Ahogy a világ folyamatosan változik körülöttünk, úgy változnak a vele szemben támasztott elvárásaink is, ez a technológiát illetően pedig fokozottan igaz. A megoldások, amelyek egykor minden problémát egy füst alatt megoldottak, hirtelen elkezdenek az utunkba kerülni és akadályozni minket a továbbhaladásban, ilyenkor pedig el kell döntenünk, hogy hajlandóak vagyunk-e megszabadulni valamitől, amire már ráépítettünk szinte mindent.
Ezek a döntések mindenkinek ismerősek, elvégre itt a GSO-n mi is egy elég drasztikus lépésre szántuk el magunkat, amikor a közelmúltban lecseréltünk a komment rendszerünket a sokkal korszerűbb Disqus-ra, ami elhihetitek, hogy nem volt egyszerű lépés. Valahogy így jutottunk el oda is, hogy az Adobe Flash, ami egykor még az internet egyik legizgalmasabb ötletének tűnt, jelenleg az egyik közellenségeként van számon tartva. A rossz teljesítményt és az egyre gyakoribb biztonsági veszélyhelyzeteket nemrég a Firefox annyira megelégelte, hogy ideiglenesen minden felhasználónál letiltotta a plug-int, viszont a platformmal szembeni ellenszenv nem ma kezdődött.
Amikor a Flash először megjelent a 90-es években (akkoriban még nem az Adobe gondozásában), az internet interakció szempontjából még meglehetősen limitált volt. Nem meglepő tehát, hogy a tartalom létrehozásának és kiszolgálásának egy teljesen új korszaka indulhatott útjára a plug-innek köszönhetően és természetesen mondanom sem kell, hogy a játékok szempontjából ez milyen lehetőségekkel kecsegtetett. Viszont míg a Flash az első generációs internetes mémek platformja lett, addig az internet többi része folyamatosan fejlődőtt, változott, új megoldásokat vezetett be, eközben pedig nem csak a szokások változtak, de a web célközönsége is rettentően kibővült.
A webalkalmazások forradalma a böngészőket a figyelem középpontjába helyezte, a kényelem és a platformoktól való elfüggetlenedés egyre inkább sarkall minket arra, hogy megszabaduljunk az operációs rendszerek kötöttségeitől és digitális életünket teljes egészében a böngészőbe költöztessük, viszont ehhez olyan technológiai újításokra van szükség, amelyekkel az Adobe platformja már nem igazán tudja tartani a lépést. Egy olyan világban, ahol a hétköznapi, nem hozzáértő felhasználók is tárolhatják a személyes adataikat bizalomra van szükség, a Flash baklövései pedig nem segítenek sokat ennek a bizalomnak a megalapozásában.
It is time for Adobe to announce the end-of-life date for Flash and to ask the browsers to set killbits on the same day.
— Alex Stamos (@alexstamos) July 12, 2015Ennek megfelelően többen is erősen dolgoznak azon, hogy a Flash végleg eltűnjön az internetről. Biztosan sokan emlékeznek arra, amikor Steve Jobs 2010-ben egy nyílt levél formájában magyarázta meg, hogy miért is nem fogják az Apple operációs rendszerei támogatni a Flash-t, azóta pedig már egy egész mozgalom képviseli ezt az álláspontot. Persze nem is nehéz ezeknek az érveknek ellentmondani, kivéve akkor, ha az embernek eszébe jut, hogy mekkora hagyaték van a Flash mögött még akkor is, ha csak a játékok szempontjából vizsgáljuk a helyzetet.
Ugye a platform egyik legnagyobb előnye az volt, hogy olyanoknak is lehetőséget biztosított tehetségük megcsillogtatására, akiknek egyébként nem feltétlen volt sok tapasztalata az informatikát és a programozást illetően, ez az egyszerűség pedig utat biztosított egy olyan közösség kibontakozásának, amelyet joggal hívhatnánk a manapság virágzó indie szcéna elődjének. Ez persze magában hordozza azt is, hogy rengeteg vállalhatatlan cucc is felkerült így az internetre, viszont sok olyan alkotás kezdte itt a pályafutását, ami később kritikailag elismert sikerjáték lett.
Edmund McMillen név szerint talán nem mindenkinek ismerős, de legismertebb alkotásai, vagyis a The Binding of Isaac és a Super Meat Boy sok játékosban idéznek fel kedves (és frusztráló) emlékeket. McMillen és a Team Meat ikonikus figurái szintén Flash-játékokban kezdték a karrierjüket, hiszen McMillen egykor a Newgrounds aktív tagja volt, habár akkor főleg fura kísérleti játékokkal állt elő. A dizájner nemrég el is gondolkodott rajta, hogy visszatérne egy kicsit a platformhoz, de rögtön egy szomorú felismerés várta: “Hamar világossá vált, hogy a színtér már régóta halott. Szinte semmi pénz nincs már a Flash-játékokban, mert már mindenki átköltözött az App Store-ba. Szomorú látni, hogy így ér véget ez az egész, mert a Flash-sel nagyon egyszerű volt játékokat csinálni, de ugye az idő előbb-utóbb mindenkit utolér.”
A Newgrounds egyébként központi szerepet játszott a Flash népszerűségében, az alapítója, Tom Fulp pedig nem csak a közösség egyengetésével tette hozzá a magáét, de a The Behemoth egyik alapítójaként olyan játékok fejlesztéséből is kivette a részét, mint a Castle Crashers: “Már 1998 óta imádom a Flash-t, így nagyon frusztrál az, ami az elmúlt években történt. A szórakoztatóiparban gyakran előkerül a hozzáférhetőség, szerintem pedig a Flash a legkönnyebben tanulható és hozzáférhető eszköz, amit valaha használtam. Mindenféle emberek csinálhattak játékot vagy animációt, a hozzám hasonlók nélküle most biztos nem tartanának ott, ahol tartanak.”
Fulp egyébként részben Steve Jobs hadjáratát vádolja, mert szerinte nem csak biztonsági aggályok voltak a háttérben: “Tényleg voltak problémák a biztonsággal, de az az igazság, hogy Steve egyszerűen nem jött ki jól az Adobe-bal már azóta, mióta visszatért az Apple élére. Mondjuk ő mindig is egy szemét volt, szóval ez nem igazán meglepő.”
Persze az, hogy a Flash a háttérbe szorul még nem jelenti azt, hogy végleg el kell tőle búcsúznunk vagy hogy a benne keszült tartalmak megszűnnek létezni, még akkor sem, ha a böngészők gyártói végleg letiltják a plug-int: a Newgrounds és a Kongregate is készülnek a jövőre és már elfogadnak HTML5 vagy Unity-alapú játékokat is, míg maga a Flash szabvány olyan nyitott implementációkban él tovább, mint az OpenFL, míg az sem elhanyagolandó, hogy a játékfejlesztők szerint prototípusok készítésére továbbra is kiváló eszköz.
Egyébként így végiggondolva az egészet rettentően furcsa, hogy létrehoztunk valamit, amivel megszabadulhatunk a kötöttségektől, de végül csak másfajta korlátokat állítottunk vele magunk elé. Ez persze egy kegyetlen végtelen ciklusnak hangzik, de talán nem is akkora baj, hiszen az embert a korlátok teszik igazán találékonnyá. Majd legközelebb is kitalálunk valamit.
