Bár a kiegészítőt már 2005 októberében bejelentette a Blizzard, a megjelenésre egészen 2007. január 15-ig kellett várni. A rajtot számos in-game esemény előzte meg, és mivel ebben az időben még elképesztően népes volt a World of Warcraft játékosok tábora, az éjféli rajtot is rengetegen várták a boltok előtt. Csak a megjelenés napján 2,4 millió példányban fogyott a kiegészítő.
Sosem fogom elfelejteni azt a napot. Karakterek ezrei gyűltek össze a Dark Portal közelében már a megjelenés előtti héten, és mindenki csak a pillanatot várta, amikor végre átlovagolhat a hatalmas zöld kapun. Voltak, akik már a béta alatt kitapasztalták a legeffektívebb fejlődési utat, így minden lépésük előre meg volt tervezve az új világban, de a legtöbb embernek (beleértve engem is) fogalma sem volt arról, mi várja majd odakint.
És innentől nehéz lesz úgy felidéznem az emlékeket megszállott WoW fanatikusként, hogy az egy kívülálló számára értelmes magyar mondat legyen (elnézést érte). Mert tényleg, hogy lehet azt szebben megfogalmazni, hogy a rengeteg ember miatt még a PVE szervereken is csak nagyon lassan ment a questelés, mivel sokszor perceket kellett várni a respawnra, hogy aztán valaki megint be-ninjázza előled a mobot, ezért sokan az első pár zónát a dungeonök farmolásával váltották ki? Sehogy! De tényleg, bőven volt mit felfedezni az egyes zónákban, amelyek mindegyike egyedi, részletesen kidolgozott volt, és alig vártunk, hogy normálisan megtehessük.
Persze nem mindenki utazott azonnal Outlandre, hiszen a The Burning Crusade két új fajjal érkezett, amelyek ráadásul lehetővé tették, hogy a korábban exkluzív kasztokat, a sámánt és a paladint a másik oldal is használja, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a raideken, így a nagyobb guildek minden segítséget megadtak azoknak a játékosoknak, akik rerolloltak a kiegészítővel, hogy a lehető leghamarabb raid-kompatibilis állapotba hozzák az új karaktereket.
A PvE tartalomra nem lehetett panasz, hiszen Karazhan kipucolása után számos raid várta a játékosokat. Serpentshrine Caverns és Tempest Keep után a Hyjal-i csatát játszhattuk újra Archimonde ellen, a Black Temple-ben pedig az Outlandet igába hajtani készülő Illidant taníthattuk móresre. A kiegészítő végén érkező Sunwell Plateau-t csak viszonylag kevés guild tudta befejezni a következő kiegészítő előszeleként érkező nagy update előtt, ezt követően azonban gyakorlatilag csak az nem darálta le, aki nem akarta.
Nálam a The Burning Crusade jelenti a WoW legszebb időszakát. Itt kezdtem el komolyan venni a játékot (meg úgy a gaminget általában), és miután bekerültem az ország egyik legjobb guildjébe, a gimi mellett gyakorlatilag főállásban játszottam egy évig, heti 50-60 órával terhelve a virtuális világban töltött csodálatos élet számlámat. Sokan a mai napig ezt tartják a legjobb kiegészítőnek, és ezzel nem is nagyon tudok vitatkozni.
Ha van kedvenc Burning Crusade-es sztoritok vagy élményetek, feltétlen osszátok meg velünk a kommentben!