Ma Magyarországon nagyjából százezer forint körül kapni játékkonzolt, egy új AAA kategóriás videojátékot pedig 10-20 ezer forint között lehet beszerezni, inkább a húszhoz közeli áron. Régi gamermagazinok hirdetéseit böngészve úgy tűnhet, hogy öt-tíz-húsz éve olcsóbb volt minden, de valójában könnyen lehet, hogy drágábbnak éreztük a videojátékozást, mint ma - erről írtam az előző részben, amikor egy inflációkalkulátorral néztem meg, mennyibe kerültek a konzolok megjelenésük napján, és mennyit értek mai értéken az amerikai piacon. Aki kimaradt az előző cikkből, annak egy gyorstalpaló: az infláció a pénz elértéktelenedését, vásárlóerejének romlását jelző mérőszám, egy természetes gazdasági jelenség. Az inflációkalkulátorral pedig azt lehet megnézni, hogy mai pénzen mennyit érne az az összeg, amit évekkel vagy akár évtizedekkel ezelőtt fizettünk ki valamire. Kiderültek így meglepő dolgok az előző cikkből, a folytatásban pedig Amerikából Magyarországra látogatunk.
Vagyis ezúttal magyar árakat és magyar inflációt vizsgáltam - az árakat korabeli videojáték-magazinok hirdetéseiből vettem, a neten talált inflációkalkulátorom pedig a Központi Statisztikai Hivatal fogyasztóiár-indexet mérő adatai alapján dolgozott.
Három táblázatot készítettem, egyet a mindenféle hardvereknek (a PC-konfigurációk árait igyekeztem ugyanattól a hirdetőtől gyűjteni), egyet a videojátékoknak (szintén ugyanattól a játékáruháztól), egyet pedig az érdekes szolgáltatásoknak, amelyekbe a gyűjtőmunka során belebotlottam. A lényeg mindegyik táblázatban a negyedik oszlop: ennyibe kerülne mai értéken a régi vas, játék vagy szolgáltatás. Talán nem csak a statisztikamániások fogják szeretni a böngészést, amihez kellemes bogarászást kívánok, miután én is levontam néhány következtetést.
Kezdjük a hardverekkel!
Rögtön az első sorokból kisebb pénztárcahorror bontakozik ki. Mai értéken milliós nagyságrendű forintba került bármilyen számítógép 1984-ben: a ZX Spectrum és a C64 is vastagon luxuscikknek számított, de még a fekete-fehér kijelzős, iskolai oktatógép, a HT-1080Z is elég drága volt. Aztán szépen követhető, ahogy lejjebb másznak az árak (1991-ben már egész megfizethető a C64), ezzel együtt nem csoda, hogy az ország fele a rendszerváltás előtti években Ausztriában vett számítógépet schillingért - forintban súlyos ezreket (mai értéken tízezreket) lehetett így spórolni, még benzinköltséggel együtt is. A PC-k a nyolcvanas években egyenesen megfizethetetlenek voltak egy átlagos háztartásnak (1989-ben 386-os gép 11 és fél millióért), de a kilencvenes évek közepére jó ütemben csökkentek az áraik ahhoz, hogy a platform átvehesse a vezető szerepet a Commodore-októl. Fontos megjegyezni, hogy a táblázatba nagyjából csúcskategóriájú gépeket válogattam össze minden évben, ezeknél voltak azért jóval olcsóbb alternatívák is - amiket aztán alkatrészenként is lehetett tovább pimpelni, de néha azok is nagyobb beruházást jelentettek (erre is adtam pár példát). A PC-knél jóval olcsóbbak voltak a konzolok - már a kilencvenes évek elején is -, de a PC fölényével szemben csak lassan tudtak érvényesülni. Ennek oka egyrészt az volt, hogy kevesebb kereskedő foglalkozott komolytalan játékgépek forgalmazásával, mint számítástechnikával (a Commodore-ok ugyebár nem konzolok voltak, hanem otthoni hobbiszámítógépek), másrészt az, hogy a konzolos játékokat nem, vagy csak nagyon körülményesen lehetett másolni, warezolni.
Nem másolt, vásárolt
És ezzel meg is érkeztünk a másik két táblázathoz. A nyolcvanas években még nem volt szoftverekre vonatkozó, kiforrott szerzői jogi törvény, ezért nyíltan virágoztak a kazetta- és lemezmásoló szolgálatok, amelyek egy teljes lemeznyi vagy kazettányi másolt programot (egy kazettán akár egy tucatnál is többet) árultak egy legális teljes játék árának harmadáért-negyedéért. Aztán jött a rendszerváltás és vele új törvények, valamint a BSA nevű jogvédő szervezet - és az említett szolgálatok hirtelen eltűntek. A legális Commodore-játékok ára akkor már megfizethető volt, de PC-n a CD-korszakban megint volt egy erős emelkedés, mert a CD-olvasó és egyáltalán a CD-re írás a technológia elterjedéséig nem volt olcsó. A második táblázatban csak új, AAA kategóriás játékokat gyűjtöttem össze - látszik, hogy a játékok ára hamar beállt a tízezer forint körüli szintre, de 2000-ben tízezer forint több mint a dupláját érte annak, mint ma (szerencsére már akkortájt is voltak leértékelési akciók, még ha nem is olyan mértékben és tömegben, mint napjainkban). Az utóbbi két konzolgenerációban a konzolos játékok ára kicsit elhúzott a PC-stől, de igazából még ez is azon az árszinten belül van, mint 15-20 éve.
Házhoz jön a programozó
Végül a harmadik táblázat olyan szolgáltatásokról szól, amelyeknek egy részét talán már el kell magyarázni a fiatalabb olvasóknak. A kazettamásoló warezolókat már említettem, de még anakronisztikusabb a Pötyögő szolgálat, amelynek a Commodore Egyesületi Lapban találtam meg egy 1986-os hirdetését. A szolgálat azt vállalta, hogy házhoz megy, és potom pénzért begépel rövid felhasználói programokat (például rajzolóprogramot vagy ékezetes nagybetűket varázsoló rutint). Csodálatos már a neve is.
Szép korlenyomat a polifonikus csengőhang is 2004-ből, a gamerkocsmákhoz hasonló intézmények (LAN-klubok) viszont 2000 környékén is léteztek, a havi internet pedig már 1998-ban is megfizethető volt.
Csak hát milyen sebességen ment az az internet, te jó isten! És ha már itt tartunk: milyen lassú volt az a régi PC, milyen csúnyácska az a régi játék. Mert az inflációszámolgatás közben azt se felejtsük el, hogy az egységnyi pénzünkért ma már sokkal több pixelt, poligont és lebegőpontos műveletet kapunk, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Hogy pontosan mennyit, azt viszont biztosan nem fogom tudni kiszámolni.
