesen tőlük függetlenül készül a produkció. Egy ilyen hirtelen betörő siker esetében egy időzítetten megjelenő új játék még nagyobbat dobhatott volna az így sem elenyésző divathullámon. A The Last of Us esetében a Sony legalább egy kézben tartja a dolgokat, de így is felmerül a kérdés, hogy a hamarosan megjelenő második rész mennyivel teljesítene jobban, ha egy HBO sorozat vezetné fel a megjelenését. Látható, hogy a szórakoztatóipar már tömegeket mozgat platformok között, és a döntéshozóknak ezt egyre komolyabban kell venniük, mert olyan erősen ingergazdag környezetben élünk, hogy nehéz lesz fenntartani a fogyasztók érdeklődését egy-egy sikercím maximális megfejésének erejéig. Nem tudjuk például, hogy a Pokémon - Pikachu, a detektív mozi mennyiben segítette hozzá a film premierje után nagyjából fél évvel megjelent Pokémon Sword és Shieldet ahhoz, hogy az egész széria legsikeresebb nyitását produkálja, de minden bizonnyal pozitív hatással volt az eladásokra.
Ezzel együtt nem kérdés, hogy a Sony Pictures Television és a PlayStation Productions keze alatt formálódó adaptáció (remélhetőleg az HBO ténylegesen be is rendeli majd az egész évadot, és nem úszik el valahol a folyamat) kiváló lehetőség arra, hogy a játékipar egyik legjobb történetét (és annak tökéletes végét) megismerje az is, aki nem szokott játszani. Így születhetnek majd új gamerek is, akik jobban el akarnak majd mélyülni ebben a világban. Még úgy is, hogy annak minden szeglete rémisztő, nyomasztó és szívet facsaró.
