Ha van valami, ami a Fortnite-on kívül akkora népszerűségnek örvend, mint a Super Mario, akkor az bizony a Minecraft, és mivel a Super Mario Bros.: A film hatalmasat ment a mozikban, joggal feltételezhetjük azt, hogy a Legendary Pictures, a Mojang és a Warner Bros. közös projektjét is siker fogja kísérni. Már csak azért is, mivel megérkezett az adaptáció legelső kedvcsinálója, amely alapján a végeredmény a Jumanji és a Super Mario Bros. film szerelemgyereke lesz.
A Jared Hess (Izmok és káosz: Az Amerikai gladiátorok története, Az utolsó ember a Földön) rendezésében készült feldolgozás igyekszik megőrizni az alapanyag jellegzetességeit, ugyanakkor belepakoltak néhány ismert arcot is, hogy még több embert vonzzanak be.
A kockásított látványvilág elképesztően néz ki, a koncepció pedig hasonló, mint a legutóbbi Jumanjikban: egy szedett-vedett csapat átkerül ebbe a fantáziavilágba egy portálon keresztül, és ki kell tanulniuk a fortélyait ahhoz, hogy hazajuthassanak. Ehhez azonban meg kell védeniük magukat olyan lényektől, mint a piglinek, a zombik és a creeperek, így nem lesz könnyű dolga hőseinknek, akiket Jason Momoa, Emma Myers (Wednesday, Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz), Danielle Brooks (Peacemaker, Majdnem) és Sebastian Hansen (A kegyelem ára, Lisey története) alakítanak, és akik kapnak egy varátlan segítséget Jack Black karakterének képében.
Hogy ki ő, az kiderül a trailerből:
A Minecraft film a tervek szerint 2025. április 4-én kerül az amerikai mozikba. Ti meg fogjátok nézni?