A Black Mirror univerzuma ugyan gyakran fest komor jövőképeket, de legalább a benne rekedteknek is jut egy kis kikapcsolódás, például a Balatro. A póker-alapú roguelike indie játék tavalyi megjelenése óta elképesztő sikereket ért el: már az első hónapban egymillió példányban kelt el, azóta pedig díjat díjra halmoz, legutóbb épp egy BAFTA-t zsebelt be a Legjobb debütáló játék kategóriában. És most még egy újabb mérföldkőhöz érkezett - feltűnt a Black Mirror hetedik évadának egyik epizódjában.
A Hotel Reverie című rész (amely a harmadik az új évadban) egy A-listás színésznőről szól, akit egy klasszikus film high-tech remake-je szó szerint másik dimenzióba repít. Ha haza akar jutni, be kell tartania a "forgatókönyvet". A Balatro pedig az ő ügynökének laptopján tűnik fel, miközben telefonon beszélnek. A jelentet a szemfüles nézők azonnal kiszúrták, a közösségi médiában terjedni kezdett a klip, és maga a fejlesztő, LocalThunk is reagált rá:
"Szóval a Balatro mostantól hivatalosan is Black Mirror-kanon."
A sorozat kreátora, Charlie Brooker egy szalutáló emojival válaszolt.
🫡
— Charlie Brooker (@charltonbrooker) April 10, 2025
A Balatro tehát nemcsak a játékipart, hanem a popkultúrát is meghódította - és ki tudja, legközelebb hol bukkan fel? Talán Hollywoodban. Mindez különösen figyelemreméltó annak fényében, hogy a játékot egyetlen fejlesztő készítette. LocalThunk nemcsak a kreatív zsenialitásáról híres, hanem arról is, hogy határozottan kiáll a művészek jogaiért: az év elején az AI-művészet kapcsán úgy nyilatkozott, hogy "valódi kárt okoz mindenféle művésznek", annak ellenére, hogy sokan azt hitték, ő és a kiadó Playstack az MI-t támogató oldalon állnak.
És ha mindez nem lenne elég, a Balatro idén sikeresen megfellebbezte a PEGI eredeti döntését is, amely a játékot 18+-os besorolással látta volna el, pusztán a póker témája miatt.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.