Hirdetés

A Doom készítője felpattant az anti-woke vonatra

|

John Carmack egy toxikus légköréről ismert rajongói találkozó díszvendégeként borzolja a kedélyeket.

Hirdetés

A Doom című játékot fejlesztő id Software egykori társalapítója és az Oculus VR korábbi technológiai igazgatója, John Carmack kapott hideget-meleget, miután kiderült, hogy ő az egyik nagynevű vendége a BasedCon nevű sci-fi és fantasy témájú konferenciának, amelyet kifejezetten azoknak szerveznek, akik "belefáradtak a woke propagandába".

A woke kifejezés nagyjából azokra vonatkozik, akik tudatosan viszonyulnak az olyan kérdésekhez, mint a rasszizmus, a szexizmus, a toxikus viselkedés és általában a másokkal szembeni elnyomás és kirekesztés, az utóbbi időben azonban az említett témák támogatói pejoratív értelemben kezdték használni a szót azokra, akik elutasítják a nézeteiket.

Hirdetés

A BasedCon a weboldala szerint nem próbál meg semmilyen ideológiát leerőltetni a látogatók torkán, ennek ellenére felsorolják pár olyan meggyőződésüket, amelyekkel nem mindenki ért egyet. Ilyen például, hogy a férfiak nem szülhetnek, nem a fegyverek ölnek meg más embereket, hanem más emberek, a magzatok szerintük embernek számítanak, a szocializmus pedig mindenhol elbukott, ahol bevezették.

John Carmack különösebben nem izgatja magát a róla kialakult kép miatt
John Carmack különösebben nem izgatja magát a róla kialakult kép miatt

A szervezők azt is megjegyzik, hogy a hasonló rendezvények szórakoztatóak voltak, azonban az utóbbi időben "autoriter suttyók egy kis csoportja elkezdte arra használni ezeket az eseményeke,t hogy a társadalmi igazságosság témáját erőltessék".

A BasedCon büszkén vállalja, hogy toxikus véleményeket támogat
A BasedCon büszkén vállalja, hogy toxikus véleményeket támogat

Emellett arra figyelmeztetik az érdeklődőket, hogy ha valakinek fontos a társadalmi egyenlőség, az inkább ne látogasson el a rendezvényre. Ezt egyébként némi transzfóbiával is megfűszerezték, állításuk szerint ugyanis nem hajlandóak megtisztelni azzal a transz embereket, hogy az általuk használt személyes névmásokat használják velük kapcsolatban.

Az ideológiamentesség jegyében a BasedCon szervezői egyébként a "toxic and proud" szókapcsolattal jelzik, hogy ők büszkék a toxikus vélemények támogatására. A toxikus személyiség egyébként olyasvalaki, aki közvetlenül és negatívan érinti a hozzá legközelebb lévőket, többek között egocentrikus és nárcisztikus személyisége miatt.

Cikkünk korábbi verziójában még nem szerepelt, de időközben maga John Carmack sem hagyta szó nélkül a történteket. Egy meglehetősen hosszú tweetben írta arról, kifejezetten sajnálja, hogy a BasedCon egy provokatív rendezvénnyé vált. Kitért arra is, hogy érti, megtalálják közönségüket az efféle "arcba tolt" dolgok, ugyanakkor ezzel el is ijesztenek olyan szimpatikus embereket, akik egyébként örömmel beszélgetnének. Carmack azt is hozzátette, hogy ő személy szerint egyetlen oldal aktivitáit sem követi, és nem is akar kulturharcossá válni.

Magára a rendezvényre is eredetileg csak rajongóként érkezett volna, mivel kedveli Rob Kroese munkásságát, végül aztán beszélt is a mesterséges intelligenciáról és beült egy űrhajózásról szóló panelbeszélgetésre. Egy halom könyvvel a hátizsákjában indult aztán haza, és találkozott több szerzővel is, ugyanakkor egyetlen egyszer sem került elő a politika a velük folytatott beszélgetései során.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)