Az efféle beskatulyázás ugyan mindig sántít egy kissé, de az ökölszabály szerint a legtöbb gamer nagyjából két táborba sorolható: azokéba, akiket érdekelnek a játékok történetei, és azokéba, akiket egyáltalán nem. Az utóbbi csoport pánikszerűen igyekszik átugrani minden átvezetőt és párbeszédet, s ha a mindenkori hype olykor-olykor bele is hajszolja őket egy történetközpontú mókába, ritkán jutnak el a stáblistáig, amivel persze nincs is semmi gond, hiszen az ő igényeiket is számos minőségi cím szolgálja ki, ahol nem a mesélésen van a hangsúly.
Ezzel szemben a sztorik szerelmesei lelkesen ugranak fejest a forgatókönyvírók által kiagyalt kalandokba, ám hiába hemzseg a paletta jobbnál jobb történetektől, olykor bizony csak az akár többtucatnyi órát is felemésztő cselekmény legvégén derül rá fény, hogy jobb lett volna kihagyni az élményt. Az alábbi listán ehhez kapcsolódva néhány olyan játékot gyűjtöttünk össze, amelyek befejezése igencsak megosztotta a közönséget, sokaknak okozva csalódást.
Fallout 3 - kiforratlan koncepció
A meglepően jól sikerült amazonos sorozat miatt most ismét rivaldafényben úszik a gyökereit egészen 1997-ig visszavezető Fallout-franchise, amely hagyományosan nagy hangsúlyt fektet a sztorira. Az új érkezőknek és az emlékeiket felfrissíteni vágyó rajongóknak ebben az anyagunkban foglaltuk össze, mi is történt a radioaktív pusztasággá bombázott Egyesült Államokban az elmúlt közel 30 év során, itt és most viszont csak a Fallout 3-mal foglalkozunk, amely az uralkodó vélekedés szerint igencsak alulteljesített a finálét illetően.
A 2008-ban kiadott játék óriási mérföldkő a szériában, hiszen ez volt az első 3D-s felvonás, melynek számos eleme még a 2015-ös Fallout 4-ben és a 2018-as Fallout 76-ban is visszaköszönt. A Washington D.C.-be helyezett cselekmény során egy ifjú bunkerlakót alakítunk, aki az édesapja keresésére indul, s habár a nagy lendülettel induló történet választási lehetőségeket is kínál, a lehetséges befejezésekből nem igazán jön át, hogy komolyabb jelentősége lett volna a döntéseinknek. Hogy a Bethesda itt mekkora ziccert hagyott ki, azt jól mutatja, hogy a két évvel később debütált New Vegas spin-off története látványosan lepipálta a számozott játékét, a közönség jelentős része pedig azóta is ezt tartja a sorozat legjobban sikerült felvonásának.
Halo 2 - ennyi volt, szevasztok!
Ha már egy olyan szériával indítottunk, ami streaminges feldolgozást kapott, szintén egy ilyen franchise-zal folytatjuk a sort, még ha a Halo adaptációja nem is sikerült olyan jól, mint a Fallouté. A 2001-es Halo: Combat Evolved sikere nem hagyott kétséget afelől, hogy az első generációs Xbox system sellerének számító lövölde kiérdemelte a folytatást, a 10/10 ponthoz közeli értékelések pedig bizonyították, hogy a 2004-ben megjelent második felvonás beváltotta a rajongók álmait.
Ettől függetlenül a közösségben rengetegen tartják úgy, hogy az emberek és a Covenant háborúját tovább szövő Halo 2 egy elbaltázott cliffhangerrel épp a csúcspontján ért véget, anélkül, hogy kielégítően elvarrta volna az epikus kampányban tárgyalt szálakat. Azóta kiderült, hogy az elsietett vágást az idő szűke és költségvetési megszorítások indokolták, melyek miatt több jelenet is kukázásra került, vagy átcsúszott a Halo 3-ba. A jó hír, hogy a Bungie-veterán Lee R. Wilson néhány éve megosztott egy csokor látványos koncepciós rajzot arról, hogy milyen lett volna a második epizód "igazi" befejezése, némi megnyugvást kínálva a traumatizált közönségnek.
Metal Gear Solid V: The Phantom Pain - ez tényleg fájt
Ha a Halo 2 fejlesztése kissé siettetett volt is, meg sem közelítette azt a drámát, ami a 2015-ben megjelent Metal Gear Solid V: The Pantom Pain körül zajlott, hiszen ennek készítése idején mérgesedett el végképp a franchise atyja, Hideo Kojima és a Konami konfliktusa, így a legendás fejlesztő a munka utolsó hónapjait állítólag a csapat tagjaitól szó szerint elzárva töltötte, hogy még csak kommunikálni se tudjon a kollégáival.
