Darkspore

Darkspore kép

Az Electronic Arts ismét a Maxis (The Sims, Spore) stúdióra bízta a Spore-franchise folytatásának elkészítését, amely azonban nem is igazán folytatás, hanem a Spore alapötletére épített teljesen új játék, új történettel, új környezettel, és egészen más játékmenettel. A Darkspore névre keresztelt alkotásból ugyanis teljesen száműzték a stratégiai elemeket, hogy helyüket a szerepjátékok jellemző kellékeinek adják át (egyébként már a Spore: Galactic Adventures című kiegészítő is RPG-jellegű volt), teljesen megváltoztatva ezzel a „spórák univerzumát”. Az akció-szerepjáték műfajba „átcsúszott” játék fejlesztői között a Mass Effect és a Diablo egykori alkotói is ott ülnek, sok ihletet merítettek a Dungeon Siege és a Diablo sorozatokból, a sztori megírásába pedig az RPG-specialista BioWare is besegít. A sci-fi történet szerint a Crogenitor faj tudósai egy veszélyes DNS-láncot hoztak létre, amely gonosz erők („sötét spórák”) kezébe került, akik az emberfeletti képességek birtokába kerülve kis híján az egész fajt kiirtották. A maroknyi túlélő közé tartozva - nem meglepő módon - a mi feladatunk lesz megtalálni a rosszfiúk leigázásának módját, és megmenteni a Crogenitorokat. A fejlesztő srácok átvették az eredeti Spore védjegyévé vált lényszerkesztő elvi alapjait, de teljesen újraértelmezve építették be az új játékba: karakterünket a pályákon felszedhető több tízezer (ezt ígérik...) testrész- és páncélzat darabkából, RPG-szerű fejlesztés során varázsolhatjuk egyedivé. A Darkspore-ban terelgetett három hősünk alapját öt eltérő genetikai típusból, és ezek további három karakter osztályából választhatjuk ki - hogy minden helyzetben a megfelelő képességű karaktert vethessük be. A pörgős akciókat single kampányban és háromfős kooperatív- vagy kompetitív multiplayer módban is átélhetjük. A Darkspore 2011 elején érkezhet meg, kizárólag PC-re.


Új Spore játék fejlesztés alatt?

Hír | 2010.07.11 10:43

Ha minden igaz, érdekes bejelentést hallhatunk majd a San Diegóban megrendezendő képregénykiállításon.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)