Hirdetés

A Secret Level alkotói egy Halo x DOOM és egy Half-Life epizódot is szerettek volna

|

Nem várt akadályok állták a csapat útját, de az első szezon sikere új lehetőségek előtt nyithatja meg a kapukat.

Hirdetés

A Secret Level egy meglepően szórakoztató kis sorozat lett. Az antológia szériát Tim Miller jegyzi showrunnerként, aki a Love, Death & Robots szériával már megmutatta, hogy érti ezt a műfajt. Szerencsére a videoátékos tematikájű sorozata is rengeteg kellemes pillanatot hozott, de Miller, valamint a rendező Dave Wilson interjúiból az is kiderül: a látottaknál vadabb ötleteik is voltak. A gond csak az, hogy ezeket az ötleteket a jogtulajdonosoknak is el kellett volna fogadniuk.

Hirdetés

Collidernek beszéltek arról, hogy az alkotók szerettek volna egy Master Chief/Doom Slayer találkozót, ahol a páros egy közös kalandra mentek volna. Sajnos a srácok hiába írogattak "szenvedélyes leveleket" a Microsoftnak és az id Software-nek, a stúdiók végül lelőtték a próbálkozásaikat. Hasonló volt a helyzet egy tervezett Half-Life epizóddal, ami szintén nem jutott sehova.

Miller elmondta, hogy az első rész fogadtatása és sikere miatt megvan rá az esély, hogy a második évad új kapukat nyisson előttük. Hogy ez azt jelenti-e, hogy lesz DOOM x Halo az kérdéses, de valószínűleg több klasszikus játéklegenda is fel fog majd bukkanni a jövőbeli részekben.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)