Silent Hill. Két szó, ami mára már szinte minden, akár csak egy kicsit is ködös Instagram fotó alatt megtalálható, miután a sorozat vizuális nyelvezete annyira erőteljes és mással összetéveszthetetlen, hogy már-már azt is elmondhatjuk, hogy a Konami legendás sorozata kisajátította magának ezt az időjárási jelenséget.
A franchise jellegzetes hangulatkeltő elemei és motívumai már annyira mélyen beépültek a szélesebb körű popkulturális köztudatba, hogy sok ember talán nem is tudja, hogy a Silent Hill-sorozat eredetileg a túlélőhorror műfaj egyik legnagyobb pionírjaként indult útjára, átformálva a videojátékos narratívákról alkotott képünket. Most, hogy a sorozat a 25. születésnapját ünnepli, úgy gondoltuk, érdemes lenne egy kicsit visszamenni a gyökerekhez és megvizsgálni, honnan is indult mindez.
Eljő az égből a Terror nagy Királya
A nyugati kultúra már évszázadokkal ezelőtt megvetette a lábát a felkelő nap országában, ám a második világháború után ott állomásozó katonák tartós jelenléte igen sokat tett azért, hogy Kelet és Nyugat kölcsönösen érdeklődést mutasson egymás kulturális exportcikkei iránt. Így történhetett meg az is, hogy míg a nyugati gyerekek elkezdtek megismerkedni Godzillával és a távol-keleti harcművészetekkel, addig a japán popkultúrában egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek az amerikai akciófilmek, kísértettörténetek és nem mellesleg a nyugati okkultizmus is. Ezt a hullámot meglovagolva pedig olyan írók munkái is eljutottak az országba, mint Bram Stoker, H.P. Lovecraft vagy akár Nostradamus.
Ez utóbbi azért is fontos, mert a csillagász 1999-re vonatkozó jóslata (mely szerint "eljő az égből a Terror nagy Királya") kisebbfajta pánikot keltett az országban, amire csak ráerősített, hogy valóban ebben az évben következett be a tokaimurai nukleáris baleset is. Ezek után nem kellett sok, hogy a japán írók és rendezők is keverjék saját stílusukat a nyugati popkultúrával, hamarosan olyan közismert filmeken borzongtak a szigetország nézői, mint A kör vagy Az átok, amelyeknek köszönhetően a japán horror világszerte felkeltette a rajongók érdeklődését. Természetesen elkerülhetetlen volt, hogy előbb-utóbb a videojátékokat is magával sodorja az ár.
Sötétben tapogatózva
A Capcom már 1989-ben kísérletezgetett a horror vonalon a Sweet Home című túlélőjátékkal, ám az igazi áttöréshez egészen 1996-ig kellett várni, amikor is megjelent az első Resident Evil. A B-kategóriás zombifilmek által inspirált, logikai és akció-elemeket vegyítő játék nemcsak Japánban, de az Egyesült Államokban is hatalmas sikert aratott, ami egyértelművé tette a konkurens Konami számára, hogy neki is kísérletet kell tennie valami hasonlóval.
A feladatra a fiatal Toyama Keiichirót választották, aki akkoriban még nem rendelkezett játékrendezői tapasztalattal, ám a frissen befejezett International Track & Field című sportjáték fejlesztése közben megismerkedett a motion capture technológiával, és úgy vélték, ez hasznos lehet egy filmszerű, nyugati stílusú játékban. Bár tapasztalt emberek voltak a csapatban, a rendező elmondása szerint a projekt bizonytalanul indult, ugyanis kezdetben még nehezen tudták eldönteni, hogy pontosan milyen irányba szeretnék vinni.
Toyama frissen kinevezett rendezőként nagy problémának látta, hogy nem ért a történetíráshoz, szerette volna inkább Stephen King "A köd" című regényét adaptálni, de nem sikerült megegyezni az íróval, így a csapat végül mégis egy saját történet megalkotása mellett döntött. A döntés utóbb kifizetődött, ugyanis az 1999-ben megjelent Silent Hill nemcsak hatalmas üzleti siker volt, de az addig ismert horror műfaji konvencióit is teljesen a feje tetejére állította.
Nyugtalan álmaimban azt a várost látom
A Resident Evil-játékokban a horror alapját elsősorban a "jump scare" képzi, vagyis a hirtelen, semmiből előugró szörnyűségek és persze az, ahogy az ember az első ilyen után már folyamatos görcsben várja a következő rémisztő pillanatot. Ezzel szemben a Silent Hill csapata teljesen ellentétes megközelítést választott: a ködben úszó városban nyomasztó atmoszféra uralkodik, amit nemcsak a groteszk szörnyek jelenléte mellett a furcsa háttérzene, és a hátborzongató környezeti zajok is nagyban segítenek fenntartani.
Nem csupán a hangulatteremtés, de a történet tekintetében is formabontó döntéseket hozott a Team Silent, ugyanis a Resident Evil katonáival szemben a Silent Hill főhőse, Harry Mason egy hétköznapi alak volt, olyan, akivel a néző sokkal könnyebben tud azonosulni, a cselekmény pedig a B-filmek helyett inkább a pszichológiai horror alapjaira építkezett. A játékmenet ugyan sokat merített a Resident Evil főbb mechanizmusaiból, de az egész prezentáció sokkal filmszerűbb és titokzatosabb volt.
