Egy svéd édesapa, Carl-Magnus Helgegren úgy döntött, hogy úgy beszéli le a tíz, illetve tizenegy éves fiait a Call of Dutyról, hogy megmutatja nekik, milyen következményei vannak egy valódi háborúnak.
„Két fiam van, Frank és Leó. Tíz, illetve tizenegy évesek. Tavaly ősszel, amikor kijött a Call of Duty harctéri szimulátor legújabb része, mindent megadtak volna azért, hogy megkaphassák. Egyezséget kötöttünk: elviszem őket egy olyan helyre, ahol megtapasztalhatják, milyen következményei vannak a háborúnak a való világban. Ha azután is akarják a játékot, akkor megveszem nekik” - mondta Helgegren.
Így történt, hogy a család fogta magát és áprilisban elment menekülttáborokat és aknamezőket nézni Izraelbe. Fontos kiemelni, hogy hónapokkal ezelőtt történt, a svéd úriember nem a háború közepébe vitte családot piknikezni, áprilisban még relatív béke honolt az ország azon részén. Hazaérkeztük után a gyerekek kijelentették, hogy soha semmilyen háborús játékkal nem kívánnak többet játszani.
Helgegren leckéje tehát hatásosnak bizonyult, bár valljuk be, egy tízévesforma gyermekre nem különösebben nehéz ráijeszteni, illetve azt se felejtsük el, hogy egy Call of Duty-szerű játék nem ennek a korosztálynak szól. Tanár lévén Helgegren írt egy beszámolót az egészről, amiben fájlalja, hogy a svéd szülők hagyják a gyerekeiket ilyen játékokkal játszani.
„Nem merik belátni a háborús játékok mögötti kőkemény valóságot. Svédország nagyon gazdag és jól szervezett ország. Olyan ország, ahol több mint egy évszázada nem volt háború. Nagyon naiv kép él bennünk a háborúról” - fejezte be Helgegren.
Az erőszakos videojátékok és az általuk okozott esetleges kár évek óta központi téma a médiában. Az újságok egy-egy tragédia kapcsán nem félnek az elkövető Steam könyvtárára mutogatni, figyelmen kívül hagyva, hogy milyen körülmények között is él az illető, milyen háttérből jött. A svéd apa bebizonyította azt, amit mi mindig is szajkóztunk. A gyerekek biztonságáért és egészséges fejlődéséért nem a PEGI besorolás, a különleges adók, vagy a torkaszakadtából üvöltő szenátor tehet a legtöbbet, hanem maga a szülő.
Via 444, a fordítást mi is köszönjük Montynak.
Rátok hatna ilyesmi? Jól döntött az apa, vagy ez a megoldás azért már túl drasztikus?
