Hirdetés

Ha folytatást kap a Mortal Kombat, ez biztosan nem marad ki belőle

|

Még nem dőlt el, hogy lesz-e folytatása a múlt héten debütált Mortal Kombatnak, de tervek azért vannak.

Hirdetés

Április 23-án került fel az HBO Max kínálatába a Mortal Kombat, és bár a mozik is elkezdték vetíteni az Egyesült Államokban, a jelenlegi helyzetben nehéz megmondani, hogy az első hétvége bevételei jónak számítanak-e - elvégre sok helyen még mindig zárva tartanak a filmszínházak a járvány miatt.

Mindenesetre azt tudjuk, hogy 22,5 milliós jegybevétellel startolt, amivel alig előzte meg minden idők legtöbb bevételét hozó japán filmjét, a Demon Slayert, illetve hogy a Godzilla vs. Kongnak 60 millióig sikerült jutnia 10 nap alatt.

Valószínűleg a Warner Bros. is kivár még, mielőtt berendelné a folytatásokat. A készítők trilógiává szeretnék bővíteni, és Greg Russo író most a második részről beszélt pár szót.

Hirdetés

Collidernek nyilatkozva elmondta, hogy a második részben már biztosan lesz klasszikus értelemben vett bajnokság (ugyebár ezt az első filmben némileg sután megkerülték és inkább egymásnak ment a csapat), melynek során a karakterek kegyetlen harcokat vívnak majd. Az első filmmel ezt előkészítették, a harmadik pedig a következményeivel fog foglalkozni.

Összességében egyébként ha kiemelkedő nem is lett (szerkesztőségünk erősen megosztott az eredményt látva), a kritikusok nem cincálták szét a filmet, és a nézőknél is betalált láthatóan. Nálunk Csirke nézte meg elsőként, a mi Mortal Kombat kritikánkat a linken találjátok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)