Hirdetés

Teljesen ingyenessé válik a Square Enix 2024-es PlayStation-exkluzív játéka

|

Rövidesen vásárlás és PlayStation Plus-előfizetés nélkül is elmerülhetünk a Foamstars habpartijában.

Hirdetés

Hozott a múltban néhány megkérdőjelezhető döntést a Square Enix, amelyek miatt a japán kiadónak olyan jelentős veszteséggel kellett szembenéznie, hogy újragondolta stratégiáját. Ezek közé tartozik a február 6-án elrajtolt Foamstars is, amelyet jelenleg csak és kizárólag a Sony konzoljain, tehát PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön játszhatunk.

A Switch-exkluzív Splatoon által ihletett színes-habos lövölde buborékja azonban annak ellenére is hamar kidurrant, hogy a Square Enix mindössze 30 dollárt kért érte, a Sony extra költségek nélkül ráeresztette a PlayStation Plus előfizetőit az első hónapban.

Hirdetés

Ilyen helyzetekben több forgatókönyvből választhatnak az érintettek:

  • lenyelik a keserű pirulát, és kihúzzák a falból a konnektort
  • megpróbálják lélegeztetőgépen tartani, amíg a közösség visszajelzései alapján átdolgozzák, majd lényegében újra elindítják a játékot abban bízva, hogy másodjára már jobb lesz
  • esetleg modellt váltanak, és ingyenesen játszhatóvá teszik

A Square Enix a harmadik opcióhoz nyúlt, ugyanis bejelentette, hogy október 4-étől a free-to-play játékok táborát gyarapítja majd a Foamstars. Tehát ha eddig nem vettétek meg, de kíváncsiak vagytok rá, akkor most már semmiképp se költsetek rá pénzt, hiába ígér a kiadó kompenzációként exkluzív skineket és egy új deszkát. A váltás másik pozitív hozadékaként a fizetős címek multijához elengedhetetlen PlayStation Plus-előfizetést is lehúzhatjuk a kiadások listájáról.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)