Eros és Thanatos
Valószínűleg nem nagy meglepetés, hogy a Silent Hill hatalmas sikert aratott és a Konami azonnal belevágott a folytatásba, a Team Silent pedig szintén készen állt arra, hogy az akkor újdonságnak számító PlayStation 2 hardverén is bizonyítson. Az első rész munkálatai során a kezdeti útkeresés sok időt elvitt a fejlesztésből, de a folytatás már szilárd alapokra épülhetett, a fejlesztőcsapat pedig szeretett volna egy sokkal kiforrottabb történetet elmesélni, ami még inkább a karakterek pszichológiájára fókuszál. Ahogy korábban a Stephen King-féle Köd, úgy most Dosztojevszkij klasszikusa, a Bűn és Bűnhődés szolgáltatott irodalmi inspirációt, melynek középpontjában egy fiatalember áll, aki gyilkossággal próbál kiutat találni a nehéz helyzetéből, de a megváltás helyett elméjét egyre jobban felemészti a bűntudat.
A csapat a játék egészét a bűntudat és a traumák feldolgozásának élménye köré építette fel, kezdve a cselekménytől egészen a szörnyek megjelenéséig, melyek egytől-egyig a szereplők személyes démonait elevenítik fel groteszk, hátborzongató értelmezésben. A második rész nem csak önmagában lett kiemelkedő epizód, de sikerével gyakorlatilag az egész sorozat arculatát meghatározta: az Ito Masahiro által tervezett "piramisfej" a mai napig a franchise egyik legismertebb figurája, míg Akira Yamaoka kísérteties, ugyanakkor melankolikus szerzeményei közül több is akad, amely ma már slágernek számít a gaming világban.
Nem vagy itt
A Silent Hill 2 elképesztő sikert aratott mind a kritikusok, mind pedig a játékosok körében, de anyagilag nem egészen azt hozta, amit a Konami várt volna, aminek következtében a kiadó egy kicsit bizonytalanul kezdett el hozzáállni a sorozathoz: a Silent Hill 3 eleinte sokkal akció orientáltabb, fénypisztolyos lövöldének indult, mielőtt fejlesztői visszatértek volna a hagyományos formulához. A Silent Hill 4: The Room pedig eredetileg mellékszálként indult volna a számozott epizódokkal párhuzamosan, hogy a megszokottól eltérő irányba terelgesse a szériát.
A folytatások ugyan kedvező fogadtatásban részesültek, ám végül egyik sem tudott felérni az első két rész eredményeihez, a Team Silent pedig ennek következtében feloszlott. Sok teória kering arról, hogy ez pontosan miért történt, egyes pletykák szerint a csapat tagjai más projekteken akartak dolgozni, de a Silent Hill: Homecoming egyik művésze, Kenzie LaMar szerint a Konami volt a felelős, a kiadó elvesztette a hitét a csapatban és mással is szerencsét akart próbálni:
"Csak emlékezzetek és sose feledjétek el, hogy ha nem tetszik a Silent Hill iránya, akkor azért csakis a Konami a hibás. A kiadó kukázta a csapatot és azt akarta, hogy másik stúdió folytassa a sorozatot."
A sorozat folytatásával ezek után több nyugati stúdió is megpróbálkozott, de sem a Double Felix-féle Homecoming, sem a Climax Studios által megalkotott Origins, sem pedig a Vatra Gameshez köthető Downpour nem tudta elkapni a korai epizódok különleges stílusát és még az eredeti zeneszerző, Akira Yamaoka zsenialitása sem tudta ezeket a játékokat megmenteni attól, hogy a rajongók középszerű próbálkozásokként tekintsenek rájuk. A Konami legutóbb 2016-ban tett komolyabb kísérletet a franchise feltámasztására, amikor is Hideo Kojima, Guillermo del Toro és Norman Reedus dolgoztak együtt a Silent Hills néven ismert projekten, ám miután Kojima távozott a Konamitól, ez a terv is füstbe ment és sorozat egészen mostanáig a fiók alján porosodott.
Ködös jövő
A Silent Hills kukázását és a Metal Gear Survive csúfos kudarcát követően úgy tűnt, hogy a Konami végleg kivonul az AAA kategóriás játékok piacáról és teljesen a pachinko nyerőgépek, illetve a mobiljátékok felé fordítja a figyelmét, de úgy tűnik, hogy a közelmúltban a kiadó mégis úgy érezte, hogy muszáj lesz visszanyernie az egykori rajongói bizalmát. A Metal Gear Solid-sorozat már kapott némi figyelmet a Master Collection és egy készülő remake formájában, de még 2022-ben a kiadó bejelentette, hogy a Silent Hill is hasonló bánásmódban részesül és egy közvetítés során nem csak a második rész feldolgozását mutatta be a Bloober Team gondozásában, de több, teljesen új kísérletről is lerántotta a leplet, amelyeken különböző hátterű csapatok dolgoznak.
Persze míg az igyekezet becsülendő, eddig az eredmény igen felemás lett: az interaktív tévésorozatként működő Silent Hill Ascension hatalmas bukás, az ingyenes ízelítőnek szánt The Short Message jó elgondolásra épült, de végül túl vérszegény lett ahhoz, hogy pozitív benyomást keltsen, és a Silent Hill 2 remake ugyan még nem jelent meg, az eddig mutatott videók vegyes fogadtatásban részesültek.
Rengeteget lehetne találgatni, hogy pontosan miért is megy ennyire döcögősen a sorozat feltámasztása, de az biztos, hogy azok, akik egykor naggyá tették a sorozatot, már valószínűleg rég nem dolgoznak a Konaminál, és míg elcsépelt, meseszerű klisének hangozhat azt mondani, hogy mások nem tudnák reprodukálni azt a varázst, talán van benne igazság. Amikor a 90-es években az a maroknyi fejlesztő összeült, akkor létrehoztak valamit, amit csakis abban a pillanatban, csakis ők tudtak megalkotni és ezt már senki nem veheti el tőlük vagy csinálhatja utánuk. Boldog születésnapot, Silent Hill!
