A laikus úgy képzeli a sakk világát, hogy azt csak a nagyon okos emberek látják át, és még okosabbak művelik. Ez így is van, ám ez nem jelenti azt, hogy a játékosokat csupán a józan ész, a sportszerűség és a logika irányítja. Ne keverjük össze őket a vulkániakkal: pontosan ugyanúgy része a sakknak a kicsinyesség, a beszólogatás és az értelmetlen, de kívülről rendkívül szórakoztató cicaharc, mint bármilyen más sportnak, csak vér nélkül és talán egy kicsit kevesebb izzadsággal. Ezt mi sem példázza jobban, mint az elmúlt évek legizgalmasabb sportbotránya, amely épp e nemes játék körül robbant ki, és amelybe még egy ponton a rezgő análgyöngyöket is belekeverték. Erre pedig még azok is kikerekedett szemekkel kapták fel a fejüket, akik egyébként azt sem tudják, merre mozog egy bástya. (És mi még azt hittük, a Vezércsel című sorozat körüli balhénál keményebb sztori nem lesz sakktémában.) Érdemes tehát áttekinteni, mi történt, hogyan jutottunk idáig, és mégis milyen tanulsága van az egésznek; ez utóbbi nem biztos, hogy sikerül, de azért próbáljuk meg.
Szeptember 4-én megmérkőzött egymással a jelenlegi világbajnok, a norvég Magnus Carlsen és a 19 éves feltörekvő sztár, az amerikai Hans Niemann. A Sinquefield-kupáért vívott küzdelem harmadik fordulója volt ez; a tét a sakkvilág egyik legnagyobb presztízsű díja. Carlsen akkor már több mint 50 játszmát nyert meg egyhuzamban, Niemann hozzá képest pehelysúlyú volt, de annál ambiciózusabb: éppen azzal próbált betörni az elitbe, hogy letaszítja trónjáról a norvégot. Három héttel korábban egyébként már legyőzte egy gyors online meccsen. Amikor utólag megkérdezték tőle, hogy csinálta, kíméletlen tekintettel, magát büszkén kihúzva csak annyit mondott:
Ez önmagáért beszél.
Ez az arrogancia nagyon fontos lesz a későbbiekben, ahogy Carlsen sértett egója is.
12 év és a Carlsenénél 200-zal kevesebb pontszám ide vagy oda, az amerikai tini zseniális húzások sorozatával - nem mellesleg a világbajnok ellenfele saját módszereit bevetve - megnyerte a Sinquefield-mérkőzést.
Ez még nem a döntő volt, ám Carlsen másnap sokkolta az egész sakkvilágot: közölte, hogy nem folytatja a kupát. A bejelentésnél is döbbenetesebb volt azonban, amit az erről szóló szűkszavú tweetjéhez mellékelt: egy "Ha beszélek, nagy baj kerülök" című videót José Mourinho fociedzőtől, aki a felvételen csalásra utalt egy riporter kérdésére.
Azonnal beindult a pletykagépezet (mert ilyen a sakkban is van), aznap már mindenki, akinek bármi köze is van a témához, arról posztolt és kommentelt, hogyan csalhatott Niemann. Még maga Elon Musk is megszólalt: egy mérsékelten konstruktív tweetben bedobta azt az egyébként régi összeesküvés-elméletet, mi szerint az amerikai csodagyerek
rezgő análgyöngyökkel fogadta az üzeneteket arról, hogy mi a legjobb lépés az adott helyzetben.
Így lett az egész sztoriból análgyöngy-gate, kissé igazságtalanul, hiszen a teljes kép sokkal bonyolultabb és még ennél a szexjáték-témánál is izgalmasabb.
A kupa szervezői azonnal extra biztonsági intézkedéseket vezettek be. Az üzenet egyértelmű volt: Niemann próbaidőn van, minden mozdulatát figyelik, bár bizonyítékuk nem volt. Az amerikai egy interjúban ekkor azt mondta, kész akár meztelenül is játszani, hogy megmutassa, ártatlan. Közben beszállt a buliba Carlsen barátja, a korábbi majdnem-világbajnok Hikaru Nakamura, aki már azt írta, csak csalásról lehet szó. Az amerikai rögtön védekezett, igaz, nem nyugtatta meg a kedélyeket. Beismerte, hogy csalt, de azt mondta, csak kétszer - először 12 éves korában -, és egyik sem élő meccs volt, de megbánta a bűneit és a Sinquefield-meccsen pedig már rég "tiszta" volt.
Az elhíresült mérkőzés után egy héttel online játszott a két - akkor már - ősellenség a Champions Chess Tour keretein belül. Nem volt hosszú meccs: Carlsen lépett egyet, majd tüntetőleg felállt és kilépett a játékból, döbbent nézőket és műsorvezetőket hagyva faképnél. Később kiadott egy hosszú közleményt, amelyben leírta, szeretne sakkozni, de csak tiszta körülmények közt, nem olyanok társaságában, akikről tudni lehet, hogy korábban már csaltak. Már akkor majdnem kiszállt, amikor megtudta, hogy az utolsó pillanatban meghívták a "csalós" Niemannt a Sinquefield-kupába, de végül asztalhoz ült. Ott azonban feltűnt neki, hogy az amerikai nem koncentrált eléggé, pontosabban nem is a játékra figyelt, miközben olyan magabiztossággal győzte le, amire csak a sakkot évtizedek óta űző veteránok lennének képesek.
