Noha ma a Bungie neve hallatán a legtöbben a Halo vagy a Destiny franchise-okra gondolunk, a Sony által 2022-ben felvásárolt stúdiónak más sorozatok is akadnak a portfóliójában. A PC-s tábor talán még ma is kellemes emlékeket őriz a fantasy témájú taktikai játékok sorát gyarapító Myth: The Fallen Lordsról és folytatásáról, míg a Macintosht választó gamerek az 1994 és 1996 között megjelent Marathon trilógiát sírják vissza.
A Halóhoz hasonlóan az emberek és földönkívüliek közötti háború témájában elmerülő lövöldék a Doom kortársai voltak ugyan, de nem kizárólag a játékos reflexeire építettek, hanem elvárták tőle, hogy "agyban is jelen legyen", ráadásul jóval nagyobb hangsúlyt fektettek a történetmesélésre, mint az id Software valaha. Éppen ezért kár, hogy a Bungie annak idején kizárólag a második részt portolta Windows 95-re.
Ez a tarthatatlan állapot azonban hamarosan megváltozik, mivel a nyílt forráskódú Aleph One motor fejlesztői nemcsak életben tartották a trilógiát, miután a Bungie közkinccsé tette a Marathon 2 forráskódját, hanem némileg kipofozva elhozzák PC-re. Sőt, az első Marathon a mai nappal felkerült a Steamre, és az iménti linkre kattintva már tölthetitek is, méghozzá ingyen.
Még nem tudni, hogy pontosan mikor, de ugyanígy elérhető lesz a Marathon 2 és a Marathon Infinity is. Amelyek segítségével közelebbi ismeretségbe kerülhetünk azzal az izgalmas sci-fi univerzummal, ami a Bungie PC-re, PS5-re és Xbox Series X|S-re beharangozott extraction shooterének, az új Marathonnak is otthont ad majd.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.