A közelmúltban felmerült a pletyka, hogy a Capcom - pótolva egy súlyos hiányosságot - elkészíti majd a legelső Resident Evil remake-jét - logikus lenne ezt meglépni, hiszen a második, a harmadik és a negyedik rész felújított, átgondolt változata is nagy sikert aratott. Aztán egy megbízható szivárogtató sajnos cáfolta az értesülést.
Nem sokkal később az európai korhatárbesorolási szervezet, a PEGI adott némi reményt, de most kiderült, mihez kapcsolódott valójában az oldalukon megjelent bejegyzés.
A GOG-on hamarosan elérhetővé válik PC-re az 1996-os első, az 1998-as második, illetve az 1999-es harmadik rész eredeti, teljes változata, sőt, az elsőt ezek közül már játszhatjuk is, ha megér nekünk 9,99 eurót. Ez a kiadás kompatibilis a Windows legfrissebb változataival, bekerült néhány grafikai beállítás, javult az átvezetők időzítése, és támogatja az összes modern kontrollert, de egyébként a klasszikus élményre számíthatunk tőle.
Még nem tudni, a Resident Evil 2 és 3 mikor érkezik (várhatóan idén), de már most megvehetjük a hármat egy csomagban 24,99 euróért.