Jelenleg a Destiny franchise jelent egyet a Bungie nevével, két konzolgenerációval korábban pedig automatikusan a Halóval kapcsoltuk össze gondolatban a stúdiót, amely eredetileg Macintosh gépeken vert gyökeret, és törte az utat a '90-es évek elején egy új műfaj, az FPS-ek számára. Ami a PC-nek a Doom, az a Macnek a Marathon, ám jelentős különbség, hogy míg az id Software nem sokat törődött a narratívával, az akkor még Chicagóban működő Bungie komoly hangsúlyt fektetett a történetmesélésre és az univerzumépítésre.
A siker hatására trilógiává bővített Marathon sokáig elkerülte a PC-t, ám az elhivatott rajongók alkotta Aleph One Developers a Bungie támogatásával átültette windowsos alapokra. Ennek már több éve, az utóbbi hónapokban pedig azon fáradozott a csapat, hogy a játékipar eme klasszikusa a Steam közönségéhez is eljusson.
Tervüket lépcsőzetesen valósították meg a srácok, a Marathon májusban, a Marathon 2: Durandal júliusban vált elérhetővé, aztán augusztus végéhez közeledve a széria utolsó felvonása is elfoglalta a helyét a Valve piacterén. Hasonlóan az első két részhez, a Marathon Infinity is teljesen ingyenes. Ennélfogva bejelentkezés után közvetlenül elindítható a termékoldalról, de még egyszerűbb, ha megnyomjuk a Könyvtárhoz adás gombot, és onnantól fogva mindig megtaláljuk a játékaink között.
A Bungie egyébként nem feledkezett meg első nagy sikeréről, az időközben a Sony szárnyai alá került stúdió épp egy új Marathon játékot kalapál, ami a tervek szerint PC-re, sőt Xbox Series X|S-re is megjelenik majd, nem csak PlayStation 5-re.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.