Vitathatatlan, hogy december utolsó napja legtöbbünk számára különleges alkalom, hiszen a bejglibe fulladt karácsonyi zabálások után az ember az asztalra csap, összejön a legkedvesebb barátaival, és zenés-táncos mulatságok keretein belül szépen átbulizza magát a következő évbe. Így volt ez régen, és így van ez mostanában is, igaz, családapaként kicsit már másként történnek a dolgok, mint bohó fiatalként. De ez nem jelenti azt, hogy ne öntene el ilyenkor a nosztalgia.
Miközben a technika öles léptekkel hagyja maga mögött a fejlődés történelmi mérföldköveit, üljünk le egy percre, és gondoljunk vissza arra, milyen is volt az évbúcsúztató akkor, amikor még csak keveseknek volt mobiltelefonjuk, és még kevesebbeknek tűrhető sebességgel működő internetjük. Akinek saját emlékei vannak az előző évezred végének és a mostani elejének végtelenbe nyúló LAN-partyjairól az azért merengjen vissza, aki pedig még nem is élt akkortájt, próbálja maga elé képzelni, hogy milyen is lehetett. Elég sok cikkünkben leírtuk már, hogy mai szemmel egészen távolinak tűnik a korszak, amikor még nem volt adott a folyamatos online jelenlét, nem tudtunk bárkit néhány mozdulattal telefonvégre kapni, és ha elakadtunk egy játékban, akkor nem volt YouTube, hogy megnézzük, hogyan tovább.
A konzolok még csak éppen bemutatkozóban voltak, így legtöbbünk asztali számítógépen játszott, és híre hamva sem volt a játékra optimalizált laptopoknak. Ha úgy döntöttünk, sokadmagunkkal szeretnénk játszani, fogtuk a dögnehéz CRT-monitort, hónunk alá csaptuk a házat, hátunkra vettük a billentyűzetet, és irány egy olyan helyiség, ahol meg tudtuk oldani a hálózati játékot.
Bizonyára sokan vagyunk, akik ezt tettük szilveszterkor is, és nem valamelyik füstös diszkóban vonaglottunk az Ace of Base - Cruel Summer című számára, hanem vérre menő csatákat vívtunk a Doom, a Quake II vagy éppen az Unreal Tournament pályáin. A korszak meghatározó élménye volt, hogy ténylegesen ott kellett ülnünk egymás mellett és egymással szemben ahhoz, hogy a multiplayer működni tudjon, és szó sem volt arról, hogy Discordon keresztül küldjük el a másikat a búsba, mert volt képe fejbe lőni Fortnite-ban.
Számomra különösen emlékezetes 2000. december 31, mikor délután ötkor ültünk le nyolcan, hogy szépen átlövöldözzük magunkat és egymást 2001-be. Nem voltunk a szó pejoratív értelmében vett kockák, ezt senki ne gondolja, nem a játék tette ki az életünket, hiszen volt, aki már akkor is munka mellett PC-zett, igaz, legtöbben még a felsőoktatásban tevékenykedtünk, több kevesebb sikerrel. Hogy mennyire nem csupán a gamer lét tette ki a napjainkat, arra a legjobb példa, mikor karácsony után néhány nappal este 11 körül egy szakadt Trabanttal mentünk fel a Kékesre, hogy szánkón csússzunk le a sípályán. A történet messzire vezetne, így maradjunk annyiban, amit Cingár mondott az Üvegtigrisben: "...végül is élünk".
De vissza a szilveszteri LAN-partyhoz. Igen, kinyílt néhány palack bor (mert a jó bort palackban adják, és nem üvegben), elfogyott pár üveg sör, és megkóstoltuk a zugfőzésből származó pálinkát. Talán ezért, talán nem, de tény, hogy reggelre az egyik gépházra ráolvadta a hangulatfényként használt gyertya, és sikerült a 14 hüvelykes CRT-monitorba is belebikázni a kirepülő pezsgősdugót. Olyan is akadt, akinek a billentyűzete lett oda a ráborított folyadéktól, míg másnak az egere adta meg magát, de nem csoda, hiszen ez az eszköz viszonylag nehezen bírja, ha tenyéréllel csapkodja a dühös felhasználó. Ám bármilyen anyagi-, erkölcsi-, vagy egyéb kár is ért minket, az elvitathatatlan, hogy a hangulat fergeteges volt. Miért? Mert ott voltunk egymás mellett, szemtől szemben, testközelben, és nem csupán a világot behálózó drótok, valamint a levegőben terjedő hullámok kötöttek össze minket. A másik ember nem csak egy semmitmondó nicknévből álló felhasználó volt valahol messze, megfoghatatlanul, hanem a Feri, a Csabi, a Gabesz, a Gyuri. Olyan népség, akik nem csak akkor aktivizálták magukat, ha játszani lehetett, hanem akkor is, mikor valamelyikünk bútorait kellett cipelni a negyedikre.
És ehhez nem kellett sem karácsony, sem szilveszter, sem bármi más, hiszen elég volt, hogy összeköt minket egy közös dolog: a játék, mi több, a közös játék szeretete. Bevallom, tényleg jó volt, hogy miközben odakint hatalmas pelyhekben hullott a hó 2000. december 31-én, mi a falak között úgy éreztük, egy pillanatra megállt az idő, megpihent a világ, és nincs benne senki más, csak az a néhány ember, akik a Quake II tokaji tornyai (Tokay's Towers) nevű pályáján ádáz módon próbálják rakétavetővel darabokra szaggatni egymást.
De a másodpercek mégis percekké formálódtak, a percek pedig órákká, mígnem a railgun kékesfehér fénye mentén megérkezett az újév, és miközben odakint tűzijáték színesítette az eget, mi odabent nyolcan boldog mosollyal az arcunkon csak legyintettünk. Nem az a mutatvány, hanem amit a hyperblasterrel műveltünk ott és akkor, szilveszter estéjén. Együtt. Szóval 2020 ide vagy oda, egy jó LAN-party az akkor is jó LAN-party, ha a világot mostanság az otthonunk magányában űzhető online csaták jellemzik.
Ettől függetlenül boldog 2020-at kívánunk mindenkinek! A BFG 9000 legyen veletek!
