Milyen megdöbbentő fordulatokkal, elképesztő csavarokkal tud szolgálni egy olyan film, amely teljes egészében valóságos történetet mesél el? Előre elárulom: semmilyennel. David Fincher legújabb filmjében az a meghökkentő, hogy ezúttal nincs benne igazán semmi meghökkentő. Aki utánakeres a wikipédián a Zodiákus nevű sorozatgyilkos ügyének, az tökéletesen képben lesz még a film megtekintése előtt minden ténnyel, amelyet Fincher filmje feldolgozott, a rendező ugyanis semmit sem tett hozzá, vagy vett el a valós eseményekből. Vajon jól jártunk ezzel?
„Even better, than the real thing” – kicsit másképpen…
A U2 híres dalának címét megfordítva tehát az a kérdés, hogy egy teljesen valóságos bűnügyi eset elmesélésére igaz lehet-e az az állítás, hogy „even better, then the fictional thing”? A valóság persze sohasem kerek történet, nincs eleje, vagy vége és egyszerre több fontosabb – egymással párhuzamos – esemény, vagy szereplő előkerülhet, vagy háttérbe szorulhat. A zodiákus ügye pedig különösen kacifántos: rengeteg gyanúsított, és – nagyon gyakran hamis – nyom került elő az üggyel kapcsolatban. Ráadásul nemcsak egyetlen ember nyomozott az ügyön, hanem többen is: detektívek, főügyészek, újságírók, sőt, még egy karikaturista is, aki végül is azt a könyvet írta, amelyből a film készült.
Fincher úgy döntött, hogy filmjét teljes egészében a valóságos eseményekre építi, ezért a Zodiákos eléggé szerteágazó, és rengeteg olyan eseményt mesél el, amelyek végül aztán zsákutcába vezetnek. Ebből a szempontból tehát szöges ellentéte Fincher korábbi filmjének, a Hetediknek, amely szintén egy sorozatgyilkosról szólt, de lépésről lépésre felépítve, teljesen lineáris szerkezetben.
Hogy ez szerencsés ötlet volt-e? Nos, a kicsit túlságosan is görcsös ragaszkodás a valós eseményekhez és adatokhoz azt eredményezte, hogy a film gyakran elég kaotikus, máskor vontatott, sőt, helyenként unalmas is, ami David Finchertől elég meglepő húzás.
Borzongás vs. valóság
A zodiákus leginkább a JFK-re emlékeztet, ám Fincher filmje még Oliver Stone-énál is szerteágazóbb és ez a kötött dramaturgiához szokott nézőt kifejezetten bosszanthatja.
Fincher egyéni stílusa persze azért átjön – még akkor, is ha ez a film nem annyira darkos, vagy hátborzongató, mint a Hetedik. Maguk a gyilkosságok igen hatásosan vannak megrendezve, a gond csak az, hogy nagyjából a film második felétől kezdve már nem látunk ezekből többet, ezért leül a feszültség. A nyomozás évtizedeken keresztül folytatódik és szinte a néző is átérzi a detektívek és az újságírók frusztrációját, hogy miért nem jutnak benne egyről a kettőre.
Még szerencse, hogy mindegyik színész a maximális teljesítményt nyújtja: Mark Ruffalo, Jake Gyllenhaal kiválóak az energikus nyomozó és az üggyel egyre fanatikusabban foglalkozó fiatal karikaturista szerepében, illetve külön érdemes kiemelni Robert Downey Jr. alakítását, aki egyszerűen fergeteges, mint az egyre inkább lepukkant és drogos újságíró, Paul Avery.
Ilyen az élet
A zodiákus rendkívül ambiciózus bűnügyi film, de sokan mégis unni fogják. Fincher igazai érdeme, hogy a kor hangulatát tökéletesen adta vissza, ez azonban kevés ahhoz, hogy legújabb filmje akkora klasszikussá váljon, mint a Hetedik, vagy a Harcosok klubja. Akiknek a JFK tetszett, azok a Zodiákussal is elégedettek lesznek, de én azért Finchertől kicsit többet várok egy dokumentum kriminél…
Értékelés: 84%
Kapcsolódó előzetes:
