Egyre többet hallani a Nintendo következő generációs, egyelőre Switch 2 néven emlegetett kézikonzoljáról (aminek egyébként logikus lenne a Super Switch nevet adni, de nem tudni, a Nintendo is így látja-e). Nemrégiben arról pletykáltak, hogy akár már az idei év második felében piacra kerülhet, míg a napokban több fontos részletre is fény derült az eszközzel kapcsolatban, például arra, hogy kompatibilis lehet a switches játékkártyákkal.
A minap egy megbízható Sega-bennfentes, Midori állt be a szivárogtatók sorába, aki izgalmas részletekről rántotta le a leplet a Switch 2-re megjelenő játékokkal kapcsolatban.
Egy Twitter/X bejegyzés alatt hátrahagyott kommentjében ejtette el az infót, miszerint "minden Atlus és Sega remake megjelenik Switch 2-re."
Midori nem részletezte a dolgokat, állítása alapján viszont arra következtethetünk, hogy a Persona és a Persona 2 felújított változatai készülhetnek a sütőben, míg a Sega említésével olyan kultikus címekre utalhatott, mint a Jet Set Radio, a Crazy Taxi, a Golden Axe, a Shinobi, illetve a Streets of Rage, amik mind az új Switchre érkezhetnek. A Sega ezekre irányuló terveiről már korábban hallani lehetett: 2022-ben arról volt szó, hogy nagy költségvetésű rebootok formájában hoznák vissza kultikus játékaikat.
Every Atlus and Sega remake is also releasing on Switch 2.
— みどり (@MbKKssTBhz5) April 30, 2024
Bár a forrás megbízható, az információmorzsákat érdemes erős fenntartásokkal kezelni. A kiadók és a Nintendo részéről sem érkezett hivatalos megerősítés ezekkel kapcsolatban, nem beszélve arról, hogy azóta a tervek is változhattak. Ezeket szem előtt tartva hűthetik a pezsgőt a Sega-fanok.