Mint írta, lenne még mit mondania, de ahhoz Niemann engedélye kéne; így most csak tetteivel tud üzenni. Azt azonban reméli, hogy előbb-utóbb kiderül az igazság.
Itt akár vége is lehetne a történetnek, hiszen utólag képtelenség bizonyítani, mit tett vagy nem tett Hans Niemann. Október 4-én azonban kiderült, hogy a legnagyobb szakmai portál, a Chess.com már két évvel ezelőtt hosszas tanulmányban elemezte az amerikai sakknagymester munkásságát, és arra jutott, hogy több mint 100 alkalommal csalt a múltban, egészen addig a pontig, azaz 2020-ig, igaz, "csak" online meccseken. Mindezt statisztikákra és a játékos stílusára fókuszálva állították, ezek azonban a sakkban nagyon is kézzelfogható, bizonyítékértékű adatok, a portál tehát nem a levegőbe beszélt. Átvizsgálták az meccseit gyanús mozzanatokat detektáló szoftverrel is: ez azt vizsgálta, mennyire felelnek meg a játékos lépései annak, amiket egy fejlett sakkgép (chess engine) is megtenne. Ha nagy arányban igen, egyértelmű a csalás, azaz valahogy közvetítették a szoftver javaslatait. Ez a módszer is megerősítette, hogy Niemann igenis csalt, és százas nagyságrendről van szó. A legtöbb esetet megerősítették az (emberi) elemzők is. A végszó az volt, hogy bár száz százalékosan egy esetben sem bizonyítható a csalás, a statisztikai valószínűsége annak, hogy valaki ennyiszer egymás után játszik tökéletesen és - szó szerint - gépiesen, gyakorlatilag nulla.
Mindez zárt ajtók mögött zajlott még 2020-ban. Ekkor függesztették fel Niemann tagságát - a Chess.com ugyanis nemcsak portál, hanem a sakkozók nem hivatalos, de elit közössége is és a versenyek szervezésénél is megkerülhetetlen tényező -, az oldal kiadójának vezetője pedig hosszas telefonbeszélgetésben, majd online tárgyalt a versenyzővel az ügyről, aki már ekkor beismerte, hogy rendszeresen csalt. Abban maradtak, hogy diszkréten kezelik az ügyet és a hivatalos magyarázat az lesz, hogy Niemann maga függesztette fel az accountját. Most azonban, hogy Carlsen botrányt csinált, nyilvánosságra hoztak mindent. Ekkor már az egész (sakk)világ Niemann ellen fordult.
Fontos tudni, hogy a Chess.com kizárólag az online mérkőzéseket vizsgálta, hiszen nincsenek eszközeik az élőben megejtett csalások leleplezésére. Nemrég - részben éppen a Carlsen-féle meccs kedvéért, no meg azért, mert Niemann fogadkozott, hogy nem esik bűnbe többé - vissza is állították az accountját, hogy ne nehezítsék a nevezését.
Azóta több elemzés is született az amerikai játékos élő (over the board) mérkőzéseiről, és bár ezeknél csak feltételezhető a csalás, olyan manővereket és tökéletes lépéssorozatokat találtak, amelyek egyrészt nem illenek a rá jellemző mintákba (még a legdörzsöltebb sakkjátékosok sem képesek teljesen kiszámíthatatlanul játszani, mindnek megvan a rá jellemző stratégiája és stílusa), másrészt statisztikailag is szinte lehetetlenek.
Összegezve tehát:
- Adott egy saját jogán is rendkívül tehetséges fiú, aki valamiért mégis szükségét érezte annak, hogy csalással jusson előre
- Egy a panaszát rébuszokban és színpadiasan előadó, "hisztis" világbajnok, akinek végül igaza lett
- Egy majdnem mindenható sakkszervezet, amely megpróbálta eltussolni mindezt, megoldani gyorsba'-okosba', és csak akkor tálalt ki, amikor nem volt más választása
- Egy több száz éves, nemes, az emberi intellektust ünneplő sport, amelyet most pont úgy fenyeget a technológia, ahogy a kerékpáros bajnokságokat a dopping és a rejtett motorok
Itt tartunk most, de a történet legizgalmasabb - igaz, kevésbé látványos - része most kezdődik: a világ legokosabb embereinek ki kell találniuk, hogyan mentik meg a sakkot és saját magukat az összeomlástól és a teljes arcvesztéstől. Az biztos, hogy hogy ez a sport már sosem lesz ugyanaz; egyelőre már annak is örülnénk, ha eljutnánk odáig, hogy egy átlagember rá tudna nézni egy sakktáblára anélkül, hogy az análgyöngyök jutnának eszébe.