Ennek fényében kész csoda, hogy a Phantom Pain az MGS történetének egyik legjobban sikerült darabja lett, ezt azonban elsősorban az élvezetes játékmenetének, és nem a sztorinak köszönheti. A nyílt világú kaland befejezése ugyanis a Kojima-Konami viszálykodás következtében kivágott fejezet miatt eleve hiányos, de ettől eltekintve sem aratott osztatlan sikert a kampány nagy csattanója, mely szerint nem is az igazi Big Bossként játszunk, hanem egy klónt alakítunk.
Fable II - bocsi srácok, a bossharc elmarad
Ma már cseppet sem ritka, hogy egy játékban a döntéseinkkel befolyásolhatjuk a sztorit, vagy akár jó és gonosz karaktereket is alakíthatunk, a 2001-es Fable idején viszont ez még nem volt magától értetődő, a kiváló megvalósítás pedig csak még nagyobb durranássá tette a koncepciót. A 2008-ban debütált Fable II minden tekintetben rálicitált az elődjére és egy magával ragadó mesét prezentált, amelyben a nővérünket meggyilkoló elnyomó zsarnoktól, Lucien Fairfaxtől kell megszabadítanunk Albion földjét.
A széria második felvonása mindazonáltal iskolapéldája a megosztó befejezéseknek, mert habár sokan teljesen elégedettek voltak a stáblistát megelőző jelenetekkel, ugyancsak szép számmal akadnak, akik kiábrándítónak találták a lezárást. Az egyik gyakran kifogásolt megoldás a főgonosz elleni utolsó, nagy leszámolás elmaradása, a velejéig romlott Fairfaxet ugyanis egyszerűen lepuffantja egy másik karakter, anélkül, hogy egy ujjunkat is mozdítanánk. Szintén sok kritika érte a végső választási lehetőségeket, azon belül is leginkább azt, hogy még akkor sem ölelhetjük keblünkre a nővérünket, ha a feltámasztása mellett döntünk.
Arkham Asylum - Joker, kipattintva
A Rokcksteady Studios által fejlesztett Batman: Arkham-trilógia a mai napig mércének számít a szuperhősös játékok műfajában, hiszen (sajnos) nem sok olyan adaptáció van, amely ilyen ügyesen és ekkora tisztelettel nyúlt volna az alapanyaghoz, ez pedig rögtön a nyitányban, a 2009-es Arkham Asylumban is nyilvánvaló volt. A lebilincselő atmoszférájú, akcióval bőven megpakolt játék egyik csúcspontja Mark Hamill alakítása Jokerként, viszont az egyetlen nagyobb csalódás is a főgonosz karakterhez kötődik.
Az online térben legalábbis az Arkham Asylum debütálása idejéről és későbbről is bőven találni olyan posztokat, amelyek a fantáziátlan befejezésre panaszkodnak. Egyes játékosok gyomra nehezen vette be, hogy a fondorlatos terveiről hírhedt pszichopata bűnözőzseni nem tartogatott egy utolsó elmebeteg trükköt a végső leszámolásra, hanem egyszerűen beinjekciózta magát a Titan nevű szerrel, Hulk Hogant is megszégyenítő izmokat növesztve. Ez végül egy színtisztán fizikai összecsapáshoz vezetett a Denevéremberrel, nem igazán passzolva a képregényekből megismert Joker karakteréhez.
Asura's Wrath - fizetős feloldás
A 12 éve debütált Asura's Wrath valószínűleg nem kapna meghívást egy olyan partira, ahol a lista eddigi tagjai is jelen vannak, mert egész egyszerűen nem az a súlycsoport, de a CyberConnect akciójátéka a maga nemében azért egy korrekt alkotás, kifejezetten egyedinek mondható megoldásokkal, amelyek igyekeztek elmosni az átvezető filmek és a tényleges játékmenet közti határt. Nagy kár, hogy az interaktív animeként is hivatkozott játék vége a kiadói mohóság áldozatává lett.
A terjesztésért felelős Capcom ugyanis valamiért úgy döntött, hogy egy 7 dolláros DLC mögé rejti a finálét. Az Asura's Wrath persze nem az egyetlen játék, ahol egy utólag megvásárolható kiegészítő gördítette tovább a kampányt, itt viszont nem pusztán erről volt szó, aminek külön nyomatékot adott, hogy maga a kiadó is "az igazi befejezésként" reklámozta a csomagot.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
Far Cry 5 - amikor beintenek a fejlesztők
A Far Cry 5 megjelenése idején már több mint egy éve Donald Trumpnak hívták az Egyesült Államok elnökét, az amerikai közvélemény kb. fele pedig elrettenve figyelte a főként a vidéki szavazók által támogatott vezető politikáját. Az előzetesek alapján ezért sokan abban reménykedtek, hogy a Montana egy fiktív megyéjében játszódó lövölde minderre reflektálva egy jól megírt társadalomkritika lesz a redneckekről és a szélsőséges ideológiákról, ám a játék bebizonyította, hogy erősen túldimenzionáltak voltak ezek az elvárások.
