A múlt heti The Game Awards egyik legnagyobb dobása kétségtelenül az Epic Games tech demója, a The Matrix Awakens volt, amely elképesztő látvánnyal prezentálta, hogy mire képes a májusban leleplezett Unreal Engine 5.
Az Epic több partnerrel is összefogott a "Matrix élményként" beharangozott játék megvalósításához, az Xbox Wire nemrég megjelent posztja pedig azt is elárulta, hogy a zöldek részéről ez a vancouveri The Coalition, vagyis a Gears of War 4, a Gears 5 és a Gears Tactics fejlesztője volt.
Ez persze nem különösebben meglepő, hiszen a GoW-franchise eredetileg az Epic műhelyében született meg (a Microsoft csak 2014-ben vásárolta fel a jogait), így logikus, hogy annak mai fejlesztői működnek együtt a céggel. Annál is inkább, mert a The Coalition anno nagyon hamar bejelentette, hogy Unreal 5-re állítja át a szériát, az Xbox Wire pedig most arról ír, hogy korai hozzáférés keretében már csaknem egy éve ismerkednek az új motorral.
Az új együttműködés kapcsán Kate Rayner, a stúdió technikai igazgatója elmondta, hogy már a next-gen Xboxok Unreal Engine 4-es támogatásán is közösen dolgoztak az Epickel, még mielőtt azokat bemutatták volna. Ami pedig a The Matrix Awakenst illeti, itt elsődlegesen a memória optimalizációjára koncentráltak, amire nagy szükség lehetett, hiszen az új vasak még így is megszenvedtek a tech demóval.
Ezenkívül a CPU-magok felhasználásán és a Raytracing sebességén is javított a csapat, valamint a stabil képkockasebesség érdekében lehetővé tették a V-Sync finomhangolását. A The Coalition szerint mindennek hála a jóval gyengébb Series S is ugyanazokkal a képességekkel futtatja a Matrix: Awakenst, mint a nagytesó Series X, bár azt azért ők is elismerik, hogy más minőségben.
Gamerként a sztori leginkább azért érdekes, mert a jelek szerint szépen gyűlik a tapasztalat a stúdiónál az Unreal Engine 5-öt illetően, s így egyre izgalmasabbnak tűnik az eddig be sem jelentett, de minden valószínűség szerint érkező Gears 6, no meg a csapat nem kevésbé titokzatos új IP-je is.