Left 4 Dead - Még visszatér az osztott képernyő
A kipróbálható verzióból eltávolították az osztott képernyős játéklehetőséget, de véglegesen nem szabadultak meg tőle.
A Valve jókedvű fejlesztői egy esős délután közös zombi henteléssel múlatták az időt, és gyermeki örömük olyannyira átragadt a Valve vezetőségére, hogy rövidesen zöld utat adtak a Left 4 Dead névre keresztelt kooperatív zombi-trancsírozós „party FPS-nek”. Szó sincs komor túlélőhorrorról; ez egy vidám hentelős móka, amit közösen tolhatunk barátainkkal. Egy évvel a játék megjelenése után - a kiegekre váró rajongók tiltakozása ellenére - 2009-ben már el is készült a Left for Dead 2, amely minden tekintetben jobb és kiforrottabb lett elődjénél. A fejlesztők szerint is lényegtelen történet szerint hőseink egy hotel tetején ragadnak, mert lemaradtak az evakuálási folyamat utolsó helikopteréről, így egy dolgot tehetnek: kitartani a végsőkig. A hiányos történetért a négy remekül eltalált karakter mindvégig humoros beszólásai, vicces párbeszédei szerencsére jól kárpótolnak. A régiek mellett olyan kedves, új zombikkal is meggyűlik a bajunk, mint pl. a vidámparki bohócok (vonzza a többieket), a sáremberek (mocsári környezetben veszélyes), a spitter-ek (radioaktív löttyöt köpköd), a charger-ek (majdnem akkora mint a tank) vagy a jockey-k (átveszi hősünk felett az irányítást). Számos új lőfegyvert vethetünk be ellenük, de a legnépszerűbb újítás kétségkívül a közelharci fegyverek megjelenése, melyek között pl. baltát, szamurájkardot, elektromos gitárt (!), vagy palacsintasütőt találunk, és slusszpoénként még láncfűrésszel is trancsírozhatunk. Sérülés esetén a megszokott eü pakkok mellett már adrenalin tablettát is bevehetünk, társaink pedig defibrillátorral lehelhetnek életet belénk. A játék öt jól felépített, és immár egymással is összefüggő kampánya 4-5 változatos pályát tartalmaz, melyek között már nappali helyszínek is felbukkannak. Minden küldetés utolsó pályája egy Scavange nevezetű játékmódot rejt, melyben meghatározott tárgyakat (pl. benzines kannákat) kell összegyűjtenünk a pályán, miközben zombik hada marcangol bennünket. A LAN-os ko-op mellett ezúttal is megkapjuk a remek Survival online multit, amiben játszhatunk zombiként, Scavenge-, "tarts ki minél tovább"- vagy komolyan nehezített Realism játékmódban is. A kissé öregecske Source grafikus motor nem sokat változott, de még most is szépen teszi a dolgát, és sokak örömére vödörszám fröcsköli a vért, miszlikbe tépi a zombikat és szanaszét repíti a testrészeket. A Left 4 Dead 2 2009. november 17-én jelent meg PC-re és Xbox 360-ra.
A kipróbálható verzióból eltávolították az osztott képernyős játéklehetőséget, de véglegesen nem szabadultak meg tőle.
Néhány órán keresztül bárki ingyen hozzájuthatott az előrendelők számára kiadott Left 4 Dead demonstrációs verzióhoz.
Az előzetes mendemondák ellenére a zombikkal átitatott apokaliptikus játék elkerüli a PlayStation 3 rendszereket.
A Left 4 Dead megjelenésével párhuzamosan bemutatkozik a Valve új, Steam Cloud névre keresztelt rendszere
Vigyázat! A következő videó sokaknál megállíthatatlan nyálcsorgást, esetleg kóros áll-leesést idézhet elő!
Ha valamiben benne van a Half-Life óta világhírű Valve keze, arra az esetek többségében érdemes lehet odafigyelni.
Az többek által is új CS-nek aposztrofált FPS-t 10%-kal olcsóbban lehet előrendelni Steamen keresztül. Úgy tűnik, bejön.
Doug Lombardi, a Valve atyaúristene egy interjúban leszögezte, idén már biztosan nem készül el PS3-ra a Left 4 Dead.
Biztatóak a Left 4 Dead előjelei, ugyanis Doug Lombardi állítása szerint előrendelésben jól fogy a játék.
A Valve-féle Source motor által hajtott Left 4 Dead feljebb kapcsolt a gépigényt illetően, mint a Half-Life 2 epizódok.
A Valve és a Turtle Rock kooperatív zombivadászata megannyi mozgókép után egy újabb gameplay videóval örvendeztetett meg minket.
Már a fene se tudja követni, hogy mikor kerül fel a polcokra a Left 4 Dead, így agytekervényeink megerőltetése helyett videókat nézegetünk.
Ugyan a Games Convention már négy napja bezárta a kapuit, azért még mindig szállingóznak a videók.
A Source motor hajtott akció zombihent a Valve jelentése szerint újabb két hetet csúszik, így csak november végén érkezik.
A Turtle Rock és a Valve kooperatív zombis céllövöldéje PC és Xbox360 után PlayStation 3-on is tiszteletét teszi.
Aki eddig nem tudta, milyen doboz után kutasson a boltok polcain a játék megjelente után, az végre fellélegezhet.
A zombimészárlás megunhatatlan szórakozás, így kaptunk is pár videót az ősszel érkező Left 4 Dead-ből.
A Left 4 Dead-ről rég nem érkezett komolyabb hír, most azonban zombikhoz méltó hordába egyesülve ömlöttek ránk a videók
A hivatalosan szeptember végén érkező Source motoros zombivadászatból a dolgok jelen állása szerint nem kapunk ízelítőt.
A Turtle Rock Studios műhelyében készülő co-op mókára kihegyezett zombihentelős Left 4 Dead két új videóval rukkolt elő.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)