Január 2-án vége szakadt az izgalomnak, amiről addig a Fortnite és az Unreal Engine bevételeinek jelentős részét a Steam riválisának szánt áruházba öntő Epic Games gondoskodott. Az aznap ingyen elérhetővé tett Hell Let Loose volt az utolsó ünnepi ajándék, és erre már nem 24, hanem 168 órájuk volt lecsapni az érdeklődőknek.
Azóta be is futott a váltás 2016-ban debütált Turmoil képében. A Gamious egyedül vagy online mások ellen is játszható alkotása az Észak-Amerikát a 19. században lázban tartó olajversenynek állít emléket humoros és szórakoztató formában.
A játékos feladata, hogy kezdő vállalkozóból az egész várost a markában tartó olajbáróvá emelkedjen. Persze ehhez előbb földet kell bérelni, majd olajat keresni, fúrótornyot építeni, kialakítani a vezetékrendszert, majd a felszínre hozni és elraktározni az olajat, hogy akkor adjuk el, amikor épp a legdrágább. A bevételből pedig nemcsak fejlesztésre költhetünk, hanem a város részvényeiből is bevásárolhatunk, hogy idővel mi tölthessük be a polgármester pozícióját is.
A rendkívül barátságos gépigénnyel (Windows 10 64 bit, 2,5 GHz CPU, 2 GB RAM, 150 MB HDD) rendelkező alkotás megszerzéséhez bökj a fenti linkre, jelentkezz be az Epic Games Store-fiókodba, majd nyomd meg a GET, utána pedig a Place Order gombot.