Igaz, hogy alapvetően a PC-t, valamint az ún. HD-konzolokat tekintjük a Bethesda patinás RPG-sorozata otthonának, azt nem mondhatnánk, hogy a stúdió ne kísérletezett volna az elmúlt években más platformok meghódításával. A mai napig elérhető például Androidra és iOS-re is a gyűjtögetős kártyajátékok kedvelőinek szánt The Elder Scrolls: Legends csakúgy, mint az akció-szerepjátékos tábor ízléséhez igazított The Elder Scrolls: Blades.
Most pedig harmadik mobilos spin-off segítségével is eljuthatunk Tamrielbe, nevezetesen a The Elder Scroll: Castles segítségével, amelyet hosszúra nyújtott tesztidőszakot követően világszerte elérhetővé tett a Bethesda. Már első pillantásra nyilvánvaló, hogy az ingyenesen letölthető és játszható alkotás számára a cég eddigi legnagyobb mobilos sikere, a Fallout Shelter szolgált inspirációként. Ez persze nem is oly meglepő, elvégre mindkét játék ugyanannak a csapatnak a műve.
Persze ezúttal nem egy menedék lakóinak életben tartása a feladatunk, hanem egy kastélyt menedzselnünk és egy dinasztiát irányítanunk. A kastély bővítése és testreszabása, az alattvalók kiképzése, az erőforrások biztosítása és a királyság felvirágoztatása mellett súlyos döntések meghozatala vár ránk, és ezek együttesén múlik, hogy kinevezett örökösünk (az utódlásról is nekünk kell gondoskodnunk) milyen állapotban veszi át a birodalmat, egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy válsághelyzetek kezelésével kell-e kezdenie regnálását vagy sem.
Szintén a játékmenet részét képezi különböző küldetések teljesítése, harcosaink ádáz ellenfeleket legyűrve értékes zsákmánnyal gyarapíthatják a kincstárat.
A Bethesda a megjelenés apropóján úgy döntött, hogy megajándékozza azokat a játékosokat, akik október 10-éig elérik a 25-ös Dynasty szintet. A jutalmuk egy legendás alattvaló (Ulfric Stormcloak), 100 ékkő, egy nagy dinasztia áldása, egy legendás csomag, valamint három lobogódekoráció.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.