A Far Cry ötödik felvonása ugyanis hiába indított egy jó felütéssel (egy világvégét hirdető vallási szekta átveszi az irányítást a környék felett), a sztori számos sebből vérzett, a végére pedig a széria valószínűleg legkiábrándítóbb zárójelenetét sikerült összehozni. Nem számít ugyanis, hogy mennyit küzdöttünk a kultisták kifüstöléséért a megelőző 20-30 órában, végül csupán annyi választásunk marad, hogy egy ügyetlenül felvezetett agymosós csavarral megspékelve futni hagyjuk a rosszfiút, vagy felrobban egy semmiből jött atombomba (csak nehezen észrevehető rádióadások utalnak rá, hogy ez is benne van a pakliban), megágyazva a később kiadott New Dawn eseményeinek.
Life is Strange - az élet nem csak játék és mese
Aki nyitott a történetközpontú játékokra, annak jó eséllyel volt már dolga a francia Don't Nod munkásságával, amely a sztoriorientált kalandok egyik legtapasztaltabb szállítójának számít. A stúdió hírnevét a 2015-ös Life is Strange alapozta meg, s habár alapvetően kihagyhatatlannak tartjuk, a stáblistát elérve mégis sokan állhatnak fel csalódottan. A készítők ugyanis egy kegyetlen leckét adtak a játékosoknak, egy olyan befejezésre futtatva ki az időmanipulálós történetet, ami azt üzeni, hogy nem számít mit teszünk, bizony vannak elkerülhetetlen dolgok az életben.
Ebben a konkrét esetben ez egy nehéz választást jelent a megmenteni szándékozott Chloe és a városunk között: amennyiben az előbbin segítünk, Arcadia Bayt a földdel teszi egyenlővé egy pusztító vihar, a katasztrófát megakadályozva viszont a lányt kell feláldoznunk. Nem arról van szó, hogy ez egy rosszul kitalált lezárás, de mégis érthető, hogy a happy endek kedvelői nem voltak elégedettek vele, ahogy sokak számára az Armageddon is jobb lett volna, ha Bruce Willis nem marad ott az aszteroidán.
No Man's Sky
A Cyberpunk 2077 fiaskója előtt a No Man's Sky jogosan pályázhatott minden idők legcsúfosabb debütálásának címére, ám 2016 óta nagyon sok víz lefolyt a Dunán, a Hello Games pedig oly látványosan kibővítette a procedurálisan generált elemekre épülő űrbéli felfedezőszimulátort, hogy annak már nagyjából semmi köze sincs az egykori önmagához. Ettől függetlenül az NMS valószínűleg nem az a cím, amit a sztorija miatt érdemes végigtolni.
A fejlesztők ugyan sosem állították, hogy a játék a történetekre éhes közönségnek készült, de azért mindig is volt egy vezérfonal, aminek az univerzum közepére való eljutás a célja. Ez a nagyjából 30 óra alatt elérhető végállomás azonban sokak számára erősen kiábrándítóan hatott, végül ugyanis nem várnak ránk nagy fordulatok, pusztán egy portál egy másik dimenzióba, ahol aztán kezdhetjük elölről az egész felfedezősdit, a gyakorlatba is átültetve a bölcsességet, mely szerint az út a fontos, nem a cél.
Mass Effect 3
Jogosan hegyeznétek ki a kaszákat, ha lehagytuk volna ezt a tételt a listáról, hiszen egyetlen játék befejezése sem okozott még akkora közfelháborodást, mint a 2012-ben kiadott Mass Effect 3-é, amit az is bizonyít, hogy külön Wikipedia-oldala van a témának. Jó eséllyel a valaha volt egyik legjobb videojátékos történetként számon tartott Mass Effect 2 kiemelkedő sikere is benne van abban, hogy a rajongók végül ennyire csalódottak voltak a folytatás miatt, no de miről is van itt szó?
Tömören összefoglalva annyi a lényeg, hogy a Mass Effect 3 végén biztosított három választási lehetőség egyike sem hozta el az áhított diadalt a kaszások felett, és ráadásul nem is igazán álltak kapcsolatban az addig meghozott döntéseinkkel, így sok fan teljesen értetlenül állt előttük. Néhány elégedetlen vásárló még hivatalos eljárásokat is kezdeményezett a fejlesztő BioWare ellen az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, a vásárlók félrevezetésével vádolva a stúdiót, amiért a csapat azt állította, hogy a cselekedeteink befolyással lehetnek a végjátékra. A készítők végül az online szerveződött "Retake Mass Effect" mozgalom hatására pár hónappal a rajt után kiadtak egy javítást, ami jobban elmagyarázta a különböző színekkel jelölt választási lehetőségek következményeit, és egy negyedik opciót is bedobott a kalapba, ám ez sem váltotta meg a Mass Effect 3-mat.
Ennyi volt tehát a csalódást keltő befejezésekről szóló válogatásunk, de persze még sok cím szóba kerülhetne, amiket nyugodtan írjatok meg kommentekben. Ha pedig kihevernétek a felemásan sikerült lezárások emlékét, nemrég ajánlottunk néhány igazán hosszú játékot, amiket tényleg megéri végigtolni.
