Cseppet sem véletlen, hogy sok Yakuza-rajongó számára a második epizód jelenti az abszolút kedvencet. Ez volt az a rész, amelynél a narratíva és a játékmenet is hatalmasat lépett előre, ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy Kamurocso mellett egy új helyszínre, Oszakába is ellátogathatunk. Ez a környezet persze nem lesz újdonság azok számára, akik játszottak a Yakuza 0-val, de nem szabad elfelejteni az időrendet, a Yakuza 2 ugyanis eredetileg 2006-ban jelent meg Japánban (nyugaton két évvel később), míg az előzményjáték csak 2015-ben (mi ismét két esztendővel később juthattunk hozzá). A Yakuza Kiwami sikerét követően pedig nem lehet azon csodálkozni, hogy az újrakiadásokat és remastereket egyébként is kedvelő SEGA úgy érezte, a második Yakuza játékkal is érdemes futni egy újabb kört.
Nincs kiszállás
Ennek a döntésnek nagyon fognak örülni a sorozat veteránjai és újoncai egyaránt. A Yakuza 6 alatt debütált Dragon motor most talán még szebb látványt volt képes kipréselni magából, a Yakuza Kiwami 2 a széria eddigi legjobban kinéző darabja. Maga a játék rögtön egy visszatekintéssel nyit, az intróban azt láthatjuk, hogy a jakuza tagjai kivégzik a dél-koreai Csingvon maffia helyi sejtjét. A gyilkosságokért egészen pontosan Kazama Sintaro, vagyis főhősünk nevelőapja felelős. Kirjú Kazuma mentora azonban nem végez mindenkivel, kiderül, hogy egy nő és egy kisbaba mindenképp túlélte a mészárlást. Ezt követően egyből a jelenbe ugrunk: egy évvel az első játék eseményei után járunk, a Todzso klán pedig éppen készül darabjaira hullani, az Omi szövetség elleni háború elkerülhetetlennek látszik. A pattanásig feszült helyzeten természetesen az sem segít, hogy a Todzso klán hamar vezető nélkül találja magát, így utolsó esélyét a korábbi főnök, Kirjú Kazuma megkeresésében látja a szervezet. Kirjú pedig mint minden rendes, feddhetetlen protagonista, nyilván nem nézheti tétlenül a klán bukását.
Sárkány ellen sárkányfű
Negatív oldalon Góda Rjúdzsi lesz az, aki bevési magát az emlékezetünkbe, személyében a Yakuza széria egyik legjobb antagonistája, minden létező tekintetben Kirjú szöges ellentéte. Abban a pillanatban, amikor egy légtérbe kerül a két szereplő, azonnal érezni lehet, hogy két dudás, akarom mondani két sárkány nem fér meg egy csárdában.
Ügyes megoldás, hogy rögtön a Yakuza Kiwami 2 legelején visszaidézhetjük egy temetőben elmélkedve az első epizód fontos eseményeit, amennyiben igényünk van erre. Így azok is tökéletesen érteni fognak mindent, akik esetleg kimaradtak az előzményből. Persze nekik is nagyon kell figyelni, és ahogy az összes Yakuza rész esetében, most is javallott a jegyzetelés, különben könnyen belezavarodhatunk a temérdek tulajdonnévbe. A fordulatos és izgalmas cselekményt ezúttal is egy halom gyönyörű és meglehetősen hosszú átvezető teszi teljessé. Egyéni ízlés kérdése, hogy ezek a hosszabb videós betétek valaki számára javítják az élményt, vagy épphogy túlzottan elnyújtják az aktív szegmensek közötti szünetet. Én személy szerint pont azért szeretem nagyon a sorozatot, mert sosem sajnálja az időt a narratíva kibontására.
A szinkronszínészek most is tökéletes munkát végeztek, mondom ezt úgy, hogy egyetlen szót sem értek japánul (kizárólag angol felirat érhető el a Yakuza Kiwami 2-ben, a szinkron maradt az eredeti), mégis érezni lehet, hogy mennyit beleadtak a szerepbe, és érezhető, hogy minden mondat íve pontosan fel van építve.
