Hirdetés

Hivatalos: DC-filmes rendezővel készül a Just Cause adaptáció, amit a Halálos iramban stúdiója karolt fel

|

Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy megvalósuljon a Universal Pictures és a Square Enix közös projektje.

Hirdetés

Pár éve még biztosak lehettek benne a nagy filmstúdiók, hogy szuperhősös témával nem lőhetnek mellé, a nézők tódulni fognak a vetítésekre. Ennek azonban vége, s habár mind a Marvel, mind a DC képes lehet kikászálódni a gödörből, Hollywoodban már kialakulóban van a következő, akár egy-két évtizedig, vagy még hosszabban elhúzódó trend. A videojátékok filmvászonra ültetéséről van szó, amit a kiugróan sikeres tévés/streamingplatformos produkciók (lásd: Fallout, The Last of Us) fogadtatása csak még könnyebb üzleti döntéssé tett.

A közeljövőben sok egyéb mellett olyan adaptációk érkeznek a mozikba, mint a Borderlands, a Minecraft, a The Legend of Zelda, a Mortal Kombat 2, az Öt éjszaka Freddy pizzázójában és a Super Mario Bros.: A film folytatásai, valamint a Sonic, a sündisznó 3. Még nem tudni, hogy pontosan mikor, de hozzájuk csatlakozik majd a Just Cause, amelynek már meg is nevezték a rendezőjét.

Hirdetés

Az Avalanche Studios alkotása egyike azon kevés nyugati franchise-oknak (a Life is Strange és az Outriders tartozik még közéjük), amelyeken nem adott túl a Square Enix, így most is a japánok ülnek a terjesztést vállaló Universal Pictures (Halálos iramban, Jurassic Park) képviselőinek társaságában a tárgyalóasztalnál, ahol döntés született a rendező személyéről. Ángel Manuel Soto (Kék Bogár) kapta a feladatot, hogy a laikusok számára is emészthető mozifilmet faragjon Rico Rodriguez hajmeresztő kalandjaiból. Egyelőre még a hírt szállító The Hollywood Reporter sem tudja, hogy ki játszhatja a bevetései során a rendelkezésére álló fegyverarzenál mellett csáklyát és siklóernyőt is kreatív módon használó titkos ügynököt, de kíváncsian várjuk, hogyan festenek majd a vásznon a játékokra jellemző, irreálisan túlzó akciójelenetek.

Az utóbbiak hangsúlyosságát húzza alá Kelly McCormick (Senki, A kaszkadőr) és David Leitch (Atomszőke, Deadpool 2, Halálos iramban: Hobbs & Shaw, A gyilkos járat, A kaszkadőr) részvétele, akik produceri minőségben, a 87North produkciós vállalat színeiben egyengetik az adaptáció útját.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)