Nagy reményekkel látott neki a 343 Industries az Amblin TV-vel közösen az Xbox meghatározó franchise-a, a Halo adaptálásának, ám a végeredmény nem volt a rajongók ínyére, ironikus módon kívülállóként jobban lehetett élvezni, mint olyan játékosként, aki kezdettől fogva részese a UNSC és a Covenant évtizedeken átívelő konfliktusának. Ennek oka, hogy a sorozat készítői annyi mindent megváltoztattak a játékok, regények és képregények alkotta kánonhoz képest, hogy végül inkább egy arról leválasztott, különálló idővonalon kerestek neki helyet, új kontinuitást hozva létre.
Bár a negatív kritikák hatására több kulcsembert leváltottak, köztük a showrunert, és úgy tűnt, hogy a második etappal jó irányba indult el a sorozat, a jelek szerint ez sem volt elegendő a csalódott nézők visszacsábításához, mivel a Paramount+ négy hónappal az évadzáró után úgy döntött, nem kér a folytatásból.
A Pablo Schreiber által megformált Master Chief kalandjai tehát véget értek, ám a Variety értesülései szerint van még remény arra, hogy megmeneküljön a sorozat. A filmes szaklap úgy tudja, hogy a 343 Industries és az Amblin TV az Xboxszal közösen megpróbál új otthont találni a Halo számára. Vagyis ha akad olyan streamingplatform, amelyiknek a döntéshozóit sikerül meggyőzniük, akkor elképzelhető, hogy visszatér valamikor a képernyőkre.
Nektek hogy tetszett a Halo sorozat? Sajnáljátok, hogy elkaszálták?
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.