Harcolni csak tele hassal érdemes
A játékmenet maradt a régi, ismerős lesz az eredeti játékokon edződött veteránoknak és a felújított részeknél becsatlakozóknak is: egy viszonylagosan nyílt világban, ezúttal két fontosabb helyszínen fogunk nagyrészt komoly sztorimissziókat és rengeteg mókás mellékküldetést teljesíteni - az utóbbi kategóriába most olyan csodák tartoznak, mint például egy harcművész nagyi kisegítése, modellkedés egy kizárólag alsógatyában dolgozó fotósnak, vagy épp egy meleg szerelmi szállal felvértezett videojáték szinkronizálása. Mindezeken felül a játéktermek (valódi retró videojátékokkal), a sportolási lehetőségek, a karaoke és az összes hasonló hobbi is visszatért, amelyekkel szégyentelenül sok játékórát el lehet tölteni. A perverzebbnek mondható megoldásoknak sem kellett búcsút inteni, Kirjú most épp fotósnak áll, hogy valódi felnőttfilmekben is domborító hölgyeket fényképezzen - a vonatkozó minijáték alatt valódi videók láthatók a lányokról, persze csak a jó ízlés határain belül maradva.
A kalandot folyamatosan harcok szakítják meg, a gyorsan tanulható és könnyen kezelhető harcrendszer segítségével pedig látványos módokon fektethetjük ki az ellenfeleket. A játék a túlzásoktól sem riad vissza: Kirjú gond nélkül emel fel hatalmas bútorokat vagy utcai hirdetőtáblákat, és ezekkel is szívesen a földbe döngöli a rosszfiúkat. Bunyó közben az ellenfeleink által elhagyott fegyvereket is felvehetjük. Ezek automatikusan elvesznek, ha nem rakjuk el őket a tatyónkba még a csetepaté befejezése előtt. A "heat" rendszer is maradt a régi, a harc közben töltődő energiánkat pazar kivégzésekre égethetjük el, sőt ezúttal már páros befejező mozdulatok is elérhetőek, ha épp mellettünk van egy társunk is a történet szerint. Teljesen egyéni preferencia kérdése, hogy valaki a játék kötöttebb harcrendszerét kedveli (a Yakuza 6-hoz hasonlóan most is egy harci technikával kell beérnünk) jobban, vagy épp a 0 és a Kiwami váltogatható harcmodorait.
Ki kell térnem viszont egyetlen ellenféltípusra, amely nyilvánvalóan csak és kizárólag azért került be, hogy lassítsa a játékmenetet: az egyhelyben álló és hatalmas tárgyakat markolászó melákokat indokolatlanul lassan és fáradságosan lehet csak leverni, mivel a közelükbe érve azonnal kupán akarnak minket vágni a kezükben lévő fotelekkel.
Minden teljesített feladatért, túlélt harcért sőt az elfogyasztott ételekért is (amennyiben épp még nem telt be teljesen karakterünk pocakja) különböző tapasztalati pontokat kapunk. Ezekből összesen ötféle típusú van, a begyűjtött pontokból pedig alaptulajdonságainkat fejleszthetjük, új harci és heatképességeket tanulhatunk meg, illetve a mindennapi élethez kapcsolódó új skilleket sajátíthatunk el - az utolsó kategóriába tartozik például a beszedett tapasztalati pontok szorzójának növelése vagy hasunk befogadóképességének gyarapítása.
Van új a felkelő Nap alatt
Azon túl, hogy külleme immár igazodik a mai elvárásokhoz, még bővült is a játék az eredeti verzióhoz képest. A Yakuza 0-ban debütált Cabaret Club Grand Prix felfrissített kiadásában újra egy hoszteszklub menedzserének feladatait fogjuk ellátni, a foglalkoztatható lányok között pedig valódi japán szakmabeliek találhatók meg. Szintén remek móka a Clan Creator, amely egy felülnézetes harci minijáték; ebben Kirjú csak utasításokat szór, ő maga nem vesz részt az összecsapásban. Ezúttal Madzsima Goro építőipari vállalkozásához kapcsolódik ez a játékmód, a helyzetből adódóan pedig katonáink nem a támadó, hanem épp a védekező szerepet töltik be, tulajdonképpen egy tower defense minijátékról van szó. Harcosaink egyébként itt is valós személyek, akik igazából profi japán pankrátorként dolgoznak.
A készítők egyetlen komolyabb mellényúlásának a Madzsima Goróra kihegyezett extra kampányt lehetne nevezni; egy emlékezetesnek cseppet sem mondható sztoriszálat kapunk, de a lényegi problémát inkább az jelenti, hogy Madzsimát irányítva fájóan beszűkülnek a lehetőségek, a harcok alatt pedig a kihívás a nullához közelít, mivel a jó öreg Goró közel legyőzhetetlen.
A Yakuza Kiwami 2 a teljes sorozat egyik legjobb történetével és szerintem legemlékezetesebb főgonoszával, valamint a felturbózott látvánnyal eléri, hogy bérelt helye legyen a zsáner összes rajongójának polcán. Azt pedig csak remélni tudom, hogy azok is tesznek majd vele egy próbát, akik eddig valamiért ódzkodtak a Yakuza játékoktól.
